A képlet egyszerûnek tûnik: ami másnak hulladék, az nekünk nyersanyag. Aki meg akar szabadulni a hulladékától, az fizet nekünk azért, hogy mi azt elhozzuk tõle. Beleteszünk némi kézi és gépi munkát, a mellékterméket eladjuk égetõknek vagy mulcsként hasznosíthatjuk, majd 6-12 hónap múlva jó pénzért értékesítjük a készterméket.

Csakhogy ez még osztrák szomszédainknál sem mûködik ilyen egyszerûen. Ott a bemeneti oldallal még nincs baj. A szelektíven gyûjtött szerves hulladékot mérlegelik, ellenõrzik. Ha nem komposztálható hulladékot találnak benne, akkor az, aki behozta, szépen el is viheti. Ha megfelelõen tiszta a behozott nyersanyag, akkor darálják, rostálják, halmokban érni hagyják. Idõnként átforgatják, locsolják, majd földdel keverve kertészetekben értékesítik. De ezzel már ott is problémák szoktak lenni. Túl sok a szerves hulladék, kész komposztra nincs kereslet. Olcsón nem adják, inkább kiviszik a földekre.

Magyarországon persze más a helyzet. Itt már a nyersanyaggal is probléma van. Mivel nincs szelektíven gyûjtött zöldhulladék, kevesen akarnak ilyen módon megszabadulni tõle. Kevés a nyersanyag, ami van, az is gyakran szennyezett mûanyaggal, fémmel, gumival, üveggel... Az alsónémedi telepen a beérkezõ zöld hulladékot átválogatják, kiszedik belõle a nem komposztálható szemetet. Ezt aztán lerakókra viszik. Kiválogatják a túl nagy tuskókat is. Amikor ebbõl kellõ mennyiség gyûlik össze, egy Ausztriából hozatott bérgéppel aprítják fel. Ha földdel „szennyezett" a maradék, azt átrostálják, majd egy hatalmas gépben apróra zúzzák. Nem daráló ez, inkább malom. 48 nagy kalapács, 420 lóerõ töri apró darabokra az akár 30 cm átmérõjû farönköket is. Ez a gép a lelke az egész technológiának. Persze használtan és használhatatlan állapotban vették. Újonnan 40 millió Ft körül lenne az ára. Megjavították és most a tulajdonos egyik szeme folyton rajta van, hiszen egy apró hiba kijavítása is súlyos összegeket emésztene fel. Persze a mûködtetése sem olcsó. Egy nap alatt akár 500 m³ anyagot is fel tud dolgozni, de ehhez óránként elfogyaszt 52 liter(!) gázolajat. A darálékot rostálják, a nagyobb darabok az égetõbe kerülnek, a kisebb frakciót komposztálják, majd a megrendelõ igénye szerinti arányban keverik földdel. Jó esetben az igénylõ el is viszi, ki is fizeti.

A tények tehát azt mutatják, hogy jelenleg kevés a megrendelés, drága és kockázatos a termelés, a készterméknek pedig nincs piaca. Hogy meddig mûködhet ilyen körülmények között egy ilyen komposzttelep? Nem nehéz kitalálni.

Persze döntse el a piac, hogy szükség van-e rá, vagy sem. Csakhogy akkor gondolkozzunk el azon is, hogy a nagy, regionális komposzttelepek - melyeknél a szállítási és beruházási költségek jóval nagyobbak - hasonló piaci helyzetben mûködõképesek lehetnek-e? Vajon jó helyre mennek az EU támogatások, ha ilyen nagyberuházásokra költik õket?

Az alsónémedi komposzttelep - a hazai kis- és középvállalkozásokhoz hasonlóan - csak akkor lehet életképes, ha igénybe vesszük a szolgáltatásaikat, ha megrendeléshez juttatjuk õket. Arra lenne szükség, hogy azokon a településeken, városrészeken, ahol nem megoldható a szerves hulladék házi komposztálása, megszervezzék a zöldjavak szelektív gyûjtését, és a lerakók helyett a településhez közeli komposzttelepre szállíttassák. Egyszerûen csak újra kellene tanulnunk a komposztálást, egyszerû, emberi léptékben kellene megoldanunk a szerves hulladék kezelését és hasznosítását is.