Mert ez műanyag

Bár láttunk már több példát arra, hogy a mentes-nemmentes jelenséggel vissza lehet élni, vagy legalábbis marketinges trükként használni, a BPA-mentes matricák burjánzása azért felvet pár kérdést:

•     Mi a fene az a BPA?
•     Mi történik, ha olyan műanyag dolgokat használok, amelyek nem mentesek?
•     A BPA-mentes plecsnik megjelenése előtt évtizedekig ki voltunk téve ennek a káros anyagnak?

Life in plastic, it's fantastic

A BPA, kicsit szakmaibban biszfenol-A, még kémikusabbul (CH3)2C(C6H4OH)2, egy szintetikus szerves anyag, először egy orosz vegyész, Alekszandr Gyianyin állította elő 1891-ben. Komolyabban az 1950-es évektől kezdtek kísérletezni azzal, hogy mire is lenne jó, és kiderült, hogy remekül alkalmazható a polikarbonátok gyártásában, a műanyag szép áttetsző, egyben kemény és ellenálló lesz tőle. Ma rengeteg műanyag termékben van ott a BPA, olyan dolgokban is, ahol nemigen látni BPA-mentes feliratokat: vízvezetékek csöveiben, kontaktlencsékben, DVD-lemezekben, az elektronikus kasszákban használt hőpapírban, autógumikban, még egyes fogtömésekben is.

A viták és kutatások jó ideje nem is azon folynak, hogy káros-e a BPA, hanem azon, hogy mi az a mennyisége, ami még nem káros az egészségre.

Ezen nem kell megbotránkozni, a világ összes anyagából létezik olyan mennyiség vagy töménység, ami még tolerálható, és olyan is, amibe belehal az ember – mind a két kategóriába beleférnek a legdurvább mérgek, de az olyan, élethez nélkülözhetetlen anyagok is, mint a víz vagy az oxigén.

A kellemetlen dolog az, hogy valamennyire ingoványos talajon áll minden kutatás, ami egy évi 400 milliárd dolláros iparág egyik legfontosabb termékéről próbálja megmondani, hogy mennyit szabad használni belőle – bármilyen tanulmány is jelenik meg, az automatikusan együtt jár a gyanúsítgatásokkal, hogy azt ki finanszírozta, és az eredmények kinek állnak érdekében. Előfordultak már csúnya esetek hasonló helyzetben, és ennek most a tényleg független kutatók isszák meg a levét.

Akárhogy is, az EU Élelmiszerlánc és Állategészségügy Állandó Bizottsága 2010-ben betiltotta a BPA felhasználását cumisüvegekben, és korlátozta a vegyület használatát mindenféle, élelmiszerekkel érintkezésben használt anyagban. Az engedélyezett kioldódási határérték 0,6 mg/kg, a tudomány jelenlegi állása szerint ilyen bevitel mellett a BPA nem jelent veszélyt. A legújabb fejlemény idén nyári: az Európai Bizottság egy olyan irányelvtervezetet mutatott be, ami szerint 3 év alatti gyerekeknek szánt játékokban a határértéket még lejjebb kéne szorítani. Ennek a jogszabállyá válása és életbe lépése 2018 közepén várható.

Ebből először is az fakad, hogy ha cumisüvegen látunk BPA-mentes matricát, az üres marketinges humbug, olyasmivel hirdeti magát, ami egyébként az összes cumisüvegre igaz. Másodszor pedig az, hogy elvileg nincs gáz, az EU-ban hivatalosan csak olyan műanyag termékek hozhatók forgalomba, amelyekben határérték alatti a BPA-tartalom. (A szürkeimport sok árnyalatában játszódó kínai cuccok köre már más kérdés.)

Megnyugodtak?

Kár volt. Egy 2015-ös kutatás kiderítette ugyanis, hogy a BPA-mentes termékekben a biszfenol helyettesítésére használt anyagok hormonálisan pontosan ugyanazokat a folyamatokat indítják el a szervezetben, hasonló intenzitással, mint maga a kiátkozott BPA. Ugyanott vagyunk tehát, ahol indultunk: van valami a műanyagban, ami nem túl jó a szervezetünknek, és csak reménykedhetünk abban, illetve bízhatunk a tudósok szavában, hogy túl keveset kapunk belőle ahhoz, hogy gondot okozzon. Azzal a kellemetlen tudattal a háttérben, hogy igazán hosszú távú, több évtizedes követéses vizsgálatok még nincsenek a BPA és társai hatásairól. Márpedig a BPA-t vagy negyven-ötven éven át különösebb korlátozás nélkül használta a műanyagipar.

„Nem tudjuk, hány ember halt meg vagy lett beteg ezalatt a műanyagok miatt. De azt tudjuk, hogy a fejlett világban egy csomó betegség és jellegzetes egészségügyi állapot – mellrák, elhízás, korai pubertás – sokkal gyakoribb, mint a fejletlenebb országokban. Ez az életmódunk eredménye. Közegészségügyi szempontból a felhevített műanyagokat úgy kellene tekintenünk, mint a szervezetünkbe kerülő veszélyes anyagok forrása, és elkerülni az ilyen helyzeteket" – magyarázta a Wall Street Journalnek dr. Rolf Halden, az Arizonai Állami Egyetem kutatóközpontjának vezetője. Más szakértők élesebb hangot ütöttek meg:

    Egy méreg simán megöl, de egy BPA-szerű vegyület átprogramozza a sejtjeidet, és majd az unokádban okoz olyan betegséget, ami megöli őt

– ijesztgette 2014-ben, a második nagy BPA-pánik idején (az első még 2008-ban volt) az amerikai médiát Frederick vom Saal biológusprofesszor. Akiről aztán később kiderült, hogy elég kétes minőségű és hátterű kutatások alapján állította ezt.

Az ÁNTSZ kérdésünkre azt írta: „Bár az Európai Élelmiszer-biztonsági Hivatal (EFSA) állásfoglalása szerint a jelenlegi BPA-bevitel mellett sem a felnőttek, sem a gyermekek egészsége nincs veszélyben, a várandósság ideje alatt, a magzat egészsége érdekében, vagy kisgyermekek esetében javasolt jobban figyelni a BPA-bevitel mértékére.” Hát akkor nézzük a BPA elkerülésének három fő pontját.

Egy: nyugi, a PET-palackban nincsen

Bár a gyerekjátékok mellett ez az online para leggyakoribb forrása, az ásványvizes és üdítős műanyag palackok valójában nem tartalmaznak BPA-t, ami ebből fakadóan nem is tud beleoldódniaz italba. Ezt kérdésünkre az ÁNTSZ megerősítette.

Kettő: a BPA-kód titka

A műanyag termékeket újrahasznosítási kódokkal jelölik, a neten keringő bölcsesség szerint a 3-as és a 7-es mutatja a BPA-tartalmat, az összes többi szám biztonságos. Sajnos ez a valóságban nem ennyire egyszerű. Megint csak az ÁNTSZ tájékoztatása szerint: „Általánosságban, az 1, 2, 4, 5 és 6 újrahasznosítási kódszámokkal jelölt műanyagok nagy valószínűséggel nem, míg a 3-as (PVC) és 7-es (minden egyéb műanyag, így például polikarbonátok és epoxigyanták) kódszámmal jelöltek tartalmazhatnak BPA-t.” Vegyük észre a feltételes módot: a kódok nem utalnak egyértelműen a BPA-tartalomra. A leggyanúsabb a kis háromszög ikonban a hetes kód, és ha a műanyag átlátszó, merev, könnyű, de nem törékeny. De még ez sem jelent biztosat, valójában bármilyen kód mögött lehet BPA-tartalmú és mentes anyag is.
Három: mitől jön ki a BPA a műanyagból?

A vegyület kioldódását a magas hőmérséklet és az erősen savas vagy lúgos közeg segíti elő leginkább. Ilyesmi egy műanyag edénnyel leginkább a mikróban vagy a mosogatógépben fordulhat elő, ezért a NIH, az amerikai egészségügyi minisztérium egyik legfontosabb kutatóközpontja és háttérintézménye például azt ajánlja, hogy polikarbonát (7-es kód, emlékeznek?) edényekben ne mikrózzunk ételt, és ne mosogatógépben tisztítsuk őket.

A másik gond az lehet, ha nem gyorsan, hanem lassan, de sokáig oldódik ki a műanyagból a BPA. „Hosszú távú élelmiszer-tárolás során és a tárolóedény sérüléseivel (kopás, karcolódás) a lassan kioldódó anyagok is nagyobb mennyiségben kerülhetnek a palackban vagy dobozban lévő élelmiszerbe, italba, és nem csupán a műanyagból készült tárolók, de a fém vizespalackok belső bevonata is tartalmazhat BPA-t” – írta az ÁNTSZ, hozzátéve, hogy ez nem jelenti azt, hogy ne tárolhatnánk ételeinket műanyag dobozban. Ha egy ilyen műanyag eszköz tartalmaz is BPA-t, akkor sem nagy a valószínűsége, hogy hétköznapi körülmények között egészségkárosító mértékű hatásnak lennénk kitéve.
Akkor most kell félni? Vagy jobb félni, mint megijedni?

Ha elfogadjuk azt, hogy a tudománynak hinni a legokosabb dolog, amit úgy általában tehetünk, akkor rettegnünk nem kell a BPA-tól, de biztos, ami biztos alapon nem baj, ha igyekszünk csökkenteni a kockázatot, főleg terhes nők és kisgyerekek esetén. Attól biztosan nem lesz bajunk, ha műanyag helyett üvegtányéron mikrózzuk a kaját.

forrás: index.hu