A flamand régió három magyar megyényi sûrûn lakott terület Belgium északi részén, 13 500 km² 5.9 millió lakossal. Összesen 27 településszövetségbe szervezõdött 308 falu és város, köztük Antwerpen, Gent és Leuven. Az 1981-ben alapított Flandriai Hulladék Ügynökség (OVAM) 25 év alatt példaértékûvé formálta a hulladékgazdálkodást: a hivatalos adatok szerint a hulladéklerakás aránya 4.4 %, az égetésé 26.6 %, míg az újrahasználat vagy anyagában hasznosítás közel 70 %-ot tesz ki! A lakossági hulladékmennyiség 7 éve 550 kg/fõ/év körül stabilizálódott, ami elég magas, viszont napjainkban már folyamatban van az utolsó kommunális hulladéklerakók bezárása.
A begyûjtési adatok még akkor is fantasztikusak, ha a hasznosítási oldal nem ilyen egyértelmû. Nem szól a fáma az ipari és építési hulladékokról, az égetõk salakjáról vagy a hulladékexportról. Problémák tehát vannak, az összkép mégis kedvezõ. Nem a látványos grafikonok, hanem a saját tapasztalataim gyõztek meg arról, hogy a többcélú újrahasznosítási központok hálózata nagyon jól mûködik!

Lomtalanítás új utakon
A De Kringwinkel Zuiderkempen (DKZ) az egyik legnagyobb flamand „reuse center” központja Mechelen közelében, Heist-op-dem-Berg faluban található. A központ egyéni szerzõdések alapján 18 önkormányzat lakosainak kizárólagos lomtalanítója, amely sem kommunális hulladékokkal, sem értékes régiségek felvásárlásával nem foglalkozik. Ezen szerzõdések megkötéséhez egy sor politikán, irányelven és rendeleten kellett apránként változtatni, hiszen a flamand hulladékgazdálkodás eredeti rendszerében a mai magyar állapotokhoz hasonlóan monopolhelyzetû köztisztasági vállalatok mûködtettek szeméttelepeket vagy égetõket.
Az DKZ egy kiépült rendszerben, erõs (látszólag) ellenérdekelt versenytársak mellett szinte a nulláról indult. Azért látszólag, mert a lerakók kezdtek megtelni, a lakosság ellenállt az újaknak, ezért az állam és a vállatok érdeke is az lett, hogy csökkenjen a szemét mennyisége. A DKZ 2007-ben már 1742 tonna javítható és hasznosítható tárgyat gyûjtött be, amelynek 70 %-a elkerülte a hulladéksorsot.
A lakosság telefonon jelentheti be, ha kidobásra szánt bútor, elektromos eszköz, textília, játék, könyv, kerékpár stb. van a birtokában. A négy fõvel mûködõ telefonos diszpécserszolgálat egy adatlapon rögzíti a tárgyak jellegét, mennyiségét és hollétét. Összesen 8, különbözõ méretû teherautó járja a környéket, pontos út- és idõterv szerint, igen hatékonyan begyûjtve a lomokat.
Ha egy család a kinõtt gyerekbútor vagy régi tévé mellett szeretne némi „klasszikus” hulladéktól is megszabadulni, nem kényszerül a lomok közé dugni a régi festékesdobozokat vagy zsákokban a kiserdõbe hordani a levert vakolatot. Az illegális hulladéklerakást és szemetelést amúgy nagyon szigorúan büntetik is. Az „Öko-ószeresek” egyúttal a vegyes hulladékot is elhozzák a lakásokból, de míg a hasznosítható tárgyaktól ingyenesen, a hulladékudvarba kerülõ szeméttõl szerény kilónkénti hulladékhasznosítási díj ellenében szabadítják meg a bejelentõket. Az újrahasználati központ közelében mûködõ, focipályányi méretû hulladékudvarban szó szerint mindent átvesznek. A festékek, vegyszerek, bontási törmelék, papír, komposztálható vagy talajtakaró mulccsá aprítható zöldhulladékok stb. válogatás után anyagukban hasznosulnak, a begyûjtött termékek többsége azonban az újrahasználati központban köt ki.

Újjá varázsolva, újra használatba véve
A DKZ központ egy igazi „loft”, faluszéli, hajdan romos gyár és raktárépület, amelyet 10 év alatt, fokozatosan, szinte szobáról szobára vett birtokba az újrahasznosító központ. A beérkezõ teherautóról lerakott lom minden darabját lemérik, átválogatják és osztályozzák. A jó állapotban lévõ tárgyakat – konyhai eszközöket, játékokat – megmossák, letisztítják és árazás után már viszik is az áruházrészbe. A textileket válogatják, mossák és bálázzák – egy részük tán épp Magyarországi turkálókba kerül. A minõségellenõrzést vagy javítást igénylõ bútorokat, tévéket vagy kerékpárokat a megfelelõ mûhelyekbe továbbítják, ahol lehetõség szerint vagy használhatóvá teszik és eladják, vagy alkatrészként hasznosítják.
A begyûjtõket, mûszerészeket, asztalosokat, eladókat is beleszámítva közel kétszáz fõ dolgozik a De Kringwinkel Zuiderkempen csapatban. A DKZ éves költésvetésének mintegy kétharmadát kvázi normatív szociális és környezetvédelmi kormányzati forrásokból teremtik elõ, a termékek begyûjtésébõl és eladásából származó összeget adómentesen visszaforgathatják a non-profit tevékenységükbe. A munkások többsége ugyanis szociálisan hátrányos, nehéz helyzetû közhasznú munkás, jó részük korábban tartós munkanélküli vagy megélhetési bûnözõ volt. A kerékpárokat például javítóintézetbõl kikerült „utcagyerekek” javítják, és a rádiókat, tévéket és hifi berendezéseket is olyan mûszerész pofozza helyre, aki korábban jobbára lopta ezeket. Néhány fogyatékosnak is jut munka, egy fiatalember például arról gyõzõdik meg, hogy a lomtalanításból kikerülõ kirakós játéknak valóban minden darabja megvan-e. Egy 3000 darabos puzzle átszámolása bizony nem is olyan egyszerû feladat… Az egész valahogy emberi, családias, méltóságteljes és megható.

Kacatáruház és fotelkonténer
A DKZ hat boltjába kezdetben kispénzû emberek jártak, de mivel az áruk nem porosak, koszosak vagy töröttek, hanem jó minõségûek, egyre több olyan környezettudatos vevõjük van, aki az újat is megengedhetné magának. Ráadásul új divatok is indulnak: a Heist-op-dem-bergi áruházban például egy külön retrótermet is kialakítottak. Ottjártamkor a 70-es évek lámpái, ûrfoteljei voltak kiállítva, amelyeket a jelek szerint pillanatok alatt elkapkodtak a vevõk. A DKZ 2007-ben nettó 1,26 millió eurós forgalmat bonyolított le.
Természetesen nem minden tárgy talál Belgiumban gazdára. A textilek jó része bálákban Indiába utazik, ahol másodnyersanyagként hasznosul. A törött fabútorok anyagából Finnországban készülnek farost termékek. Európában inkább a könnyû, elemekbõl álló bútorok divatosak, a hatalmas bõr ülõgarnitúrákra az USA középnyugati államaiban mutatkozik nagy igény és vásárlóerõ. Tavaly 11 óriási tengeri konténerben 120 tonna terméket utaztattak külföldre.
Rögtön felmerült a kérdés, hogy a sok szállítással abszolút értékben nem nagyobb-e a környezetterhelés, mintha minden a „szemétdombra” kerülne. „Nem gazdasági költség-haszon számítással dolgozunk. Ha számításba vesszük azt is, hogy 200 szakmunkásunk nem szorul szociális segélyre, az újrahasznált termékekbõl pedig nem lesz hulladék, pláne nem illegálisan kidobott szemét, akkor érzésem szerint a mérleg egyértelmûen pozitív.” – válaszolt Rik Oplicthenberg, a formálódó DKZ-­HuMuSz tapasztalatcsere program kezdeményezõje. „Ráadásul épp most kezdünk egy kétéves teljes fenntarthatósági átvilágítást. A telepeken energiahatékonysági beruházásokba kezdünk, hõszigetelési és napkollektor projekt indul, és elvégzünk egy teljes ökolábnyom-elemzést a konténeres szállításokra. Az már most biztosnak látszik, hogy a konténereink jövõre már nem közúton, hanem a szomszédos csatornán, uszályon jutnak majd a kikötõbe.”