Hírek téma szerint

Amikor a környezetvédelem hulladékos vonatkozásairól beszélünk, többnyire a szelektív hulladékgyűjtés jut az emberek eszébe. Holott ennél jóval többről van szó. Mind a hazai, mind az EU-s szabályozás elvi szinten a megelőzést tartja a legfontosabbnak. A hulladékpiramis alapja lenne az, hogy ne is keletkezzen végleges hulladék, hogy az anyag- és energiafelhasználásunk fenntartható szinten maradjon. Ezt követi az újrahasználat, majd az újrahasznosítás, végül az elkerülhetetlenül keletkező végleges hulladék ártalmatlanítása, égetése, lerakása. Hogy a gyakorlat mit mutat, miről szólnak a hírek a hulladék-fronton, az alábbi tematikus hírgyűjtemény tartalmazza:
2013. március 11.
Az Oxfam nemzetközi élelmiszer- és italgyártó cégek szociális és környezeti politikáira kiterjedő kutatása szerint a Nestlé áll az élen, de a teljes mezőny gyengén szerepelt.
2013. március 10.

Ötvenezer forintos büntetést szabtak ki egy csanádpalotai nőre, mert a szegedi Tesco éttermi részében ételmaradékot kért el az ebédjüket befejező vásárlóktól. - írja az index.hu.

2013. március 08.

A Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával idén sikerült megszervezni, az I. Országos Nulla Hulladék Találkozónkat, ahol Tagszervezeteink és a Nulla Hulladék Hálózati Tagjaink is nagy számban képviseltették magukat!

2013. március 06.

komposzt logo

A Humusz Szövetség idén is komposztáló programot hirdet minden budapesti telephelyű közoktatási intézménynek!

A projekt keretén belül, a Fővárosi Önkormányzat Környezetvédelmi Alapjának támogatásával 30 budapesti oktatási intézménynek (óvoda, általános-, középiskola és gimnázium) 2-2 db komposztkeretet tudunk térítésmentesen biztosítani.

 

2013. március 05.

Néhány éve nemzeti ügy lett idehaza egy osztrák hulladékégető felépítésének megakadályozásából, közben azonban magyar vállalkozások tízezer tonnákban mérhető mennyiségű hulladékot importálnak, hogy fűtőanyagként égessék el. A zöldhatóság szerint üzleti titok a kilétük, ezért a hvg.hu perre megy az adatokért.

2013. február 28.

vállalkozasokMinden év március elseje az Újrapapír Világnapja. Keresve sem találhatnának jobb alkalmat arra, hogy kollégáikkal együtt elgondolkodjanak az irodák környezeti terhelésén, papírfogyasztásán és egyben a fák környezeti hasznán!

2013. február 26.

Újabb „ronda” rövidítés, amelyről talán még nem hallottunk. Pedig a RoHS-szabályozás (Restriction of Hazardous Substances, azaz a termékek veszélyesanyag-tartalmának korlátozása) bevezetéséről már a 2002/95/EK irányelvben döntött az Unió. Hazánkban a vonatkozó rendeletet 2006. július 1-től kell alkalmazni (16/2004 (X.8.) KvVM rendelet).

2013. február 26.
2013. február 26.
Tavaly szeptemberben indult a MTA Ökológiai Kutatóközpontjának blogja.
2013. február 26.

Valamennyi Japán atomerőmű megbukott azon a vizsgán, amelyet az ország atomenergetikai hatósága végzett el és fő célja az volt, hogy megvizsgálják, mely erőművek felelnek meg a biztonsági előírásoknak.

2013. február 25.
2013. február 25.

A fantázia szinte táncra perdül, ha valódi kihívással találja szembe magát: mit lehet kihozni valamiből, aminek már van egyfajta funkciója, sőt: betöltötte szerepét és másfajta hasznosításra vár? A kreatív lelket a kikukázott, haszontalannak titulált holmik csak megihletik, a róluk való lemondás helyett megmentésükre siet. Nem véletlen, hogy az újrahasznosítás jegyében vidám és fantáziadús holmik tarka serege születik a limlomból.

2013. február 25.

A természeti és kulturális környezet megóvását célzó négynapos rendezvénysorozat mindamellett, hogy teret ad a Magyarországgal szomszédos országokban (Románia, Szlovákia) élő magyar ajkú és hazai kreatív fiataloknak a szakmai találkozóra, azt is célul tűzte ki, hogy a környezetvédelmet, a népi hagyományaink motívumvilágát és a fenntarthatóságot új formába öntve – REmese Gyermekruhák bemutatása által – a lakosság és a sajtó figyelmébe ajánlja azt, mint megoldást a környezetvédelem problémáira, feladataira és a személyes felelősségvállalásra. Másfelől arra bátorítja a fiatal alkotókat, hogy olyan minőségi alkotásokat hozzanak létre a tárgyi és szellemi újrahasznosítás eszközével, amely új trendet alkot, és akár a nemzetközi gyermekdivat piacon is megállja a helyét. Ez esetben a program ideje alatt szervezett nyilvános divatbemutatók (Aréna Pláza), szakmai beszélgetések (Design Terminál) adnak egy impulzust a programban résztvevő fiataloknak. 

2013. február 22.

A Breuer László Oktatóközpont üzemeltetője, a Pangea Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület pályázatot hirdet „Kedvezményes szállás erdei iskolai programok igénybevételéhez a Magas-Bakonyban” címmel.

2013. február 22.

A Humusz Javítóműhelyes adatbázisa profil szerint rendszerezve tartalmazza a még élő és alkotó susztereket, szabókat, műszerészeket, a még üzemelő javítóműhelyeket és szervizeket.Önkénteseinknek köszönhetően, több száz javítóműhellyel bővült az adatbázisunk!:)

2013. február 22.

Fafaragó és ács munkára keresnek 18 és 30 év közötti fiatalokat, akiknek 4 hónapnyi tanulmányutat biztosítanak ezen mesterségek gyakorlására.

2013. február 20.

A Talplatnyi Zöld, a legrégebben jelentkező Kárpát-medencei ökológiai magazin lekerült a képernyőkről. Ha ismét a képernyőn szeretnénk látni, lépnünk kell!

2013. február 19.

Elindult a Zöldkalauz portál, melynek célja alapvető információk összegyűjtése az ország értékes, közcélú zöldterületeiről – beleértve a városi parkokat, játszótereket, köztereket, botanikai érdekességeket, egyes természetvédelmi területeket is – valamint azok feldolgozása és mindenki számára elérhetővé tétele. Közparkjaink és köztereink is az építészeti kultúrkincsünk részét képezik, amiről ez idáig összefoglaló adatbázis nem készült. A honlap mindenki által szerkeszthető, virtuális közösségi térként is funkcionál, mely kordokumentumként egyben hasznos adatbázisa kíván lenni a különféle terveknek, kutatásoknak.

2013. február 15.

Ha nem változnak a jelenlegi fogyasztói igények, 2050-re 33 milliárd tonnával nő a világszerte gyártott műanyagtermékek mennyisége. Ennyivel 2,75 milliárd kukásautót lehetne megtölteni, amelyek sorba állítva nyolcszázszor érnék körül az Egyenlítőt. A foszladozó, mérgező műanyagokat a mi szervezetünk is felszívja szépen lassan. Miért legyen veszélyes hulladék a műanyag?

2013. február 15.

Ha a trágya hulladéknak számít, borsos áron és sok adminisztráció mellett lehet kivinni a földekre. Pontos definíciót várt tegnap a hatóságtól a biogáz-egyesület.

2013. február 13.

Megcsappant hazai források, csökkenő támogatások, leépítések, munkahelyek megszűnése, irodák bezárása, törvényi változások. Egyre kilátástalanabb helyzetbe kerülnek a zöld civil szervezetek is. A legutóbbi koordinációs tanács után néhány nagyobb szervezet helyzetértékelése. ÚJ FONTOS INFORMÁCIÓK A MÁRCIUSI OT-ről!

2013. február 13.

Zöld Föld Ökofilmklub indul idén újra a DocuArt Filmművészeti Központban

2013. február 13.

Tájékoztató, ismertető tevékenységünk egyik legfontosabb eleme évtizedes oktatási programunk, amely kicsiknek és felnőtteknek egyaránt tartalmaz képzéseket. Az oktatóközpontunk kertjéhez tartozó Városi Környezetvédelmi Tanösvény újfajta oktatási lehetőséget nyújt, hisz szemléletes és elgondolkodtató feladványokkal ellátott „kültéri tanteremről” van szó. A tanösvény zavartalan működéséhez a napokban kapott felajánlás sokat segít majd.

2013. február 12.

Az idei év kétségkívül nem indult könnyen a vállalkozások számára. A cégek regisztrációs kötelezettségein túl a hulladék- és termékdíj törvény változásai is további költséget és papírmunkát jelent majd. Mind a törvény, mind a rendeletek tartalmaznak nehezen értelmezhető, bizonytalanságra okot adó pontokat. Ezeket igyekezett világosabbá tenni a szakembereknek egy minapi konferencia.

Oldalak