Hírek téma szerint
Kiírásra került az V. Odú- és műfészek készítő pályázat, melynek célja, hogy a madárvédelem jelentőségére hívja fel a figyelmet. Az általános- és középiskolások számára meghirdetett versenyre 2014. február végéig várják a pályaműveket.
Munkával kezdődött a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. dolgozóinak a 2014-es esztendő.
Szervezetünknél jelenleg 140 regisztrált önkéntes dolgozik, számuk napról-napra nő. Aktivistáink tevékenységi köre rendkívül szerteágazó, a napi adminisztrációtól a kerti munkát kedvelőkig mindenki talál magának elfoglaltságot. Rengeteg segítséget kapunk, de akad néhány ember, akik szinte napi rendszerességgel vesznek részt a Humusz életében. Nekik külön szeretnénk köszönetet mondani!
A paksi atomerőmű tervezett bővítéséről rendezett konferenciát az ELTE Humánökológia mesterszak 2013. december 13-án a Párbeszéd Házában, Sólyom László elnökletével. A tanácskozás előadói a jogász, a közgazdász, a teológus, az energiapolitikus, a külpolitikai illetve környezetgazdálkodási szakember szempontjai szerint vizsgálták minden idők legdrágább magyarországi beruházásának várható hatásait, költségeit és szükségességét.
Bogota polgármestere, Gustavo Petro, hatalmas lépést tett annak érdekében, hogy hivatalosan is elfogadják az úgynevezett informális újrahasznosítók (vagyis köznyelven szólva guberálók) környezeti szerepét a kolumbiai gazdaságban. Immár kezdik felismerni szerepüket a hulladékgazdálkodásban és jelentőségüket a fenntartható városok Nulla Hulladék (Zero Waste) programjában.
A Zöldág Nemzetközi Öko-design Kiállításon vett részt a Humusz Szövetség.
Az ünnep minden ízében olyan, amilyenné tesszük, de a hagyományokat megőrizve gazdagíthatjuk saját értékeinkkel.
2013. December 9-én európai és latin-amerikai civilszervezetek, köztük a Tudatos Vásárlók Egyesülete petíciót adtak át Michel Barnier, az Európai Unió Belső Piaci és Szolgáltatási Biztosa titkárságának , amelyben azt kérik, hogy a Biztos támogassa a kereskedelmi láncok tisztességtelen forgalmazói magatartását megzabolázó szigorúbb európai szabályozást. A petíciót 40 000 fogyasztó írta alá a világ minden tájáról.
A Deloitte Magyarország idén is meghirdeti a megújult, több mint egy évtizedes múltra visszatekintő Zöld Béka Díjat. A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is független zsűri értékeli a közép-európai régió országaiban bejegyzett vállalatok interneten elérhető fenntarthatósági jelentéseit.
A gyermekek tudatos és biztonságos internethasználatának oktatásával kapcsolatos pályázatot hirdet a MediaSmart Hungary és a Telenor Magyarország óvodapedagógusok, tanítók és általános iskolai tanárok számára. A Digitális világ tanára című pályázat nyertesei értékes okos eszközöket kapnak, 100 pályázó pedig egy évre szóló Hipernet hozzáféréssel gazdagodik.
A Nulla Hulladék Hét alkalmával 2013. november 29-én, a Humusz Házban került megrendezésre a Hulladékcsökkentők csúcstalálkozója.
A Greenpeace Magyarország kezdeményezése alapján uniós kötelezettségszegési eljárás indul az almásfüzitői vörösiszap-tározóban folyó hulladéklerakás miatt. A zöld szervezet üdvözli az Európai Bizottság döntését. A hazai hatóságok elutasító magatartása és tétlensége vezetett odáig, hogy 2012 januárjában a szervezet kénytelen volt magasabb fórumon kezdeményezni a magyar környezet megóvását.
Csaknem száz tonna terményt takarítottak be a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Syngenta Élelmiszerlavina programjában résztvevő önkormányzatok és civil szervezetek földjein dolgozók az elmúlt hetekben. Az egészséges élelmiszernövények összesen tízezer nehéz sorsú emberhez jutottak el.
Három magyarországi állatmenhely kap összesen 200.000 adagnyi szárazeledelt a Pedigree® és a Whiskas® márkákat forgalmazó Mars Magyarországtól. A majdnem ötszáz kisállat egy évnyi ellátására elegendő táp első szállítmányát november közepén adták át a MARS képviselői Esztergomban, Siófokon és Vácon. Minden, októberben eladott szárazeledel után egy adag ételt ajánlott fel a két márka hazai állatotthonok javára.
Az Önkéntes Központ Alapítvány (ÖKA) minden évben díjazza az önkéntességet azzal a céllal, hogy vonzóvá tegye a tevékenységet, és hogy az önkéntes segítség társadalmi megítélését kedvezőbb irányba mozdítsa. Idén az év vállalati önkéntes programjának díját a Magyar Telekom dolgozói által létrehozott Mobilsuli oktatói program érdemelte ki.
Több mint félszáz vendéglátóhely, szálloda és iroda csatlakozott már országszerte a TerraCycle és a Philip Morris Magyarország Kft. közös cigarettacsikk-gyűjtő programjához, hogy az általuk összegyűjtött dohányhulladék környezetbarát újrahasznosításra kerüljön.
A Magyar Természetvédők Szövetsége aktivistái egy élő „házat” alkotva látványos utcai akció keretében hívják fel a figyelmet arra, hogy az elkövetkező 2014-2020-as időszakban fontos, hogy az EU-s forrásokból több pénz jusson energiára és környezetünkre!
A magyar reklámok ötöde jogsértő, sokuk tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot mutat. A legtöbb problémás hirdetés a szórólapokon, plakátokon, és a reklámújságokban jelenik meg - derül ki a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) frissen publikált jelentéséből. A (vizsgált) akciós hirdetések fele átverésnek bizonyult, nem volt igaz a "99 százalékos gyógyulási arány", de a "magyar termék" sem mindig annyira magyar. Szexfronton viszont nagyot javult a helyzet.
A Greenpeace Magyarország kezdeményezése révén uniós kötelezettségszegési eljárás indul az almásfüzitői vörösiszap-tározóban folyó hulladéklerakás miatt. A zöld szervezet üdvözli az Európai Bizottság döntését. A hazai hatóságok elutasító magatartása és tétlensége vezetett odáig, hogy 2012 januárjában a szervezet kénytelen volt magasabb fórumon kezdeményezni a magyar környezet megóvását.