Tedd az iskoládat reklámmentes övezetté! - hangzik az Adbusters kanadai folyóirat egyik közelmúltbeli írásának címe; noha a felsorolt példák időnként furának tűnhetnek, a vázolt folyamat azonban már mifelénk is megindult, és talán nem árt egy pillantást vetni arra, hová is fajulhatnak a dolgok.
Nemrégiben hosszabb eszmecsere folyt a HuMuSz internetes levelezõ-listáján. Úgy véljük, jellegzetes és súlyos esetrõl van szó, az elhangzott vélemények ugyanakkor meglehetõsen érdekesek, így megpróbálunk ízelítõt adni belõlük. A vitát az a levél gerjesztette, melyben egy anyuka beszámol gyerekeinek fürdés közben kihallgatott beszélgetésérõl:
A nyári szünet elõtt megszületett az 1997. évi LVIII.-as tv. a gazdasági reklámokról. Aki ismeri a HuMuSz-t, olvassa a KukaBúvárt,- az tudja, hogy tényleg sokat dolgoztunk rajta (érte). Nem túl lelkesen, de azért számbavesszük, hogy mivé is lettek fõbb követeléseink:
Az Öko-fórum Alapítvány és a svájci OeHH által közösen szervezett, igencsak emlékezetesre sikeredett tanulmányút során, az irigylésre méltó komposztálási rendszereken túl (lásd KukaBúvár 2004. õsz), láttunk azért mást is Svájcban. A helyi hulladékgazdálkodás jellegzetességeit többek közt hulladékégetõben, hulladékudvarban, utcai gyûjtõpontoknál, civil környezetvédõ szervezetnél, boltokban és szelektív gyûjtési programban részt vevõ háztartásoknál tett látogatások során térképezhettük fel.
"A XX. század második felének eldobó kultúrája fölött tovább már nem lehet szemet hunyni!" - olvashatjuk Írország Környezetvédelmi Felügyelõségének 2000-es kiadványában. A Felügyelõség, továbbiakban EPA (Environmental Protection Agency), 1992-ben alakult a környezetvédelmi felügyelõségrõl szóló írországi törvény keretében. E szervezet felelõs a nagyobb cégek, gyárak mûködésének ellenõrzéséért, valamint az országos szintû hulladékfeldolgozó üzemek és égetõk számára kiadandó mûködési engedélyek odaítéléséért.
Szeptemberben forgatják a Napóleonról szóló tévéfilm-sorozatnak egyes részleteit a Szigetközben. A magyar helyszíneken a legtöbb statisztát és legnagyobb díszleteket igénylõ jeleneteket veszik fel. André Szõts "kis botrányocskának" nevezte a szigetközi forgatással kapcsolatos eseményeket, sõt hozzátette, hogy már sehol a világon nem lenne ilyesmibõl botrány, csak Magyarországon.
Lapunk idei elsõ számában írtam arról, hogy milyen erõfeszítéseket tesz egy átlagos hollandiai város, Wageningen a hulladék-megelõzés terén, s hogyan épül fel a szelektív gyûjtés rendszere. Lássuk, hová is kerülnek a fegyelmezetten elkülönített és a hulladékudvarba szállított, jobb sorsra érdemes erõforrások, nyersanyagok!
Alkalmam volt közvetve és személyesen is megismerni jónéhány átlagosnak mondható háztartást New York államban. A tapasztaltakat az alábbi néhány sorban szeretném megosztani a KukaBúvár olvasóival. Az egyszerûség -- és a szûk terjedelem miatt -- a témához társítható kulcsszavak köré csoportosítom az érdekességeket, a teljesség igénye nélkül. Elnézést kérek elõre is, hogy inkább a negatívumokat sorolom, mint az elvétve talált követendõ példákat, de a hazai életszínvonal növekedésével (?) jó lenne elkerülni azokat a hibákat, amilyenekben a legnagyobb fogyasztói társadalom polgárai élnek. Szerencsére a háztartások terén mi sokkal jobban állunk, ami persze nem annyira a környezettudatosságunkból fakad, inkább a szerényebb anyagi lehetõségeinkbõl.
Az ember alapvetõen úgy kerül Dániába, hogy odaszületik. Ezenkívül leginkább bevándorol, mert tudja, hogy itt a mássággal szembeni ultratoleráns bánásmódban részesül. Az egyszerû kelet-európai pedig szövetkezik a helyi zöld erõvel, és szakmai útra ruccan ki, tanulni a nyugati jólétbe erõsen gyökeret eresztett környezetvédõ szemlélet gyakorlati példáiból. A gasztronómiát tekintve azonban ne legyenek illúzióink, a dánok nemzeti étele: a vajas kenyér.