Lakosság
Az élelmiszer-adalékanyagokról
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumának két tanulója, Kiss Dominika és Szabadits Eszter a Zöld Szív Ifjúsági Természetvédõ Mozgalom Tudományos Diákkonferenciájára kiselõadást készített az élelmiszerek adalékanyagairól, valamint arról a vizsgálatról, amit ennek kapcsán egy budapesti lakótelepen és iskolákban végeztek.
A Nagy Átverés
A DaNOne-sztori
Márciusban jelent meg az a sajtóközlemény, amelyben a D. bejelentette, hogy egy 3 éves "fejlesztési projekt" keretében leépítik a Gyõri Keksz- és Ostyagyárat és a gépsort áttelepítik a székesfehérvári üzembe. Ennek az oka a D. szerint az, hogy a gyõri üzem 3 különálló épülete 100 éves elmúlt, nem fejleszthetõ, mivel a környéke idõközben beépült. Mintegy 700 dolgozó munkahelye szûnik meg a "fejlesztési projekt" révén, akik elõtt a D. jóvoltából a következõ lehetõségek állnak: 270 embert átvesznek a székesfehérvári üzembe (vajon az egzisztenciát, családot, gyereket, barátokat is vihetik?), akik nem akarnak menni, azok átképzési költségeit a D. állja, illetve támogatja a nyugdíjhoz közel álló dolgozók korkedvezményes nyugdíjazását, végsõ esetben pedig biztosítja a dolgozók végkielégítését.
Kiváló magyar narancs Brazíliából
Mint országos feladatokat ellátó környezetvédelmi és fogyasztóvédelmi szervezet, panasszal éltünk az Agrármarketing Centrumnál, amiért a Pacific Óceán Kft. által gyártott Bon Jour márkanevû 100%-os narancs juice a "Kiváló magyar élelmiszer" védjegyet viselheti.
Génszennyezés
Az idei õsz jelentõs visszaesést jelentett a génpiszkálással foglalkozó nagyvállalatok számára. Szeptemberben ugyanis a GE Food Alert nevû génpiszka-ellenes hálózat nyilvánosságra hozta, hogy legnagyobb amerikai a élelmiszer lánc, a Kraft által forgalmazott taco shells mexikói ételfajtákban (ez amolyan csipsz féleség) olyan, StarLink márkanevû génmanipulált kukoricaváltozatot (Cry9C) találtak, amely feltehetõleg allergiát okoz.
Jogszabályok vagy szokásjog?
Új versenytörvény
1997. január 1-vel új versenytörvény lépett hatályba (1996. évi LVII. tv.). Ezévtõl nem lehetünk ügyfelek csak bejelentõk - tehát az eljárásból ki vagyunk rúgva. A Gazdasági Versenyhivatal nyári statisztikája szerint az eljárások száma idén jelentõsen csökkent, a fogyasztók megtévesztése miatt kezdeményezett 20 eljárásból pedig 16-ot megszüntettek. A fenti számok sajnos minket igazolnak: nem alap nélkül tiltakoztunk tavaly az új versenytörvény ellen.
Nyári meló a Mekiben
McRágalom
Az angol jogtörténet leghosszabb perében gyõzött az amerikai McDonald's Corp. két, a gyorsétteremláncot röplapokon bíráló brit aktivistával szemben. A cégnek ugyanakkor az egész procedúra mintegy tízmillió fontjába került, s a kommentárok szerint az eredmény ellenére a három évig tartó pereskedés inkább rontott, mint javított a McDonald's megítélésén.