Koppenhága: a remény kapujában

Amennyire tudom, kis hazánkba e hangokból is csak a legszélsőségesebbek, erőszakosnak, harciasnak beállított környezetvédőkről szóló híradások jutottak el. Szomorú módon így maradt ki a többség abból a hihetetlen hangulatból, amit a kéthetes konferencia a dán fővárosban teremtett.

Koppenhága már jó másfél hónappal az események kezdete előtt a klímatalálkozó lázában égett. Egyre-másra nyíltak meg kiállítások, indultak meg rendezvénysorozatok, mind-mind a globális felmelegedés, a környezetvédelem és a lehetséges megoldások jegyében. Sok dologra mondják manapság, hogy felemelő, de igazán volt valami megindító abban, hogy kivételesen nem a legújabb celeb, nem egy divatirányzat vagy popkoncert, hanem egy közös érdek, egy magasabb cél mozgatta meg az embereket.

Decemberre aztán a Bella Center konferencia-központba zárkózó tárgyaló felek mellett megérkezett a dán fővárosba rengeteg aktivista és érdeklődő is. Felpezsdült a város, tele idegen ajkú vendéggel. Mégis más volt ez a tömeg, mint mondjuk egy olimpia nézőközönsége, hiszen az emberek nem passzív szemlélőnek érkeztek. Aki Koppenhágába látogatott ezen a télen, az komolyan tenni akar a globális felmelegedés, a klímaváltozás ellen.

Miközben a tudósítások zöme a Bella Centeren belül zajló egyeztetésekre koncentrált, a konferencia-központon kívül a legkülönfélébb nonprofit szervezetek hallatták hangjukat. A méltányos kereskedelem szószólói fair trade kávét osztogattak a bejutásra váró delegáltaknak. A vegetáriánusok a húsmentes étrend előnyeit méltatták. A Greenpeace német aktivistái a klímamenekültek helyzetére hívták fel a figyelmet. Afrikai és brazil környezetvédők az ivóvízhiány problémájára emlékeztettek.

A rengeteg fontos kérdés között, a város egy másik pontján hatalmas Balaton-fotó mutatta be: Magyarország is érintett. A „100 hely, amelyre érdemes emlékezni, mert el fog tűnni” címet viselő fotókiállítás harmadik alkotása a magyar tengert ábrázolta, alatta ismertető felirattal, miszerint a folyamatosan emelkedő átlaghőmérséklet és egyre kevesebb csapadék következtében közép-Európa legnagyobb tava szépen, fokozatosan párologva tűnik el a szemünk láttára.

A szomorú mementóval szemben a december 12-re szervezett, a médiában zűrösnek lefestett, legnagyobb tüntetés onnan, ahol én álltam, jó hangulatú összejövetelnek tűnt. Több ezer ember, hol vicces, hol megbotránkoztatást célzó, de mindenképp hatásos feliratokkal vonult fel a város utcáin. A forgatagban a kiotói egyezményre hivatkozó japánok, őslakos indiánok, a Greenpeace, a WWF és ezernyi más nonprofit szervezet aktivistái ezúttal nem egy politikai ügyért vagy helyi érdekektől vezérelve fogtak össze, hanem az egész bolygó nevében üzenték, az üres beszéd ideje lejárt.

Igen, mindeközben a politika, a világ vezetőinek egyeztetése nem tudott látványos eredményt letenni az asztalra. Talán mégis fontosabb következmény, hogy többen, most már egészen sokan kezdenek gondolkodni azon, min lehetne, kellene változtatni ahhoz, hogy a felmelegedés visszafordítható, de legalább megállítható legyen. Ez már nem csak a „sötétzöld” környezetvédők ügye, ez már mindannyiunkat érint. És még van remény, hogy időben, még azelőtt észrevettük, hogy Magyarország egy része sivataggá válna, hogy a megemelkedő óceánok országokat nyelnének magukba.

Nekem, aki ott voltam, ezt üzente, ezt jelentette Koppenhága. Nem belülről, a konferencia hírei, az onnan érkező jelentések alapján, hanem az utcán tapasztalható hangulat miatt. A dán főváros főtere két hétre Hopenhagen főhadiszállássá változott, ahol az alternatív energiaforrások, az újrahasznosítási megoldások bemutatója és a bicikli meghajtású égőkkel díszített fenyőfa mellett koncertek, előadások várták a kilátogatót.

A WWF december 16-ra szervezett, helyi Föld Órájára elsötétült sok vállalat, közintézmény, legfőképpen Koppenhága központja. A sötétségben csak a városháza előtti téren felállított földgömbre vetített klímaüzenet és a szervezet felhívására a világ minden tájáról érkezett, gyerekek által készített lampionok világítottak. A sűrű hóesés ellenére a főtéren zajlott az élet. Megannyi rendezvény kicsiknek és nagyoknak, mind azt üzente: a hétköznapi ember is változtathat.

A karácsony előtti hetekben talán a legnagyobb szó, hogy Koppenhága átadta a reklámhelyeket a környezetvédelemnek. Nem kizárólagosan, de mindenképpen megkerülhetetlenül. A vásárlás, fogyasztás ösztönzése helyett a reptér, a metró plakátjai, az óriásplakátok városszerte a globális felmelegedéssel, és ami még ennél is nagyobb szó, sok esetben a problémára adható megoldásokkal foglalkoztak. Rövid, frappáns, könnyen érthető, de elgondolkodtató feliratokkal. Mint például, hogy a reptéri mozgólépcső két és fél óráig üzemeltethető egyetlen percnyi szélből nyert energiával.

Ki nem mondott, de nagy dolog, hogy az év legnagyobb forgalmát generáló decemberben a bevásárlás mellett helyet kaphattak ezek a fontos üzenetek. Talán valami jelképes is van abban, hogy épp a karácsony forgatagában állt meg a világ egy pillanatra, hogy a felfokozott fogyasztás által éltetett tömegtermelésnek köszönhetően felgyorsult klímaváltozásról értekezzen. A konferencia falain kívül történtek arra utalnak, van esély, hogy hasonló 2010-ben Mexikóvárosban is megtörténjen.

Mert bár apró pontnak tűnünk többmilliárdnyi embertársunk tömegében, de ha mindenki csak a saját kis életében tartana rendet, jóval könnyebben menne minden. Ha a sok-sok kisemberben sikerül tudatosítani, hogy a változtatás szükséges, remény van rá, hogy nyomásukra a változtatás meg is születik. Ezt a reményt üzente a decemberi Koppenhága, több ezer, a világ minden tájáról érkező látogatójával. A tömeg kezdi érteni, akarni - és ha a világ vezetőinek fülébe nem is jutott el, ha így folytatódik tovább, hangja olyan erős lesz, amit már nem lehet nem meghallani.

Gaborják Éva