Hírek téma szerint
A hulladékégetés a nyugati államokban jó megoldásnak tűnt a hetvenes évek energiaválsága idején, energiafüggetlenséget reméltek tőle, és egy csapásra a hulladékkérdés is megoldódni látszott. Az egyik példa Svédország, ahol jelenleg az energiaigény 20%-át hulladékégetésből fedezik. Ám egyre többen hangsúlyozzák, ez a megoldás egyáltalán nem környezetbarát – számol be a think.transindex.ro.
A Humusz Szövetség – a Független Médiaközpont szakmai partnersége mellett – a hulladékgazdálkodás és a környezettudatos termelés és fogyasztás témái iránt érdeklődő, de még nem feltétlenül jártas újságíróknak tart ingyenes továbbképzést budapesti személyes találkozókon, amelyekhez – főleg a vidéki kollégák érdekében - lehetőség van webinar (web alapú szeminárium) formájában kapcsolódni.
A társaság munkatársai rendszeresen találnak kisebb-nagyobb illegális zöldhulladék-lerakó helyeket, ahová a kertes házakban élő lakosság kényelmi okokból vagy jóhiszeműen, tájékozatlanság miatt kihordja a kertekben keletkezett hulladékot. A köztudatban ugyanis az a nézet terjedt el, hogy zöldhulladék elhelyezése közterületen vagy az erdőterületeken megengedett, a növényi részek ott úgyis elkorhadnak. A valóság ezzel szemben az, hogy annak illegális elhelyezése éppúgy szabálytalan és büntetendő, mint a kommunális vagy bármely más hulladék lerakása.
Ennyi év alatt bomlanak le a tengerben …
A folyton újratöltődő kulacs nem egy népmesében szereplő jutalom, vagy varázstárgy valami RPG-ben, hanem a valóság! Már tavaly is posztolgattak róla, most ismét robbant egyet a neten az eszköz, amit egy bécsi dizájner, Kristof Retezár talált ki.
Jövő tavasszal indul a korszerűtlen családi házak felújítását célzó pályázat, a 150 milliárd forintos támogatásból 2020-ig akár 3 millió ilyen ház is megújulhat – mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
Átmenetileg megmenekült a csődtől a 106 Pest és Nógrád megyei települést ellátó hulladékkezelő cég, a Zöld Híd Kft. A társaság szeptember elején kénytelen lett volna leállítani a szemétszállítási szolgáltatást, ha nem kapott volna részletfizetési kedvezményt az adóhatóságtól a mintegy 60 milliós forgalmiadó-tartozásának a megfizetésére. A cég pénzügyi helyzete azonban továbbra is ingatag.
Szemtelenül sok ruhát halmozunk fel ruhásszekrényünkben: ennek egyik fő mozgatórugója az, hogy képtelenek vagyunk betelni az aktuális divatot szupersebességgel koppintó fast-fashion üzletek csábító és megfizethető kínálatával. Bár abban valóban van valami izgalmas, hogy egyre ritkábban kell viselnünk ugyanazt a ruhát, azért azzal egyre többen tisztában vannak, hogy ennek súlyos következményei lesznek a jövőre nézve. A probléma a Huffingtonpost.com szerkesztőinek is szemet szúrt, így közelebbről is megvizsgálták az ügy komolyságát és azt, hogy mi történik azokkal a pár ezer forintos ruhadarabokkal, amikre ráuntak a divatmániások. Vajon a kukában végzik vagy inkább a használtruha boltoknak tesznek szívességet szenvedélyükkel?
A Humusz Szövetség olyan elkötelezett önkormányzatokat keres, amelyek szívesen csatlakoznának egy hazai és nemzetközi hulladékcsökkentést támogató hálózathoz. A cél: olyan helyi körülményeket is figyelembe vevő Nulla Hulladék Terv kidolgozása, amely hosszútávon nyújt megoldást a település hulladékproblémáira.
Szeretnél madárfüttyre ébredni? Tücsökszóra cserélnéd a körúti szirénát? Szomszédok helyett barátokra vágysz? Szeretnéd anyaföldbe túrni a kezed, hogy ebédelj valami hazait, pár hónap múlva?
Itt az ideje visszatérni vidékre, és egy új életet kezdeni!
Jelenlegi életmódunk fenntartásához 1,6 Földre lenne szükségünk. Ha így folytatjuk, már 2050 előtt 2 Földre. Föld pedig csak egy van. A tények makacs dolgok, ideje cselekedni – kis odafigyeléssel, kreativitással sokat tehetsz azért, hogy unokáink is élvezhessék a Földet, ahol élünk.
A Humusz Szövetség a Környezeti Management és Jog Egyesület (EMLA) szakmai segítségével ingyenes jogi tanácsadást nyújtott 2015-ben. Ezeket a kérdéseket gyűjtöttük most egy csokorba össze.
Bár a jövőkutatók és a klímaszakértők régóta riogatnak azzal, hogy ideje környezettudatosabban élni, az emberiség sajna messze van még attól, hogy erre valóban aggályosan figyeljen is a mindennapokban. De minden nagy változás valami kicsivel kezdődik: íme a kanadai pár, akiknek bár húsz évébe telt, de olyan szigetet építettek, ami teljesen önfenntartó – olvasható a MindBodyGreen oldalán.
Különleges – zene/slam, filmkészítési, valamint kreatív – pályázatot írt ki a Telekom a szeptember utolsó szombatján megrendezendő 8. Fenntarthatósági Nap kapcsán.
Szeretnéd az elromlott kütyüdet ingyen javítani, egy segítőkész közösség része lenni? Szeretnéd csökkenteni a környezetterhelést azáltal, hogy segítesz másoknak megjavítani a holmiját, vagy azzal, hogy nem kidobod, hanem megjavíttatod az elektromos kütyüdet? Szeretnél valamit tenni a közösségért?
A Humusz Szövetség 2013. novemberében csatlakozott a Rukkola könyvcserélde hálózatához és vált Happonttá. Másfél év alatt több tucatnyi könyv cserélt a gazdát a Humusz Házban, és reméljük, ez a szám a jövőben csak nőni fog! Egyik kedves partnerünk, a Zöld Pók csapata nemrég kisfilmet forgatott a Rukkola csapatáról és működéséről.
Olvasói levélben érkeztek az alábbi fotók egy társasház alatti étteremben most hétvégén tartott esküvőről, illetve annak maradványairól. Szomorúan látjuk a mai magyar valóságot, azaz, hogy egy néhány tízfős násznép milyen mennyiségű és összetételű szemetet bír termelni egyetlen éjszaka alatt?! Kíváncsiak lennénk, mit szólnának, ha a nászút (az általuk termelt hulladékot követve) a rákospalotai hulladékégetőbe vagy a pusztazámori hulladéklerakóba vezetne?
Technikailag semmi akadálya, hogy minden város szélén legyenek, erőművek, ipartelep, újrahasznosító üzem. A hazai települések egyharmada 500 lakosúnál kisebb aprófalu, ugyanakkor ezekben az ország népességének mindössze 3 %-a élt - derül ki a KSH adataiból.
"Egy üveg borral a várban" – címmel szerveztek tegnap estére közösségi találkát a Budai Várba, a Mátyás templom környékére.
A zöld életmódot hirdető magazinunk aktuális száma nemrég jelent meg olyan témákkal, mint: "leasing society" - kölcsönzött vagy saját?, társasházi hulladékos problémák, Nulla Hulladék Konferencia, egy multicég a környezettudatosság szempontjából, zöld startupok, beltéri komposztálás, zöldülő szórakozás, vályogház, hulladékból zenebona, fában élő potyautas, és a megunhatatlan redesign!
Másfél tonna hulladékot szedtek össze önkéntesek a Bodrogról