Komposztáljunk együtt! - Komposztálás a fővárosi óvodákban, általános-és középiskolákban, illetve kollégiumokban a Humusz Szövetséggel
Az oktatási intézmények jelentős része rendelkezik zöldterülettel, azonban az ott képződő kerti hulladék sorsa az estek nagy részében megoldatlan. A szerves hulladék megfelelő kezelését szolgálja a komposztálás. Idén ennek érdekében a Fővárosi Önkormányzat Környezetvédelmi Alapjának támogatásával 50 BUDAPESTI OKTATÁSI INTÉZMÉNYNEK 2-2 db komposztkeretet tudunk térítésmentesen biztosítani. Évek óta sikeresen zajló projektünkben eddig összesen 120 fővárosi intézményben indult el a komposztálás. A tavalyi évhez képest a támogatott intézmények köre kibővült: idén kollégiumok is jelentkezhetnek!
A támogatásnak köszönhetően az oktatási intézmények egy ingyenes képzésen is részt vehetnek, ahol a komposztálás elméleti alapjain túl módszertani kérdésekkel is foglalkozunk, amelyek a pedagógusoknak adhatnak ötleteket, hogy milyen módon használhatják ki a komposztálás adta lehetőségeket a tanóráikon.
A projektbe elsősorban olyan intézményeket várunk, akiknél még nincs ilyen jellegű gyakorlat.
A gyerekek mozgósítására komposzt témájú diákpályázatot hirdetünk, mely megtekinthető itt.
További információk:
Kossár Janka
oktatási programvezető
Az Ön intézménye – a komposztálási programhoz való csatlakozásával – sokat tehet azért, hogy ne a probléma, hanem a megoldás részese lehessen!
Friss oktatási hírek a humusz.hu-ról
2023. szeptember 18. | Komposztünnep 2023 - megjelent a felhívás |
2023. szeptember 15. | Csatlakozzunk a Globális Nevelés Hete témahéthez |
2023. szeptember 14. | Mozdulj a klímáért! A közösség ereje! - Felhívás |
2023. augusztus 25. | Megújult tanösvény várja a látogatókat a Humusz kertjében |
2023. július 12. | Ismét rendelhetők a Humusz újrapapír füzetei! |
2023. június 12. | Komposztálással a jövőért - projektbeszámoló |
2023. április 14. | Hamarosan itt a Nemzetközi Komposzttudatossági Hét! |
2023. március 20. | Világnapot kapott a hulladékmegelőzés! |
2023. január 25. | Pályázati felhívás iskoláknak |
2022. december 15. | Komposztünnep 2022 - eredményhirdetés és beszámoló |