Ez a címe a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács jelentésének. Kötelező olvasmány! A magyar társadalom helyzetét elemzi, a fenntarthatóság értékei mentén tesz megállapításokat, és azokat tényekkel is próbálja igazolni. A dokumentum szokatlan módon elsősorban a fennálló problémák okaira koncentrál, és javaslatot tesz a hajtóerők megváltoztatásának stratégiai irányára. Az alábbiakban a bevezető fejezetet közöljük. A teljes dokumentum (105 oldal) letölthető innen. Gyulai Iván, a jelentés szerzője november 25-én előadást tart a HuMuSz Házban!
Újbuda Önkormányzata kezdeményezésére a Közösségfejlesztők Egyesülete szakmai vezetésével 2008 végén három városrészben: Albertfalván, Gazdagréten és Lágymányoson közösségfejlesztési program indult a XI.kerületben. Célja, hogy a 60 év felettiek megszervezzék saját közösségeiket, maguk mondják meg, mire van szükségük, és megmutassák, hogy tudásukkal, tapasztalatukkal, energiájukkal tudják segíteni egymást, a fiatalokat– az egész lakóközösséget.
Hivatalosan 2008 szeptemberében indítottuk nulla hulladék projektünket, de ha jól belegondolunk, igazából már a kezdetek óta ezt a „projektet” visszük, csak nem így hívtuk. Megelőzésről, fogyasztás csökkentésről, újrahasználatról, komposztálásról, szelektálásról beszéltünk– most ezeket sűrítjük egybe a nulla hulladék kifejezésben.
Akkor kezdjük az ismétléssel. A hulladékgazdálkodási törvény értelmében új települési hulladéklerakó kizárólag térségi célokra építhető. Nem egy nagy ötlet, de ezt most hagyjuk. A térségi hulladéklerakók telepítési feltételeit az OTrT.* szabályozza. Eredetileg úgy rendelkezett, hogy ezek a (nagykapacitású) lerakók nem jelölhetők ki a települések belterületének 1000 méteres körzetében, valamint a repülőterek 15 km-es övezetén belül. Alig fél év múlva, 2004-ben két nagy tudású parlamenti képviselő kezdeményezte, hogy a „szükségtelenül szigorú” védő övezeteket 500 méterre illetve 13 kilométerre csökkentsék le (ld. KukaBúvár, 2004. nyár). A HuMuSz kezdeményezésére az Alkotmánybíróság (AB) megszüntette a módosítást (ld. KukaBúvár, 2004. ősz). Mivel az AB határozata mindenkire nézve kötelező– itt akár be is fejeződhetett volna. De nem.
Decemberben lépett életbe az új uniós Hulladék Keretirányelv (HKI), melynek átvétele egy sor kötelezettséget ró a tagállamokra, ugyanakkor nagyszerű lehetőség arra, hogy egy átlátható, hosszú távon kiszámítható rendszert hozzunk létre saját Hulladékgazdálkodási törvényünk (Hgt.) átalakításával. Kötelezettség és lehetőség is egyben. Kérdés, hogy eleget tudunk-e tenni kötelezettségeinknek és tudunk-e élni lehetőségeinkkel, a meglehetősen szűkös határidőkön belül. A határidőket az EU szabta meg, de a munkát környezetünk tragikus állapota is sürgeti.
Ha nap mint nap fekete füstöt ereget egy közeli kémény, ha rendszeresen elárasztja bűzzel a folyómenti településeket, ha nagyon sokszor mindez éjszaka és hétvégén történik, ha tudható, hogy veszélyes hulladékkal teli kamionok járkálnak ki-be a kapun, és ha ennek az elavult, toldozott-foldozott létesítménynek a kéménye még ki isgyullad, nos, akkor bárhol is legyünk a világon, ez több mint elegendő ahhoz, hogy aggodalmat keltsen a környéken élők számára.
A lassan két évtizede alapított, hajdúböszörményi és debreceni érdekeltségű egyesületünk hosszú évek óta foglalkozik e két város és térségének hulladékgazdálkodási problémáival, valamint az ezzel kapcsolatos szemléletformálással. A hulladékgazdálkodáson belül a szelektív gyűjtést igyekszünk az emberek hétköznapjainak részévé tenni.