Oktatás hírei
Egyesületünk 2016. március 10-12-re hirdette meg az akkreditált képzést, melynek a Körös-Sárréti Civil Szervezetek Szövetsége (Szeghalmon a Bajcsi-Zsilinszky utca 21/2) biztosított helyszínt. A régió óvodáinak emailes meghívót küldtünk ki a képzéssel kapcsolatban. Az online felületen regisztrálók számára jelentkezési lapot és résztvevői tájékoztatót küldtünk.
2016. év I. félévében a mentorálási tevékenységünk elsődlegesen a rendelkezésünkre álló információk alapján kezdtük el. Folytattuk a félévben a mentorálásunk a meglévő, vagy akár új intézmények bevonásával is, a leendő zöld óvodákra fókuszálva, akik még idén tavasszal tervezik beadni címpályázatukat.
A félév első negyedévében történt meg a második akkreditált pedagógus továbbképzésünk megszervezése és lebonyolítása. Egyesületünk 2016. március 17-19-re hirdette meg az akkreditált képzést, a Körös-Sárréti Civil Szervezetek Szövetsége (Szeghalmon a Bajcsi-Zsilinszky utca 21/2) biztosított helyszínt egyesületünknek.
A régió iskoláinak is emailes meghívót küldtünk ki a képzéssel kapcsolatban. Az online felületen regisztrálók számára jelentkezési lapot és résztvevői tájékoztatót küldtünk.
2016. év I. félévében a mentorálási tevékenységünk elsődlegesen a rendelkezésünkre álló információk alapján kezdtük el. Folytattuk a félévben a mentorálást a meglévő, vagy akár új intézmények bevonásával is, a leendő ökoiskolákra fókuszálva, akik még idén tavasszal tervezik beadni címpályázatukat.
Egyesületünk A 2016 félévben összesen 90 intézménnyel sikerült kapcsolatot teremteni, Rendezvényeinkről, mentorálási lehetőségekről, a program áltatlános tájékoztatójáról, minden intézménynek küldtünk emailt valamint telefonos megkeresésék is történtek.
A 2015 II. félévében megszervezett Ökoiskola információs napon a vállalt 24 főből 13 pedagógus jelent meg 10 intézményből. A célszám teljesítése érdekében 2016 I. félévében március 31-ig pótlólag szervezésre került még egy információs nap. Az Információs napot 2016. március 25-én tartottuk meg. Helyszínnek Szeghalmon a Péter András Gimnáziumát választottuk (5520 Szeghalom, Dózsa út 2.)
PROGRAM:
10.00-ig regisztráció
10:00 – 11.00 a Ökoiskolák programjának bemutatása, háttere, előnyei, a címpályázat bemutatása
Akkreditált képzésünket 2016.02.29. és 2016.03.02. között rendeztük meg. A hely kiválasztásának szempontjai elsősorban a megfelelő férőhely, a technikai felszereltség (vetítési lehetőség, WIFI), a megközelíthetőség, fogadókészség, Natura 2000 terület elérhetősége voltak. A helyszín végül a Fürdőkerti Ifjúsági Szabadidőközpont volt (4220 Hajdúböszörmény, Vásár tér 3.)
2016. év I. félévében a mentorálási tevékenységünk elsődlegesen a rendelkezésünkre álló információk alapján kezdtük el. Folytattuk a mentorálásunk a meglévő, vagy akár új intézmények bevonásával is, a leendő zöld óvodákra fókuszálva, akik még idén tavasszal tervezik beadni címpályázatukat.
Ökoiskola koordinátori képzésünk 2016.02.24-től 2016.02.26-ig tartott. A hely kiválasztásának szempontjai elsősorban a megfelelő férőhely, a technikai felszereltség (vetítési lehetőség, WIFI), a megközelíthetőség, fogadókészség, Natura 2000 terület elérhetősége voltak.
2016. év I. félévében a mentorálási tevékenységünk elsődlegesen a rendelkezésünkre álló információk alapján kezdtük el. Folytattuk a mentorálásunk a meglévő, vagy akár új intézmények bevonásával is, a leendő ökoiskolákra fókuszálva, akik még idén tavasszal tervezik beadni címpályázatukat.
A 2016. I. félévének kiemelt feladata volt a képzés népszerűsítése, illetve a képzés megszervezése. A Zöld Óvoda koordinátor továbbképzés Pécsett valósult meg az alábbi napokon: 2016.02.25., 02.26., 03.11. Résztvevő óvodapedagógusok száma: 17 fő volt.
Oldalak
Friss oktatási hírek a humusz.hu-ról
2023. október 13. | Act Local! Green Startup Challenge - felhívás középiskolás csapatoknak |
2023. október 06. | Egyéni utak a fenntarthatóság felé |
2023. szeptember 18. | Komposztünnep 2023 - megjelent a felhívás |
2023. szeptember 15. | Csatlakozzunk a Globális Nevelés Hete témahéthez |
2023. szeptember 14. | Mozdulj a klímáért! A közösség ereje! - Felhívás |
2023. augusztus 25. | Megújult tanösvény várja a látogatókat a Humusz kertjében |
2023. július 12. | Ismét rendelhetők a Humusz újrapapír füzetei! |
2023. június 12. | Komposztálással a jövőért - projektbeszámoló |
2023. április 14. | Hamarosan itt a Nemzetközi Komposzttudatossági Hét! |
2023. március 20. | Világnapot kapott a hulladékmegelőzés! |