Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 3 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megmenteni az egyetlen otthonunkat: a Dalai Láma és Greta Thunberg közösen buzdít valódi cselekvésre

  • 2021. január 21.
  • Viktor
Szerző: 
Viktor

Több neves szakértő mellett a Mind & Life Institute január 10-i, kontinenseken átívelő online találkozójának két kiemelt résztvevője a 85 éves vallási vezető és az éppen év elején 18-ik születésnapját betöltő, svéd aktivista lány volt.

A beszélgetésnek több célja is volt. Egyrészt a kiemelt felszólalók a globális felmelegedés lelassításának érdekében a közös, országhatárokon átívelő összefogásokra buzdítottak. Másrészt amerikai tudósokkal kiegészülve az egyre gyakrabban előforduló, önmagukat erősítő klímaváltozási jelenségek veszélyeire igyekeztek felhívni a figyelmet.  Ezen utóbbi hatásoknak a minél szélesebb körű tájékoztatására létrehoztak egy weboldalt is, ahol Richard Gere amerikai színész narrációjában öt film mutatja be a lassan visszafordíthatatlannak tűnő változásokat és a még megoldást nyújtó lehetőségeket.

De hogyan is találkozott egymással a Dalai Láma és Greta Thunberg?

A tibeti buddhista egyház vezetője először 2019 májusában írt bátorító levelet az akkor 16 éves lánynak, melyben örömmel üdvözölte, hogy megszólalásaival Greta mennyi ember szemét tudta felnyitni a tudományos kutatások alapján addigra már sokszor jelzett, közelgő klímaválságra. Őszentsége a Dalai Láma üzenetében a svéd tinilányhoz hasonlóan önmagára is mint a környezetvédelem lelkes és elkötelezett hívére utalt, majd kijelentette:

"Sajnos mi, emberek vagyunk az egyetlen olyan faj, akik képesek lehetnek elpusztítani a Földet, abban a formájában ahogyan azt ma ismerjük. Ám szerinte a rombolás helyett képesek vagyunk a természeti kincseink és értékeink megvédésére is."

 

 

Mi történt velük a levélváltás és a mostani találkozó között?

Még 2019 szeptemberében Greta egy zéró káros anyagot kibocsátó, újrahasznosított karbonból készült vitorláshajóval indult el Angliából az Atlanti-óceánon át New Yorkba, hogy ott felszólaljon több nemzetközi környezetvédelmi konferencián. Ezt követően még szintén szeptemberben a globális klímasztrájk tüntetőinek az élén sétált az utcán, amelyhez vele együtt összesen 50 ország több mint négyezer városában mintegy 4 millió ember csatlakozott.

Majd még néhány újabb, már európai felszólalást és megjelenést, illetve Trump amerikai elnökkel folytatott oda-vissza beszólogatásokat követően végül kijelentette, hogy visszatér az iskolapadba. Így az elmúlt majdnem egy évet a svéd aktivista lány inkább háttérbe húzódva, korának megfelelően főként tanulással töltötte.

Ezzel párhuzamosan 2020-ban egyrészt egészségügyi állapotára figyelve, valamint a koronavírus-járvány miatt is a Dalai Láma szintén visszavonult otthonába, az indiai Dharamsalában található rezidenciájára. Ám onnan mégis rendkívül aktívan maradt kapcsolatban a világgal és adott online tanításokat, valamint számos interjút. Szintén még tavaly ősszel jelent meg Franz Alt német újságíróval közösen írt könyve, Our Only Home, vagyis az Egyetlen otthonunk címmel. Ebben a kiemelten a klímaválsággal foglalkozó művében a Nobel-békedíjas szellemi vezető kifejti, hogy mindannyiunk közös felelőssége a Föld megóvása, ami mellé természetesen útmutatásokat is igyekszik nyújtani. 

 

Miről beszéltek, mit üzentek a mostani év eleji találkozón?

Önmagában már az örömteli és szimbolikus, hogy a nyugat és kelet két teljesen eltérő generációja, akiknek mégis közös a célja, vagyis hogy megmentsék a Földet és enyhítsék annak lakóinak szenvedését, ha most virtuálisan is, de mégis egy asztalhoz tudott ülni.

A beszélgetésnek viszonylag már az elején a Dalai Láma igyekezett egyértelművé tenni, hogy az ahová mostanra a klímaválság kapcsán eljutottunk, az emberiség saját tevékenységének következménye, a mi munkánk gyümölcse. Ennek pedig egyik fő oka szerinte, hogy az elmúlt évszázadokban megtanultunk túlságosan csak magunkra, a családunkra vagy a közvetlen környezetünkre, esetleg a saját nemzetünk érdekeire gondolni, miközben valójában – ahogy azt a globalizáció is megmutatja – az egyén nagyon is függ a vele együtt élő összes többi lénytől. Szerinte ennek a több mint 7 milliárdnyi embernek valójában egyetlen közösségként kellene magára gondolni és cselekedni.  Arról is őszintén beszélt, hogy az ő generációjának már leáldozóban van, de örömmel és reménnyel tölti el a szívét, hogy a fiatal generáció hogyan gondolkodik, beszél és cselekszik a természet védelmében. Majd viccesen még hozzátette, hogy a jelenlegi érett generáció már elég problémát generált, itt az ideje, hogy a fiatalok azokat rendbe tegyék.

Ehhez csatlakozott a már felnőtt korba lépett Greta Thunberg, aki szerint három fő feladatra érdemes koncentrálni. Egyrészt mindenkinek a saját maga képességeinek és lehetőségeinek megfelelő tanulni és képeznie magát, hogy még jobban megértse a jelenlegi állapotot és a természet működésének törvényeit. Ezzel párhuzamosan fontos elkezdeni visszaállítani a Föld természetes állapotát az erdősítések és más tevékenységek által. Végül pedig sokkal tisztábban és érthetőbben kommunikálni azok számára, akik még bizonytalanok vagy elveszettnek érzik magukat.

Konkrét megoldások kapcsán a szakértőkkel együtt a nap- és szélenergia egyre nagyobb százalékú kihasználásáról, a száraz területek óceáni vízzel történő öntözéséről is esett szó.

Ám az mindenki számára egyértelmű volt, amit némi önvizsgálat során szintén bárki beláthat, hogy a mostani életstílusunk nem tesz jót a természetnek. Ezért főleg az oktatás és edukáció segítségével át és újra kell gondolnunk a folyamatainkat, hogy az emberi civilizációnak és a természetnek ne kelljen megélnie egy még nagyobb krízist.

"Boldog és elégedett emberek, egészséges bolygó, ez lenne a cél, foglalta össze mondandójukat röviden a Dalai Láma."

Forrás: greenfo.hu