Hírek téma szerint
A GAIA új jelentése a ” When the EU wastes the Climate” arra hívja fel a figyelmet, hogy milyen veszélyekkel jár a fenntarthatóságra és a éghajlatra nézve, ha az EU a hulladékégetőkből származó energiát a továbbiakban is támogatni fogja.
A civil szervezetek, köztük a HuMuSz, felajánlották szakmai együttműködésüket a kormányzatnak a fenntartható fejlődés hazai megvalósulása érdekében és ajánlásokat fogalmaztak meg a környezetpolitika főbb témáiban.
Új program, gyerekeseknek!
Baba-Gyerek ruha és kellékek csere-beréje Budapesten, a Mikszáth Kálmán téren.
A HuMuSz 2010. februárjában 15 éves lett. Munkánk során sok eredményt
értünk el, de számos buktatón is át kellett esnünk. A fejlődés számunkra folyamatos tanulást jelent, ezt az
utat pedig nem egyedül, hanem tagszervezeteinkkel, együttműködő
partnereinkkel és az alakulóban lévő Nulla Hulladék Hálózatunk
tagjaival szeretnénk végigjárni.
A HuMuSz műhelymunka-sorozat fenntartható fejlődés moduljában egy olyan szemléletmódot szeretnénk átadni, mely nem csak a zöld - vagy más civil - szervezetben végzett munkánk során, hanem magánéletünk, emberi kapcsolataink terén is segítséget nyújt.
A Kanizsa TISZK június 18-én hulladék anyagokból (nejlon zsákok, PET palackok, zsákok) LED világítással ellátott "csöpögő jégcsapokat" készített Nagykanizsán, a Plakátház és a Kiskastély előtti bérház homlokzatára. A szervezők a különleges performansszal a klímavédelem fontosságára kívánták felhívni a figyelmet.
Tájékoztatjuk minden kedves látogatónkat, hogy 2010 június 28-tól a HuMuSz Ház nyitvatartása megváltozik.
A HuMuSz iroda új nyitvatartása: H - P: 9.00 -
17.00
Környezeti Tanácsadás és HuMuSz Bolt nyitvatartása:
H:
13.00 - 17.00 Sze, P: 9.00 - 17.00.
Tordason
51
helyi lakost kerestünk fel, hogy megismerjük környezeti
problémákkal és hulladék-gazdálkodással kapcsolatos véleményüket. A kérdőívezés nem reprezentatív, de
arra kivállóan alkalmas, hogy egy általános képet kapjunk a tordasi hulladékos
helyzetről és a lakosok hozzáállásáról, amely fontos segítség
a Nulla Hulladék terv kidolgozásához.
Kukaügyi ismeretek 9.
Minden egyes tárgy kidobása előtt, gondoljuk végig, hogy tényleg a hulladéklerakóban a helye, vagy talán mégis ki lehet még hozni belőle valamit?
Letöltés [PDF]
Kukaügyi ismeretek 8.
Mire jó a cserebere? Arra, hogy a tárgyaknak új gazdát találjunk, így sokáig használatban maradnak még, és nem végzik idő előtt a szemétben. Nem kell kidobni, nem is kell megvenni, mindenkinek tiszta haszon.
Letöltés [PDF]
Nyári tábor az E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület Csiperke Erdei Iskolájában.
"Többet
fejlődünk, mint gondolná!" Ez a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
új reklámkampányának jelmondata. Az üzenet egyértelmű. De ha a
hulladékégetők szemszögéből nézzük ezt a kis szlogent, a
mondat hirtelen hatalmasra nő és furcsa mellékzöngékkel lesz
tele.