A rendőrség nem bünteti azokat, akik békésen gyűjtenek palackot a kukából

  • 2024. október 16.
  • PKata

Nem kell büntetéssel számolnia annak, aki kukából gyűjt visszaváltható palackokat. Rendőri intézkedés csak akkor indokolt ha ezt rongálva, a kukát kiborítva, a társadalmi együttélés szabályait felrúgva tesz – írta a Police.hu a Hulladékügy: Lássunk tisztán címen közölt írásában.

„Közös érdekünk, hogy egészségünk és környezetünk védelme, tisztán tartása, valamint a fenntarthatóság elérése érdekében a lehető legtöbb hulladék visszakerüljön a körforgásba újrafeldolgozásra. Aki ebben azzal működik közre, hogy a mások által kidobott visszaváltható palackokat összegyűjti, és elviszi a gyűjtőpontra, nem büntetést, hanem tulajdonképpen köszönetet érdemel. De annyit mindenképpen, hogy önmagában ezen tevékenységéért ne kelljen rendőri fellépéssel számolnia.”

Ez jelentősen árnyalja az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) korábbi állásfoglalását, amelyből azt lehetett leszűrni, hogy már az is szabálysértést követ el, aki kiemeli a kukából a visszaváltható palackot: Az ORFK válasza szerint a kidobott palackok jogállását a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény szabályozza. E szerint a szemetesbe dobott palackok és alumíniumdobozok települési hulladéknak minősülnek. Tehát nem szedheti össze ezeket bárki.


„Ennek megfelelően amennyiben a hulladékot a gyűjtőedényből az arra nem jogosult személy eltávolítja, úgy cselekménye alkalmas a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 177. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltak szerinti tulajdon elleni szabálysértés elkövetésére, melynek okán feljelentés alapján az eljárás alá vont személlyel szemben szabálysértési előkészítő eljárás indul” – írta korábban az ORFK.

Ezzek a szigorú értelmezéssel szemben a Police.hu cikke egészen más hozzáállást tükrör – hangsúlyozva azonban, hogy ez a rongálás nélkül gyűjtőkre vonatkozik. „A rendőrségnek ugyanis nem az a célja, hogy a békés, másoknak kárt nem okozó állampolgárokat zaklassa; az ő tevékenységüket nem minősíti társadalomra veszélyesnek.”


Forrás: telex.hu