Jó, bevallom, ahogy így visszagondolok rá, a téma régóta foglalkoztat. Elsõ igazi zöld olvasmányélményem az Endreffy Zoltán és Kodolányi Gyula szerkesztésében 1984-ben megjelent Ökológia kapcsolatok volt. A kötet Lester Brown drámai tanulmányával kezdõdik: Az utolsó elõtti nap. Néhány évvel késõbb hosszú ideig „A fajok kihalása” foglalkoztatott, hiszen az Ehrlich házaspár könyvét fordítottam magyarra. A szerzõk az egész könyvet egy képzeletbeli, de rendkívül érzékletesen leírt jelenettel indítják. A repülõtéren a gépéhez igyekvõ ember észreveszi, hogy a légitársaság egyik alkalmazottja egy létrán állva nagy buzgalommal feszegeti ki a szegecseket egy repülõgép szárnyából. Emberünknek történetesen éppen ezzel a repülõgéppel kell utaznia. Mikor megkérdezi a munkást, hogy mit mûvel, az elmagyarázza, hogy a Nemzetközi Növekedési Õrület Légitársaság minden kihúzott szegecsért ötven centet fizet neki, hogy aztán két dollárért eladja. „Rengeteg szegecset kiszedtem már ebbõl a szárnyból, de amint látja, mégsem szakadt le. A Növekedési Õrület Légitársaságnak szüksége van a pénzre, ha nem húzogatnánk ki a szegecseket, a Növekedési Õrület nem terjeszkedhetne tovább.” Ehrlichék a könyvben sokféle szempontból megvilágítják, hogy a fajok egyre gyorsuló kipusztítása miért elfogadhatatlan és elviselhetetlen. Az érvek között a gazdasági szempontok mellett felsorakoztatnak esztétikai, etikai sõt filozófiai megfontolásokat is. Ám a legfontosabbat a szegecshúzogató története világítja meg. Nem tudhatjuk, hogy mikor jutunk túl azon a határon, amikor a repülõgép szárnya leszakad, vagyis az életfenntartó rendszerek összeomlanak. A vadon élõ állat- és növényfajok bonyolult kölcsönhatásai biztosítják számunkra a létfeltételeket. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy „modern” korunkban mi állítjuk elõ az ivóvizet, mezõgazdasági terményeink révén biztosítjuk a táplálékokat, ha kell, beporozzuk a növényeket, és még a légkör összetételét is szabályozhatjuk. Valójában, ha a vadon élõ növény- és állatfajok fokozatos kipusztítása miatt a természetes életfenntartó rendszerek összeomlanak, akkor nincs esélyünk az életben maradásra. Mindenestül a természet részei vagyunk.
Éveken át csak ritkán gondoltam az összeomlásra, de 2006 forró nyarát – feleségemmel együtt – megint egy segélykiáltással felérõ könyv fordításával, Al Gore „Kellemetlen igazság” címû mûvével töltöttem. A globális felmelegedés ténye éppen az elmúlt két évben vált megkerülhetetlen problémává – részben éppen Al Gore hatására. 2008. március 5-én a HuMuSz Házban Kardos Péter meteorológus, az Energia Klub munkatársa alapjában véve derûsen számolt be a Bali szigetén megrendezett klímacsúcsról, de volt egy emlékezetes kijelentése. Igazat adott azoknak, akik azt mondják, hogy bolygónk történetében voltak már nagyobb hõmérsékleti ingadozások is. Csak arra az „apró” tényre figyelmeztetett, hogy az emberi faj olyan mértékû éghajlatváltozást, amely a szén-dioxid koncentráció emberi eredetû növekedése miatt éppen most van készülõben, aligha tud elviselni. A bolygó könnyedén túléli ezt, a teljes bioszféra sem pusztul el, de az emberiségnek határozott lépésekkel gyorsan meg kell állítania a folyamatot, mert alkalmazkodóképességében nem bízhat.
Aztán két héttel késõbb eljött az „Összeomlás” címû elõadás ideje. A kiindulópont Jared Diamond kaliforniai földrajzprofesszor bestsellere volt. Diamond már eddigi mûveivel is bebizonyította, hogy zseniális ismeretterjesztõ, az Összeomlás pedig legalább olyan izgalmas, mint az eddigiek, ráadásul sokkal felkavaróbb, hiszen mindvégig úgy érezzük, hogy rólunk van szó. Vassy Zoltán fizikus, a könyv fordítója elõadásában elmondta, hogy az Összeomlás egyik kritikusa szerint minden eddigi történelemkönyvet ki kellene dobni, és ennek az egynek a természettudományos kutatásokon alapuló szemléletét, közelítésmódját minél többekhez eljuttatni. De hagyjuk a hangzatos túlzásokat! Elég, ha annyit mondunk, hogy a könyv olyanokat is alaposan el tud gondolkoztatni, akiknek eddig nem sok közük volt a környezetvédelemhez. A Húsvét-sziget rejtélyes szobrairól már Diamond elõtt is hallhattunk, a kihalt szigetet és a Földet mások is párhuzamba állították. Ha egy véges földterületen a szaporodó népesség feléli az erdõket és a többi erõforrást, akkor törvényszerû a pusztulása. Aztán jön a többi eltûnt civilizáció: az anaszázik Észak-Amerikában, a maják Közép-Amerikában, a grönlandi vikingek, és a többiek. Olvashatunk olyan népekrõl is, amelyek tudtak alkalmazkodni a természet korlátaihoz, és akár alulról építkezõ önkorlátozás, akár a felvilágosult uralkodó kikényszerített intézkedései hatására fennmaradtak. A könyv vége felé egyre több szó esik a modern társadalmakról és a gyakorlati tanulságokról. A sok jó példa és bíztató gondolat közepette a legtöbb olvasóban valószínûleg szaporodnak a megválaszolatlan kérdések is. Vassy Zoltán szerint ez azért is van így, mert Diamond sem tud vagy akar felülemelkedni az amerikai társadalom kötelezõ elvárásán: optimistának kell lenni, ha a fene fenét eszik is.
Humusz Ház, április 2. szerda este. Az elõadó Zaja Péter, akinek a neve mellé annyi került: visnyeszéplaki útkeresõ. Péter hosszan beszélt a fogyasztói társadalom csapdáiról, de számomra elõadásának azok a percei voltak a legfontosabbak, mikor arról beszélt, hogy miért határozták el 1991-ben Budapesten, hogy a Zselicségbe költöznek, és milyen elvek alapján alakult ki a 15 családból és néhány egyedülállóból álló élõfalu közösség. Kiderült, hogy már 15 éve is sok szó volt a fogyasztói társadalmak tarthatatlanságáról és várható összeomlásáról. Az elsõ perctõl kezdve fontos céljuk volt, hogy kialakítsák az önfenntartó települések modelljét. Persze az életük sokkal több, mint az összeomlás elleni küzdelem, csak én emelem ki gondolataikból ezt az elemet.

a WWF plakátja

Úgy látom, hogy olyan kor következik, amikor egyre több jel figyelmeztet az összeomlás folyamatának megindulására. Bármilyen jól esne is, ha évek óta hangoztatott elõrejelzéseink beválnának, azt hiszem, hogy egyikünk sem kívánja a káosz és az erõszak terjedését. Egyelõre elég borúsak a kilátások, de szellemi kihívást is látok abban, hogy ilyen izgalmas korban élhetünk, ekkora döntés áll elõttünk.