Megosztani nem megosztó, avagy mit jelent a megosztásos gazdaság

Kora reggel volt, a trópusi világosság alig kúszott még be a fagerendák közt a szobába. Az ágyamban fekve figyeltem a természet vad tombolását.

A hajnali szél olyan erővel cibálta a frissen metszett fákat, hogy tisztán hallottam a leszakított kókuszdió erőteljes csattanását a vizes talajon. A szélharang megkondult a kertben, és a bőgőmajmok jellegzetes huhogása most vészjóslónak hatott. Valami sírt lent a mélyben, olyan hangon, mint egy kisgyermek. Aztán hirtelen meghallottam a minden nap visszatérő ormányos medve csattanó talpát a nedves erkélypadlón. Egy láthatatlan tárgy felborult, és gurulni kezdett a lépcső felé, nejlon zacskó zizegett, s én a furcsa hangból tudtam, hogy vendégem már a gondosan lezártnak hitt kukában matatott.

Egy verőfényes októberi napon érkeztem Costa Ricára, a természeti csodák kis paradicsomába, hogy másodmagammal házat őrizzek négy hétig a Csendes-óceán partján lévő Nosarán. A hostelt vezető amerikai tulajdonos a sharing economy, vagyis a közösségi gazdaság szellemében olyan önkénteseket keresett, akik szállás fejében ügyeltek a két szintes házra, felügyelet alatt tartották a vad bőgőmajmokat meg a folyton lopkodó ormányos medvéket, és értettek valamelyest a kertészkedéshez.

Az itt töltött hetek alatt aztán nem egyszer hívtak meg minket azokra a szomszédos főzésekre, ahová mindenki azt hozta a vacsoraasztalra, amije épp a földön termett, de a terheket akkor is megosztottuk egymást közt, amikor a trópusi viharok elérték Nosarát, és a sártenger szinte mindent elnyelt. Azok, akik olyan szerencsések voltak, hogy terepjárót vezethettek, felváltva mentek bevásárolni az egész közösségnek.

Bár a közösségi gazdaság nem újkeletű modell, hisz a hetvenes években harvardi közgazdászok publikáltak már róla, csupán a 2008 körüli gazdasági recesszió idején robbant be ismét a köztudatba.

Olyan üzleti struktúraként jelent meg, amely a kimerülő energiaforrások és a folyton növekvő népesség problémájára keresett megoldást. Ma már megannyi iparágban találkozunk vele, magánszemélyek, vállalatok, és non- profit szervezetek is részei lettek.

A modellek közt megtalálható a kölcsönzés, a cserekereskedelem, a bérbeadás, az ajándékozás, a csere, illetve olyan közösségi birtoklási formák, mint amilyenek a termelőszövetkezeti struktúrák.

Vági Zsolt, a Messzelátó Egyesület elnöke évek óta híve a közösségi gazdaságnak. Ahogy mondja, a 20 éve fennálló szervezet sokat változott az évek során, a kifejezetten zöld vonalból az utóbbi időben áttért egy könnyebben befogadható irányra, ez pedig az önkéntesen vállalt egyszerű életmód, minimalizmus.

– Egészségtudományi és mentálhigiénés szakemberként engem főleg az ember érdekel. Amellett, hogy az egészségtudományi vonalon sokszor foglalkoztam az élelmiszeripar ökológiai terhelésével, vagy a tudatos fogyasztói magatartással, nem egyszer írtam a Tudatos Vásárlók Egyesületének is, azt gondolom, hogy a lelki egészségünk egyik fontos pillére, ha olyan értékek mentén építjük fel az életünket, ami nem a kapitalista, fogyasztói mintán nyugszik.

Az egyik ilyen érték a minimalizmus.

A közösségi gazdaság is ezen alapul, lényege, hogy úgy jutunk erőforrásokhoz, hogy nem kell mindent megvásárolnunk hozzá. Ez nem csak tárgyakat jelent, értem ez alatt a tudás-, információ- és tapasztalatmegosztást is. A legegyszerűbb módja az, amit a nagyszüleim éltek meg. Persze őket a szükség vitte rá arra, hogy három szomszédnak egy permetezőgépe legyen, s beosztották, ki, mikor használja azt.

A közösségi gazdaság mindig is jelen volt az életünkben, a fontos kérdés most az, hogy mikor tűnt el és miért? Mikor lett ennyire fontos, hogy mindent birtokoljunk? Erdélyben még ma is gyakran találkozom olyan panelházakkal, vagy ahogy ott hívják, blokkokkal, ahol a lépcsőházban van egy kis helyiség néhány mosógéppel, amelyet a lakók közösen használnak.

Ha az emberi oldalát nézem, akkor teljesen egyértelmű, hogy az individualista társadalmi berendezkedéssel jött annak az igénye, hogy mindenből legyen saját, például amiatt, mert egyre kevésbé vagyunk kapcsolatban a másik emberrel, a szomszéddal. Szétestek, atomizálódtak a közösségeink, vagy átkerültek a virtuális térbe. Ma azonban sokunk újra rádöbbent, hogy a megosztás előnyei mellett a közösségre is szükség van, hiszen a sharing economy csak emberi kapcsolódásokon keresztül működik.

Ahogy Zsolt magyarázza, a modell előnye a rendszer és a tudatosság, ami mindig jelen volt az ember életében, sőt már a gyűjtögető, halászó-vadászó őseinknél is találkozunk vele.

Most az elmúlt 20-30 évben az lett a cél, hogy az emberek józan paraszti esze súgta megoldásokat és az elméleti tudást összegyúrjuk, s élhető, használható, fejlett megoldásokat próbáljunk nyújtani a felmerülő problémákra, közösségi gazdaság elvén működő vállalatok jöjjenek létre, s az egyszerű emberek közötti termék-, információ- és tudásáramlás fejlődjék.

– Annak ellenére, hogy mindannyian kisebb-nagyobb mértékben eddig is a részesei voltunk a megosztás alapú gazdaságnak, elterjedésében igazi áttörést az internet használata hozott. Korábban ez az elv valóban csak a közvetlen környezetben, kisebb fizikai távolságokra működött. Aztán a világháló megjelenésével és az automatizálással ez megváltozott.

Bár én nem értek egyet vele, de a szakértők az Uber-t és az AirBnB-t is közösségi gazdaságnak tekintik, s ezek hatása nagyon nagy. Például az Uber tömeges használatával bekövetkezett torlódások miatt Manhattanben nyolc százalékkal csökkent a forgalom sebessége, hogy ne csak jó példákat említsünk.

Mint mindennek, a közösségi gazdaságnak is vannak hátrányai, pl. az, hogy a fogyasztói, kapitalista szemlélet kihasználja ebben is a lehetőséget. Ennek ellenére azt látom, hogy azok, akik e téren indítanak vállalkozást, nem feltétlenül a meggazdagodást tűzik ki célul. Gondoljunk csak az oszkar.com-ra, ami egy egyetemi feladatként indult a BME-ről, s most a legnagyobb hazai telekocsi rendszer. Csodásan működik. Én 10 éve használom csupa pozitív tapasztalattal. Van benne profit, de mégis megmaradt alapnak az erősen közösségi működés.

A sharing economy főleg Észak-Amerikában és Nyugat-Európában terjedt el, Közép-Kelet-Európában a megfelelő technológia és az üzleti szemlélet hiánya miatt jóval később érkezett meg.

A késedelem ellenére nem egy kezdeményezés van már hazánkban is. Zsolt és csapata, hogy segítse az érdeklődőket az eligazodásban, #megosztaninemmegosztó néven 2018-ban kampányt hirdetett, melynek során egy infógrafikát is készítettek, és a Simplicity fesztiválhoz kapcsolódóan megannyi itthoni közösségi gazdaságon alapuló kezdeményezést mutattak be.

Akadt köztük ruhacsere program, a veddberbe.hu oldalon szerszámokat, kisgépeket kölcsönözhetünk, míg a Miutcánk-on a tárgyak mellett segítséget is kérhetünk, adhatunk pl. költözés vagy pakolás esetén, de akad nem egyszer olyan felhívás is, hogy valaki túl sokat főzött, s kiírja, hogy a felesleg elvihető. A MOL Bubi közbringarendszer pedig lassan 7 éve nyújt gyors, hatékony és fenntartható közlekedési alternatívát a Budapesten közlekedők számára. A BKK közösségi közlekedési szolgáltatását az év minden napján igénybe vehetjük, a MOL Bubi applikációval 158 gyűjtőállomáson lévő 1200 kerékpár közül választhatunk. Ráadásul a szolgáltatás tartalmazza a teljes közúthálózatát, a BKK FUTÁR utazástervező alkalmazást, valamint a nap 24 órájában rendelkezésre álló ügyfélszolgálatot is.

Azoknak, akik közösségi gazdaságot szeretnének létrehozni, Zsolt azt ajánlja, előbb a saját igényeiket, vagy a körülöttük lévő problémákat figyeljék meg, s arra próbáljanak megoldást találni. Ezután nem kell semmi más, csak egy kis kezdeményezőkészség, bátorság és kommunikáció.

– Nekem azért tetszik ez a modell annyira, mert igazi közösségépítő ereje van. Az az alapja, hogy megismerjük a másik embert – és persze magunkat. Nem hiszem, hogy bárki szívesen adná kölcsön az autóját egy idegennek, de ha baráti viszonyban van a szomszédjával, s megtudja netán, hogy az ő autója elromlott, akkor talán kölcsön is adja, vagy bérbe valami szimbolikus ellentételezés fejében, hogy megmaradjon az adok-kapok egyensúlya.

Ugyanez igaz a tudásra is. Emlékszem, nagymamám folyton recepteket cserélt és beszélt meg az összes szomszédasszonnyal, szinte versenyeztek, kié a legjobb. Mikor aztán valaki beletett egy újítást, amitől jobb lett az eredmény, megosztotta azt többiekkel is, így fejlődött a közösség sütéstudománya.

forrás: Kék Bolygó Alapítvány