Ökoiskola Program bemutatása
A Humusz Szövetség és Tagszervezetei több magyarországi régióban töltik be a Regionális Forrásközpont szerepet. Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) Zöld Óvoda-, Ökoiskola programok kiszélesítése c. projektjének partnereként célunk a gyerekek, diákok környezettudatosságának erősödése, a környezeti nevelési tevékenységek színvonalának növekedése és a Natura 2000 területek ismertségének növekedése. Ennek keretében az OFI által kiírt közbeszerzési pályázaton a Humusz Szövetség 2013 végén elnyerte a közép-magyarországi régió Regionális Forrásközpont szerepét az Ökoiskolákra. 2016 júniusáig szóló megbízatásunk lényege, hogy az Országos Forrásközpont által fejlesztett útmutatók, segédanyagok és megtartott képzések révén a régiónkban segítsük az Ökoiskola hálózat bővítését, a címekre pályázó intézmények felkészülését és később a megvalósítást.
A projekt várható eredményei:
A természettel, a természeti környezettel, a Natura 2000 fajokkal és élőhelyekkel kapcsolatos ismeretekkel rendelkező, környezettudatos óvodás, valamint általános és középfokú iskolai tanulók számának növekedése. Képzések segítségével a Zöld Óvodák és Ökoiskolák eredményesebb működése. Mentorálás, szakmai segítségnyújtás eredményeként a környezeti nevelés hatékonyságának emelése.
Régiónként várjuk az Ökiskola cím elnyerésére és megtartására pályázó iskolák jelentkezését!
- Közép-Magyarországi Régió elő-regisztráció>>
- Közép-Dunántúli Régió elő-regisztráció>>
- Nyugat-Dunántúli Régió elő-regisztráció>>
- Észak-Magyarországi Régió elő-regisztráció>>
- Észak-Alföldi Régió elő-regisztráció>>
- Dél-Alföldi Régió elő-regisztráció>>
Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet projekt honlapja: http://www.ofi.hu/sh45
Ökoiskola programoldal: www.ofi.hu/okoiskola
Ismeretanyag a Natura 2000 területekhez: www.natura2000.hu
Ökoiskola Országos Forrásközpont oldala: www.kokosz.hu
A programot az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) Zöld Óvoda-, Ökoiskola programok kiszélesítése c. projektjének keretében végezzük, a projekt a Svájci-Magyar Együttműködési Program társfinanszírozásával valósult meg.
Friss oktatási hírek a humusz.hu-ról
2023. október 13. | Act Local! Green Startup Challenge - felhívás középiskolás csapatoknak |
2023. október 06. | Egyéni utak a fenntarthatóság felé |
2023. szeptember 18. | Komposztünnep 2023 - megjelent a felhívás |
2023. szeptember 15. | Csatlakozzunk a Globális Nevelés Hete témahéthez |
2023. szeptember 14. | Mozdulj a klímáért! A közösség ereje! - Felhívás |
2023. augusztus 25. | Megújult tanösvény várja a látogatókat a Humusz kertjében |
2023. július 12. | Ismét rendelhetők a Humusz újrapapír füzetei! |
2023. június 12. | Komposztálással a jövőért - projektbeszámoló |
2023. április 14. | Hamarosan itt a Nemzetközi Komposzttudatossági Hét! |
2023. március 20. | Világnapot kapott a hulladékmegelőzés! |