Aki legyőzte a szemétégetőket

– Hogyan találkozott először a szemétégetéssel?

– Harminc évig Budapesten laktam. Amikor a családalapítás szóba jött, egyértelmű igényként merült fel, hogy a gyerekeket ne olyan városban neveljük, ahol az év nagy részében határérték fölött van a légszennyezés. Így találtunk rá Verőcére, ahol elvileg tiszta a levegő – ott a Dunakanyar, a Börzsöny. De amint jött az első fűtési szezon, azzal szembesültünk, hogy a falusi levegő néha sokkal rosszabb, mint a budapesti. Elkezdtünk tájékozódni, mégis mi az az orrfacsaró bűz, amely a kéményekből kijön.

– Mire jutottak?

– Sokan szinte mindennel fűtenek. Elképesztő mennyiségű hulladékot termelünk, amivel nem tudunk mit kezdeni. Csak gyűlik és gyűlik odahaza a szemét, és akkor kézenfekvőnek tűnik a lehetőség, hogy égessük el. A világ megváltozott, elképesztően nagy tömegben vesznek körül bennünket a műanyagok.

– De nem csak a PET-palackokkal van a gond.

– Nagyon súlyos probléma, hogy számos alapanyag, amelyre azt mondjuk, hogy fa, az nem fa – mindenféle adalékkal, festék- és ragasztóanyaggal szennyezett. Ezeket sokszor jóhiszeműen égetik el az emberek, holott az a fának kinéző valami rétegelt lemez, OSB, pozdorja, régi lefestett bútor, amelyekből súlyos mérgek szabadulnak fel égetéskor. Ami igazán tragikus, hogy ipari hulladéknak számító dolgok illegális úton sokkal olcsóbbak, mint a tűzifa. A fának látszó tárgyak tüzelőanyagkénti értékesítésének egyfajta szervezett kereskedelme alakult ki, mivel a tűzifához képest fél áron, harmadáron lehet hozzájutni.

– Tehát akkor nem is csak a saját lomról vagy az összeguberált hulladékról van szó?

– Nem, hiszen sokan fizetnek is azért, hogy szemetet égethessenek fa helyett, ami rövid távon úgymond mindenkinek megéri. A hulladékkezelő a szemetet szakszerű és drága elhelyezés helyett illegálisan értékesíti. Aki pedig az ilyen „tűzifát” megveszi, azt látja, hogy fél áron van, száraz és jól ég, ráadásul fel is van darabolva, nem kell külön foglalkozni vele.

– Gondolom, sok konfliktusa lett abból, hogy szóvá teszi a szemétégetést.

– Vannak csúnya történeteim. Életveszélyes fenyegetéseket kaptam, sokakkal romlott meg a kapcsolatom, mert a legtöbben személyes sértésnek veszik, ha szól nekik valaki, hogy ezt nem szabad. Sokan azt érzik, hogy a saját ingatlanukon azt tesznek, amit akarnak. Pedig ez nem így van!

– Mivel találkozott a hatóságok, az önkormányzat részéről?

– Elsősorban felelősség hárításával, érdektelenséggel. Pedig felülről is nagyon erős hatósági és önkormány­zati szabályozásra, az előírások szigorú betartatására és szemléletformálásra lenne szükség. Az Agrárminisztérium Fűts okosan! kampánya nagyon jó kezdeményezés, de az átlagemberhez sajnos nem jut el, nekik sokkal direktebb tájékoztatásra lenne szükségük. Rá­adásul mindez alig ér valamit, ha a különböző hatóságok, a rendőrség, az önkormányzatok nincsenek felkészülve. Akár ezt a kampányt is össze lehetne kötni mondjuk azzal, hogy a rendőrség továbbképzést kap: milyen jogszabályok vonatkoznak e területre, miért bűncselekmény az otthoni szemétégetés, hogyan tudnak fellépni ellene, hogyan lehet számonkérni azt, ha valaki nem megfelelő dolgot éget. Most az a jellemző, hogy kijönnek a járőrök és engem piszkálnak, miért hívom őket, és máskor ne tegyem. Úgyse tudnak mit tenni, úgyis mindenki ezt csinálja, úgyse változik semmi, mondják nekem, és elmennek. Ha kikényszerítem, hogy írjanak jegyzőkönyvet, akkor nem hajlandók lefényképezni a bizonyítékokat, ha mégis lefotózzák, akkor a bíróságon utólag kiderül, hogy azt nyilatkozták, elvesztek a fotók. Az ittasan okozott autó­balesetekre nagyon ráállt a rendőrség egy időben, és néhány év alatt nagyon szépen javultak is a baleseti statisztikák. Valami ilyesmire lenne szükség e téren is.

– Mivel magyarázza a hatósági érdektelenséget?

– Nehéz kézzelfoghatóvá tenni. Amikor valakit elüt az autó, ott fekszik a földön és vérzik a feje, egyértelmű, mi történt. Ha valaki mérgező füstöt ereget levegőbe, amit szépen elvisz a szél, ott nem lehet egyértel­műen számonkérni, hogy az égető ezzel később daganatos betegség kialakulását okozta vagy hogy három gyerek az utcában asztmás lett miatta. Pedig a statisztikák szerint a levegőszennyezés vezető halálok Magyarországon, hússzor annyi életet követel, mint az autó­baleset.

– Abban az ügyben, amelyben bírósági pert nyert, mi volt más?

– Az az eset a közvetlen szomszédainkkal történt. Ők úgy gondolták, hogy több köbméternyi vegyes hulladékuktól megszabadulni legkönnyebben úgy lehet, ha szépen elégetik a kertben. Aznap háromszor jött ki a rendőrség. Eloltatták ugyan a tüzet, de elmentek, másnap reggelre pedig leégett az egész kupac. Mi azonban dokumentáltuk az egészet, és egy-másfél év leforgása alatt a bíróság is kimondta, hogy nagy mennyiségű szemét égett el, ami bűncselekmény. Ez óriási siker: egy szemétégetési ügyet végre bűncselekményi kategóriába soroltak! Az illető választhatott kétszázezer forintos büntetés és két év letöltendő szabadságvesztés között. Azóta részletekben fizet, és tényleg változott valamelyest a hozzáállása. De a kapcsolatunk is más lett, már nem köszön.

– Több hasonló ügy kerül bíróságra, mégsem állapítanak meg bűncselekményt. Hogy lehet ez?

– Át kellene dolgozni a jogszabályt, mert nincsenek pontosan leírva a fogalmak, hogy például mi számít égetésnek. Mindenki a veszélyes hulladékra hivatkozik, csakhogy például a PET-palack nem az. Abból iszunk, abból csak akkor lesz – amúgy rendkívül veszélyes – hulladék, amikor rátesszük a tűzre. De ezt a különbségtételt nem teszi meg a jogszabály. Az emberek általában nem szeretnek konfrontálódni a szomszédaikkal. Inkább belenyugszanak, hogy mérgezik őket is, mint hogy szólni kelljen. Akikkel a legtöbb gond van, azok nem igazán iskolázott emberek, sok agresszív támadás, fenyegetés jön tőlük, amitől teljes joggal sokan félnek.

– Szegénységi vagy ahhoz kapcsolódó probléma ez?

– Ez nem kizárólag pénzkérdés, de az tény, hogy aki mindennapi gondokkal küzd, az sokkal nehezebben vehető rá arra, hogy hosszú távú szempontok mentén döntsön. Ha aznap megfagynának a gyerekek, akkor nem ér­dekli, hogy PET-palack vagy festékes ablak vagy száraz tűzifa van kéznél, akkor akármivel, de be fog fűteni.

– Az utóbbi egy-két évben mintha a korábbinál is súlyosabbá vált volna a helyzet.

– Korábban megnyugtathattuk a lelkiismeretünket, hogy minden rendben van: Európából és Amerikából összegyűjtöttük a szelektíven gyűjtött hulladékot, felraktuk nagy hajókra és elszállítottuk Délkelet-Ázsiába. Kínában ebből csináltak olcsó pulóvert, amely visszajött, és mindenki örült, jaj, de jó, hogy újrahasználtuk a szemetet. Csakhogy Kína tavaly bejelentette, hogy ebből elege van: csak megfelelően tisztított és válogatott szemetet fogad be, az importot a korábbi tizedére csökkentette. A folyamatosan növekvő szemétmennyiség most ki tudja, hová megy. Globális probléma ez, amelynek minden egyes faluban megvannak a sajátos helyi tünetei. Szemét van az árokparton, szemét van az erdőben, halmozódik odahaza a lakásban és a kertben a lom.

– Ön szerint mit lehetne kezdeni a rengeteg műanyag szeméttel?

– Elsősorban a műanyag termelését kellene csökkenteni. Azért hihetetlenül olcsó az előállítása, mert rengeteg járulékos költség és károkozás nem kerül be az árába. Legalább odáig el kellene jutni, hogy ne érje meg egyre apróbb kiszerelésben termékeket árusítani. Talán furcsán hangzik, de Magyarország a szeméttermelés szempontjából még mindig sokkal jobb helyzetben van, mint Nyugat-Európa vagy az Egyesült Államok. A bizonyos fokú lemaradásunk előnnyé változott, de egyre inkább belesétálunk ugyanazokba a csapdákba, amelyekbe korábban a nyugati országok.

Szerző: Pintér Balázs

Forrás: greenfo.hu/magyaridok.hu