Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 14 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Illés: Mindenki térdre, imához!

  • 2010. október 05.
  • graczek

Minden létező segítséget megad a kormány az ajkai térségben kialakult ökológiai katasztrófa felszámolásához, azonban a költségeket az azt okozó cégnek kell állnia, jelentette ki a környezetvédelmi államtitkár.

"A teljes kárfelszámolás meghaladhatja a tízmilliárd forintot, és hónapokig eltarthat" - mondta a környezetvédelmi államtitkár Kolontáron kedd délelőtt, a védelmi bizottság ülését követően. Illés Zoltán hozzátette: meg kell akadályozni, hogy a térség élővilága kipusztuljon, a szennyeződés pedig az ivóvízbe, illetve száradása után rákkeltő anyagként az emberek szervezetébe jusson.

"A legfontosabb feladat, hogy a 30-50 méter magas tározót megtámasszák, az iszapömlést megállítsák. Ez gépi erővel, vagy a levegőből helikopterekről történhet meg, de ez többnapos munka" - mondta az államtitkár. Illés Zoltán szerint fennáll a veszélye, hogy további tározók is megsérülnek, és csak a szerencsének köszönhető, hogy a sűrűbb állagú szürkeiszap még nem tört ki a tározóból.
Egy erős slagos lemosás segít

"A vörös iszap nem veszélyes" - mondta kedd reggelaz Indexnek Bakonyi Zoltán, az Ajkai Timföldgyár igazgatója, a hétfői környezeti katasztrófával kapcsolatban. Bakonyi Zoltán maga is járt hétfőn az iszappal elöntött településeken, szerinte sok helyen az iszapot "egy erős slagos lemosással el lehet távolítani".

A következő nagy feladatnak az enyhén radioaktív szennyeződés összegyűjtését és megsemmisítését nevezte. Elmondása szerint ehhez még a száradás előtt le kell verni az elöntött lakóházak faláról a vakolatot, hogy a szennyeződést be lehessen gyűjteni.

Ha a szántóföldekre, az utakra kiömlött vörösiszap megszárad, akkor a levegőben terjedve okozhat egészségkárosodást, míg az ivóvízből ólom, cink és egyéb nehézfémek juthatnak be a szervezetbe. "Ez rákkeltő" – mondta Illés Zoltán. A teljes kármentesítéshez több száz hektárnyi talaj cseréjére volna szükség, ami hónapokig is eltarthat.

Illés Zoltán közölte: a teljes költséget a kárt okozó cégnek kell állnia, de ha ehhez nincs elegendő tőkéje, akkor a magyar államnak kell azt biztosítania, vagy az Európai Unió támogatását kell kérni. Ennek érdekében már fel is vette a kapcsolatot Áder Jánossal, az Európai Parlament környezetvédelmi bizottságának tagjával.

A környezetvédelmi államtitkár kijelentette: törvénymódosítást kezdeményez, hogy a veszélyes anyagokat tároló cégek kötelezően fizessenek biztosítást, ugyanis a bizosítékhagyást nem tartja elegendőnek. Véleménye szerint így a jelenlegi 800-1000 ilyen tevékenységgel foglalkozó cég "megtisztulhat", és ha csak 15-20 vállalkozás marad, azokat könnyebb lesz ellenőrizni.

Illés Zoltán azt mondta: „nem megalapozott információk szerint” off-shore cég áll a katasztrófát okozó vállalkozás mögött, és ha csődeljárást kezdeményeznek önmaguk ellen, akkor az már bűncselekmény. Megjegyezte, a katasztrófa kapcsán már megindult a rendőrségi vizsgálat.

Az ajkai térségben keletkezett katasztrófát Illés Zoltán a tiszai cianidszennyezéshez hasonlította. Az államtitkár úgy fogalmazott: ha a szennyezőanyagot nem tudják megfogni a Marcalban, és eléri a Rábát, „akkor mindenkinek térdre, imához!”.

Forrás: www.index.hu