Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 10 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Emberkísérlet: egy hónap feldolgozott élelmiszer nélkül

  • 2015. január 05.
  • névtelen (nem ellenőrzött)

A Dívány bloggere rendkívül érdekes emberkísérletbe fog, melynek során egy hónapon keresztül kihagyja étrendjéből a feldolgozott élelmiszereket. Nyers ételeket, illetve saját maga által elkészített, mesterséges íz-és színezőanyag mentes élelmiszereket fog fogyasztani, ezáltal várhatóan kevesebb hulladékot is fog termelni. A cikkből megtudhatod ezeken a szempontokon kívül milyen eredményeket vár még kísérletétől, és később követheted, hogyan fog alakulni a valóságban az eredmény.

Rosszul vagyok attól, mi minden kerül a chipsbe, a tortillába, de még egy nyomorult tejszínbe is, úgyhogy elhatároztam, hogy egy hónapon át nem eszem olyan élelmiszert, melyet bármilyen módon előre feldolgoztak. Azaz, simán benyomom a fagyasztott borsót, de csak akkor, ha nem adtak hozzá semmit, és lemondok a pékáruról is, illetve elkészítem magam. Nem tűnt egy nagy was ist dasnak a dolog, egészen addig, míg el nem kezdtem túrni a konyhapolcot, és miközben majdnem kiköptem a virslit, rájöttem, hogy ezt is elfelejthetem egy időre, mert, hogy én nem fogok otthon virslit gyártani, az szinte bizonyosra vehető.

Na eddig jutottam a nagy elhatározásban  – arról már rég lemondtam, hogy fogadalmakat tegyek a súlyomat illetően –, majd rögtön itt is a dilemma, hogy az alkohol tartalmú italok mennyire számítanak feldolgozott élelmiszernek? Szerintem nyilván nem – az Aperol meg úgyis csak cukor, alkohol és színezék –, szóval a jófajta borok maradnak, mást meg nem igazán iszom.

És mi lesz a kenyérrel? Sütni fogok? Naná, van recept, nem is bonyolult. Igaz, ez sokkal több tervezést igényel, mert mostantól nincs reggeli péksüti a kisboltból, pogi a cukiból – bár azért reménykedem, hogy legalább az csak a szokásos alapanyagokból készül –, se tortilla chips a moziban.

Mostantól minden bevásárlásnál megnézem, az adott termék mit tartalmaz pontosan, és teljesen függetlenül attól, hogy természetes anyagról van-e szó vagy valami brutál színezékről, marad a boltban, ha tartalmaz valami extrát. Így búcsúzom a tejszíntől, ha van benne karragén – de tényleg, minek is az a vörösalgakivonat bele?! – búcsút inthetek kedvenc Alpesi parasztkenyeremnek,  sőt ezzel együtt az összes kolbásznak és sonkának is, hacsak nem magam csinálom meg őket. Eljön a házi májkrém és a főtt sonka időszaka, a sajtokról nem is beszélve, de mivel úgyis lusta leszek kenyeret sütni, ezért ez nem is olyan nagy baj.

Mit várok ettől a hónaptól?

- Több energiát

- Kevesebb mű-anyagot

- Kevesebb cukrot

- Kevesebb szabadidőt, több receptoldal-bújást, és hisztérikus telefonokat a séf exférjemnek, hogy mit és hogyan kell csinálni pontosan.

- Jobban megtervezett étrendet, irgalmatlanul sok zöldséggel

- Egy csomó új fűszer felfedezését

- Naná, hogy fogyást is – legalább jelzésértékűen

Ezzel együtt szeretnék lemondani a fehér és nád- vagy kókuszcukorról, ami még durvább elhatározás, mert ebből a kijelentésből az következik, hogy egy hónapon át csak olyan édességet ehetek majd, amelynek édessége a gyümölcsökből származik, mint a datolya, füge vagy más édes gyümölcs.

Az ebédet valamelyik nyerskajás cégtől tervezem rendelni, mint a NaturalFood, a Mannatural  vagy a Nyersétel Akadémia, így csak a reggeli-vacsora és a köztes étkezéseket kell majd kibekkelni.

Kíváncsi vagyok tehát, hogy a fentiekkel vajon a havi költésem hogyan alakul, vajon mennyivel fogok többet költeni, több időt tölteni a bevásárlással, vagy épp azzal, hogy speckó fűszereket próbálok ki. Ez már csak azért is lesz izgalmas, mert én egy életen át el lennék üres rizzsel, sót egyáltalán nem használok (nem, nem az egészség miatt, egyszerűen csak nem ízlik a sós íz, mint olyan), a csípős ízt nem szeretem, sőt általában keresem az ételek valódi ízét. 

Ha önt is érdekli egy ilyen életmód-átalakítási emberkísérlet, tartson velem, kövesse a beszámolóimat minden héten! Ha pedig hozzászólna vagy tippeket adni, a Facebook oldalunkon megteheti!

Forrás: divany.hu