Újságírók

Dr. Dúll Andrea: „Ahogy átlépünk a hajléktalanokon, úgy tagadjuk a klímaváltozást is”

  • 2020. március 05.
  • Abigail

Vajon miért tagadják a klímaszkeptikusok a klímaváltozást? Miként jelenik meg a bűntudat a környezetszennyezés aspektusából? Valódi szorongás-e a klímaszorongás, betegségről van-e szó, amit kezelni kell és lehet? Miért állítjuk magunkról, hogy környezetkímélően élünk, például szelektíven gyűjtjük a hulladékot, ha a valóságban nem tesszük? Ezekre a kérdésekre keresték a választ Dr. Dúll Andrea környezetpszichológussal, az MTA doktorával, az ELTE Pszichológiai Intézetének egyetemi tanárával.

Minden megvásárolt ruhával egy kicsit a pusztulás felé taszítjuk a Földet

  • 2020. március 04.
  • Abigail

Meglepő, de nagyobb mértékű szén-dioxid kibocsátás írható a divatipar számlájára, mint amennyiért a légiközlekedés és a hajózás együttesen felel. A ruházati kiskereskedelmi láncoknak köszönhetően megfizethetőbbé vált a divat, de ennek hatalmas költsége van, ha a környezetszennyezést nézzük. A divatipar az emberiség szén-dioxid-kibocsátásának a tizedét adja, az iparág világ második legnagyobb vízfelhasználója és mikroműanyagokkal szennyezi az óceánokat.

Vége a szemét tologatásának

  • 2020. március 02.
  • Abigail

 

Amióta 2017-ben Kína bejelentette, hogy nem fogad be több hulladékot a nyugati világból, és a példáját több ázsiai ország is követte, a szelektív hulladékgyűjtés és újrafeldolgozás nyugati rendszere vészesen inog. Valójában a problémák eddig is megvoltak, csak a fejlett világ rátolta őket a kínai rendszerre, nem törődve azzal, mi is történik pontosan a hulladékkal. Legrosszabb helyzetben jelenleg a papírhulladék-gazdálkodás van, mivel nyolcmillió tonna felesleg gyűlt össze a piacon. Ez annyira lecsökkentette a papírgyáraknál az átvételi árat, hogy az már nem fedezi a hulladékkezelőknél a begyűjtés, bálázás és szállítás költségét.

Árad a Tisza felső szakasza, beüzemelték az uszadékszedő láncot

  • 2020. március 02.
  • Abigail

Beüzemelte pénteken, immár második alkalommal a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság azt a magyar fejlesztésű és kivitelezésű uszadékszedő láncot, amely a megáradt Tiszán érkező nagy mennyiségű szennyeződés összegyűjtésére szolgál - közölte a helyszínen az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója az MTI-vel.

Zöld vásárlás kontra fogyasztáscsökkentés - melyiktől lesz boldog az Y-generáció?

  • 2020. február 28.
  • CsViki

Az Y-generáció, másnéven a millenniumiként is emlegetett, 1981-1995 között született nemzedék a fogyasztói társadalom húzórétege. Fogyasztási szokásai komoly hatással vannak bolygónkra. Miként befolyásolja a kulturálisan beépült anyagias szemléletmód az Y-generáció környezettudatos viselkedését? Boldogít-e a zero waste? Ezekre a kérdésekre keresték a választ az Arizonai Egyetem kutatói.

Visszahozná a könnyen cserélhető akkukat az EU

  • 2020. február 27.
  • CsViki

Nem kizárt, hogy újra általánosan elterjedtté válnak a cserélhető akkumulátorral ellátott mobiltelefonok, okostelefonok, miután az Európai Unió egyes lapértesülések szerint olyan jogszabály előterjesztésén dolgozik, mely a fenntarthatóság jegyében kötelezővé tenné a gyártók számára az akár a felhasználó által is elvégezhető, egyszerűbb akkucserét.

Hogy lehetne jobb a szemétszállítás Budapesten?

  • 2020. február 27.
  • CsViki

A kukaholding és a fővárosi FKF között tízmilliárdos számlázási vita hevében olykor elfelejtjük, hogy a szemétszállítás problémái olykor sokkal banálisabbak: jobban kellene ösztönözni a megfelelő újrahasznosítási és hulladékégetési folyamatokat, megállítani a pazarló és balesetveszélyes kukaürítést, lebuktatni a potyautasokat, megszüntetni a zsebbe fizetést, javítani az átláthatóságot, az informatikai rendszereket.

Nálunk is lehetne visszaváltható üvegben a tej, mint Ausztriában

  • 2020. február 27.
  • CsViki

A g7.hu korábbi cikkében beszámolt arról, hogy Ausztriában márciustól két nagy áruházlánc, a Billa és a Spar is elkezd egy bizonyos biotejet visszaváltható üvegben árusítani, és a lehetőséget a Spar magyarországi egysége is vizsgálja. Németországban szintén van üveges tej. Magyarországon azonban a többrétegű, eldobható kartondoboz az úr a tejpiacon, és környezetvédelmi szempontból aggasztó, hogy a PET-palack egyre népszerűbb.

Oldalak