Megélhetési kukázás

Naponta átlagosan 45 kiló, még hasznosítható szemetet dob ki egy átlagos európai közért. Magyarországon például évente 1,8 millió tonna élelmiszert teszünk a kukába. 
Göttler Anna a Kultúrgorilla csoport egyik alapítója, a kukabúvárkodást a dizájnon keresztül megközelítő Guide the Diver projektről mesél. Első blikkre furcsa lehet, hogyan jön a dizájn a szegénységi problémához, a fehér kiállítóterek címkézett tárgyai az utcai kukákban keresgélő emberek gondjaihoz.

„Anna egyik este hazafelé sétált és látta, mennyien kukáznak. Odament hozzájuk beszélgetni, érdekelte, pontosan mit keresnek. Így indult – meséli Tornyánszki Éva, a Kultúrgorilla másik alapítója - A II., a XII. és a VII. kerületekben mászkáltunk, este. Ahol jobb az életszínvonal, jobb a szemét, a kukakihúzás is. A területek és a kereshető tárgyak le vannak osztva. Van, aki ételt keres, más újrahasznosítható dolgokat, például sörösüvegeket gyűjt. Olyannal is találkoztam, akinek gyertyára volt szüksége, de a Margit körúton például egy fickó alumíniumdobozokkal tölti meg a bevásárlókocsiját napról napra. Az elmúlt két évben azt tapasztaljuk, az embereket vagy nem érdekli a probléma, vagy felháborodnak a feltúrt kukák miatt. Olyanok is vannak, akik elszomorodnak, de nem látnak megoldást. Pedig ismerünk tudatos fogyasztókat, akikben felmerül, hogy egy-egy kidobott adag ételt oda is adhattak volna valakinek.”. 

A kukázást kutató Guide the Diver a Slow Design köré szerveződő 2012-es budapesti Design Héttel kezdődött. Akkor a tudatos fogyasztást, a rohanó életmódot lassítani próbáló Slow Food mozgalom is téma volt. A tervezők innen indulva, a szociális vonalat erősítve jutottak el a világszerte ismert problémáig: a kidobott étel, ruha és más újrahasznosítható tárgy jobb helyre is kerülhetne a szemetesnél. 

2014 elején a bécsi Design Hét szociális témákat keresett, így adódott lehetőség a Guide the Diver fejlesztésére. Készítettek nem reprezentatív kutatást és kiállítást, ahol már konkrét megoldásokat tudtak bemutatni.
„Mivel Anna Bécsben is él, ő az ottani, mi pedig a budapesti viszonyokat kezdtük feltérképezni.” Felvették a kapcsolatot például a Menhely Alapítvánnyal, a Fedél Nélküllel, elmentek hajléktalan ember által vezetett sétára.
„A kukázók között profi információs lánc működik. Mindig tudják, hova kell menni, hol van ételosztás. Aki utcán él, szükségszerűen leleményes. Sokan a munkájuknak tekintik a keresgélést. Több értelmiségivel találkoztunk, aki családi problémák miatt vesztette el a lakhatását, és most így keres az élethez szükséges tárgyakat. De ez a projekt nem csak a hajléktalan emberekről szól. Van, akinek ruhára nincsen pénze. Ismerünk valakit, aki már 15 éve antik tárgyak keresgéléséből és eladásából él” – sorolja Tornyánszki Éva.
Göttler Anna olyan esetekről is beszámol, ahol a kidobott tárgyak kifejezetten rosszindulattal kerülnek a kukákba. „A kukázók ‘Jóindulat Kft.’-t emlegetnek, mikor hígítóval összekevert alkoholt, koszos nadrágot, vagy szilánkkal kevert főzeléket találnak.” Azt is megemlíti, hogy ha a kukázó emberek cigit keresnek és esik az eső, viccelődnek: „beázott a trafik”.
A kultúrgorillások elkezdték kutatni a külföldön működő jó gyakorlatokat is. Ausztriában működik például kenyérautomata, ételosztó portál, Berlinben közhűtő (FairTeiler), de tipikusan jó dizájn a szintén német Paul Ketz megoldása, a kukára szerelhető betétgyűrű is. „Ez az üveg visszaváltását segíti. Az eléréshez nem kell vállig belesüllyedni a kukába és semmi nem törik össze.” Hajléktalan embereken segítő dizájntárgy itthon például Laczkó Juli kukákra kihelyezhető Happy Meal-doboza, ami újrahasznosított műanyagból készült, vízálló és hőtartó.

Az, hogy ne kelljen elmerülni a szemétben használható tárgyak kihalászásához, nem csak az emberi méltósággal függ össze. Ha például egy feltúrt konténer körül szemetes lesz az utca, akkor köztisztaság elleni szabálysértés miatt büntethetővé válik a kukázó. Miközben a 2012. évi hulladéktörvény komoly büntetésre ad lehetőséget, Kispál Sándor, a lakhatáshoz való jogért küzdő A Város Mindenkié csoport Utcajogász programjának koordinátora állítja, nem nagyon találkoznak ilyen ügyekkel.
„Tulajdonképpen szürke zónáról beszélünk. Onnantól kezdve, hogy az utcai kukákba kerülő hulladék automatikusan a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt (FKF) tulajdona, lopást követ el a kukázó. Mivel nem tudunk komoly büntetésekről, azt a következtetést vonjuk le, hogy a törvényt inkább hatalmat demonstráló eszközként használják, inkorrekt módon.”

„Az osztrák jog kvázi betörésként kezeli a kukázást, mivel a kereskedelmi kukákat, például a Billa vagy a Spar szemetét elzárják. Vannak viszont bevált módszerek: másolt és cserélgetett szolgálati kulcsokkal hozzá lehet férni a szeméthez. Ez nem szabályos, de így nincs betörés. Előfordul az is, hogy egyik héten még működik egy kulcs, a másikon már nem. A hatóság általában akkor elnézőbb, ha utcai kukáról van szó.” 
„A keresgélés életforma. Alapvetően duóban, trióban, vagy még többen mozognak együtt. A Facebookon hirdetnek meg gyűjtéseket, lelőhelyek listáit, de az is gyakori, hogy a kukázók továbbterítik az összegyűjtött ételt. A Food Sharingnek komoly hálózata van Bécsben. Mivel a szociális szolgáltatások sokkal jobban működnek kint, mint itthon, vannak magyar hajléktalan emberek, akik a telet Bécsben vészelik át.”

A Kultúrgorilla decemberben tartotta a Guide the Diver első budapesti workshopját a Cellux csoporttal közösen, ahol a cél az ötletek bővítése volt. A sorban következő workshopon a kutatást szeretnék mélyíteni, tavasszal pedig a korábbi bécsi kiállítás bővített verzióját bemutatni. Ide már meghívnának döntéshozókat is: politikusokat, vállalkozókat, gyártókat, a főváros képviselőit.
„Most a prototípusoknak kell megszületniük, amiből egy-két éven belül termék lehet. Ha sikerül legyártani, majd bevezetni, az emberek egyszer csak elkezdik majd használni ezeket a tárgyakat. Szerintem az a legkisebb probléma, hogy felfedezzék a lehetőségeket. Az FKF is nagyon segítőkész volt eddig, támogatták a kiállításunkat is” – tájékoztatott Tornyánszki Éva.
A Guide the Diver tudatosan nem nagy cégeket keresett meg, ahol szintén naponta keletkezik ételfelesleg. „Szigorúak a jogi feltételek, gazdasági érdekekbe is ütközhet, hogy a felesleget kirakják egy polcra a szupermarket végébe, eleve az ételosztás lehetőségei is szűkültek.” Az ételosztás területfoglalási engedélyhez kötött, amit a tulajdonos – jellemzően az önkormányzat – joga eldönteni, hogy megad-e. Tarlós István tavaly februárban nyilatkozott a témával kapcsolatban, miután kideült, hogy a főváros hátráltatja az ételosztásra jogosító engedélyek kiadását. A fővárosi önkormányzat akkor végül összesen öt területet jelölt meg, ahol ebből a célból karitatív szervezetek díjmentesen használhatják a közterületet.

Hegyi Szabolcs, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) gyülekezésjogi szakértőjét is megkérdeztük, milyenek a tapasztalatai a mostani helyzetről. „Ha a tulajdonos az engedélyezés mellett dönt, bejáratott szabályok, feltételek, bérleti díj alapján működhet a dolog. Az utóbbi időben viszont az a benyomásom, hogy az önkormányzat kvázi packázik azokkal, akik ételosztás miatt kérnek engedélyt – természetesen nem mindenkivel, például a Máltai vagy más szeretetszolgálatokkal sosem. Nem feltétlenül formális jogi indokokra hivatkozva utasítják el a kérelmeket – a szabályozás rendszerint semleges, bár ételosztás esetén rengeteg egészségügyi előírásnak is meg kell felelni. Inkább egyszerűen nem foglalkoznak vele, tologatják az aktákat, hiánypótlásra kötelezik a kérelmezőt, míg végül ellehetetlenítik a dolgot.”
Az általunk megkérdezett, alulról szerveződő csoportok azt mondják, jellemzően nem ütköznek konfliktusokba, az önkormányzatok megtűrik a működésüket. A vegán és vegetáriánus Food Not Bombs eldobott zöldséget és gyümölcsöt gyűjt piacokról, amit aztán az önkéntesek megfőznek és kiosztanak. „Azt látjuk, nem igazán mernek beleszólni, tudunk működni” – állapította meg Fekete Zsófia a csoportból. Hasonlóak a tapasztalatai a Budapest Bike Maffiának, akik bringával szállítanak ételt, játékot vagy bármilyen hasznos tárgyat a rászorulóknak. „Tesszük a dolgunkat. Egyrészt segíteni szeretnénk, másrészt a fiatalokat érzékenyíteni: hogy tudják, az önkéntesség és társadalmi szerepvállalás fontos dolog” – szögezte le Havasi Zoltán a Budapest Bike Maffiától.

Egy másik gerilla-ételosztó csapat önkéntese szerint vannak különbségek a kerületek között. „Azt látjuk, hogy a helyhatóságoknál jegelték ezt a kérdést a Tarlós-féle botrányos ételosztó-rendelet elfogadása óta, magyarán nem akadályozzák a segélyszervezetek munkáját. Akkor sem, ha nem a központilag kijelölt közterületeken végeznek ilyen tevékenységet. Az egyik belvárosi önkormányzatnál például elvi hozzájárulást adtak az ételosztásainkhoz. Azóta nem jelezték, hogy bármilyen problémájuk lenne, ellenben mobilvécéket telepítettek az osztásaink helyszínének közelébe.”

A „Dumpster Diving” nem csak a társadalom peremén élő szegény és mélyszegény emberek életmódja lehet. Göttler Anna sok művésszel, értelmiségi fiatallal, diákkal találkozott Bécsben, akik tudatosan választották ezt az utat. A „freeganism” követői nem használnak pénzt, elutasítják a fogyasztói, kapitalista társadalom működését. „Van egy utcazenész ismerősöm, aki már évek óta utazgat Európában pénz nélkül. Egyszer sátorral, hátizsákkal és fél évre elegendő pénzzel lelépett a multinál pakolós melójából, hogy a lengyel telet leváltsa barcelonai nyárra. Azóta nem ment haza. Van egy kör Európában, akik körülbelül ismerik egymást, és mind így élnek” – mesélte a Guide the Diver workshop egyik résztvevője.

forrás: hvg.hu