2017 óta 4%-kal tudtuk csökkenteni idehaza az élelmiszerpazarlást

  • 2020. november 11.
  • Abigail
Szerző: 

Hazánkban az élelmiszerpazarlás az elmúlt három évben 4%-kal csökkent- hangzott el többek között a FAO Európai Regionális Konferencia 32., virtuálisan megrendezett ülésszakán. A magyar kormány szerint az irány jó, de bőven van még mit tenni e téren.

 

A kétévente tartott konferencia a világélelmezési szervezet legfontosabb fóruma. Az idei tanácskozás középpontjában a fenntartható élelmezési rendszerek és az egészséges táplálkozás áll. Belánszky-Demkó Zsolt, az Agrárminisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára kiemelte: a magyar kormány szerint az élelmezési problémákra a helyben folytatott, fenntartható és hosszú távú programok adnak valódi gyógyírt. Ehhez viszont a segítséget oda kell vinni, ahol a baj jelentkezik. Magyarország aktív a nemzetközi együttműködésben: az Agrárminisztérium FAO-ösztöndíjprogramja nagy sikerrel, jelentős eléréssel működik. 41 fejlődő országból több száz hallgató Master’s szintű tanulmányait finanszírozzuk magyar agráregyetemeken. 

A program keretében jelenleg 36 diák tanul Magyarországon. Az érintett országokból érkezők olyan, a hétköznapokban jól hasznosítható képzést kapnak, amellyel elősegíthetik országuk mezőgazdaságának gyarapodását. Ezen túl, az együttműködésnek változatos formái valósulnak meg, például a helyieket segítő, afrikai fejlesztési projektek keretében.

Belánszky-Demkó Zsolt szólt arról is, hogy hazánkban az élelmiszerpazarlás az elmúlt három évben 4%-kal csökkent. Az irány tehát jó, de még bőven van feladatunk e tekintetben. A fenntarthatóság fontos a magyar kormány számára: az elmúlt évtizedben éppen ezért több intézkedést hozott annak érdekében, hogy az élelmiszergyártók termékeiben kevesebb legyen az olyan összetevő, amely káros a fiatal nemzedékek számára.

 A helyettes államtitkár felszólalásában aláhúzta: a koronavírus-járvány alatt különösen fontos, hogy a globális élelmiszerkereskedelem helyett a nemzeti mezőgazdaság, a helyi termékek kínálta alternatív megoldásokat részesítsük előnyben, segítve ezzel a vidék népességmegtartó erejét. Tudnunk kell, hogy a gazda és a termelő nem az új, környezettudatos világ ellensége, hanem egyik legfőbb támasza a XXI. században is. Erőfeszítéseikért köszönet és megbecsülés illeti őket – szögezte le az Agrárminisztérium helyettes államtitkára.

(Szerk.: Az élelmiszerpazarlás témájában további olvasnivaló IDEIDE és IDE kattintva érhető el)

forrás: zipmagazin.hu