Hajmeresztő hibridek: műanyag termékek egyenesen az újrahasznosítók rémálmaiból

Az éneklő szülinapi tortától a kisbabák pépes tasakjáig, a kevert alapanyagok trendje még nehezebbé teszi az újrahasznosítást.

Az éneklő szülinapi tortától a kisbabák pépes tasakjáig, a kevert alapanyagok trendje még nehezebbé teszi az újrahasznosítást.

Az Európai Hulladékcsökkentési Hetet idén november 21- 29. között tartják. A hulladék mértékének csökkentése manapság globális feladatnak tekinthető. Ennek érdekében számos olyan kezdeményezésre kerül sor, amelyek igyekeznek felhívni a figyelmet a tudatos hulladékcsökkentő életmód lehetőségére és arra is, hogy közösen milyen látványos eredményeket tudunk elérni.

A másoktól való távolságtartás (social distancing) a koronavírus-járvány megfékezésének a leghatásosabb szere, legalábbis jelenleg. Ez azt is jelenti sok minden más mellett, hogy az emberek tartózkodjanak attól, hogy másokat megölelnek. Azonban ennek pótlására Izlandon az állami erdészet jött elő egy ötlettel – írta az az Iceland Review.

Az önkormányzatok haladéktalanul hozzanak hatásos intézkedéseket a légszennyezés csökkentésére – ezt kéri a több mint 1600 TÖOSZ-tag település vezetőinek megküldött levelében a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) főtitkára. Dr. Gyergyák Ferenc a levelet a Betegszervezetek Országos Szövetségének (BEMOSZ), az Európai Népegészségügyi Szövetség (EPHA) és a Levegő Munkacsoport kezdeményezésére írta meg.

Több városban már korábban is néhány hétre korlátozták a kerti hulladék, az avar égetésének időszakát, vagy azt meg is tiltották, de több helyen a koronavírus-járvánnyal összefüggésben, a levegő tisztaságát féltve szigorítottak a szabályokon, illetve kérik a lakosságot, hogy égetés helyett komposztálja a zöldhulladékot.

Az alapvető fogyasztási cikkek felesleges felhalmozása miatt megnőtt a hulladék mennyisége, a fel nem használt és így megromlott nem tartós termékek pedig rendkívül nagy terhet jelentenek a környezetre - hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Ezt a cserélhető szűrőbetétes, mosható textilmaszkot az amerikai Cedar Rapids Unity Point Health St. Luke's kórház munkatársai fejlesztették ki, és mutatják be az alábbi videón.

A 2019. évi Európai Hulladékcsökkentési Héten az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával a nemzeti koordinátori feladatokat ellátó Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége a „Nyisd ki a szemedet, csökkentsd a szemeted!” szlogennel megvalósított hazai akciók közül valamennyi kategóriában tett javaslatot a nemzetközi zsűri számára. A hazai első helyezettek a közeljövőben megrendezendő ünnepség keretében vehetik át a kategórianyerteseket megillető nyereményeket és okleveleket.

Az élelmiszerek tudatos felhasználására, a pazarlás csökkentésére hívja fel a figyelmet a Bay Zoltán Kutatóintézet. Mint kiemelik, a hazai élelmiszerhulladék több mint a fele a háztartásokban keletkezik.

A Cardiffi Egyetem szakértői első alkalommal dolgoztak ki egy olyan módszert, amellyel megbecsülhető, hogy a különböző állatfajok mekkora műanyagokat nyelhetnek le.