Műanyag

Hármas együttműködés a Tisza hulladékmentesítéséért

  • 2019. július 17.
  • CsViki

Vízügyi, civil és vállalati együttműködés segíti a Tisza hulladékmentesítését, az évről-évre tapasztalható, ám idén rekordméretű szennyezés felszámolása legalább négy hónapot vesz majd igénybe – jelentette ki a témában tartott keddi sajtóeseményen az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) főigazgatója.

Műanyagmentes július: Ki mondta, hogy evvel akarjuk megmenteni a világot?

  • 2019. július 16.
  • CsViki

Meredeken mélyülünk a műanyagmentes júliusban, aminek tapasztalatairól muszáj Nektek írnom, habár kissé anakronisztikus a téma egy olyan korban, mely még mindig nem számlálja háborúk ártatlan áldozatait, gondoljunk csak a ’96-os ruandai mészárlásra, melynek során orosz fegyverekkel ölték egymást afrikai gerillaharcosok, eredménye egymillió halott volt. Amikor tudjuk, hogy vízhiánytól és élelemhiánytól szenved a másik egymillió, vagy a harmadik, melynek otthonát fel fogja perzselni a Nap, vagy el fogja önteni a víz, akkor szinte nevetségesnek hangzik az, hogy a műanyagmentes igyekezetünk bármin is változtatna – súlya legalábbis nem mérhető a globális szenvedéshez képest, melynek alapvető oka és kiváltója az emberben lakó mohóság és önzés maga - Szente Kálmán Judit gondolatait és praktikus ötleteit olvashatjátok.

Alapjaiban forgatná fel a gazdaságot a műanyagszemét visszaszorítása

  • 2019. július 16.
  • CsViki

Műanyaghulladék-fronton vannak reménykeltő hírek a környezetvédők számára: az Európai Unió 2021-től betiltott egy sor egyszer használatos műanyag terméket, és a műanyag zacskók termékdíjának emelését is több országban napirendre tűzték, ez a magyar kormányban is felmerült már. Mivel a zacskókkal mindannyian napról napra találkozunk, és globálisan évente 500 és 1000 milliárd közé tehető az elhasznált műanyag szatyrok száma, ezekre nagy figyelem összpontosul, annak ellenére, hogy környezetvédelmi szempontból ezek jelentősége nem túl nagy. A zacskókhoz képest szinte nem is beszéltünk a plasztikhulladék több mint negyedét adó csomagolásról, ami még mindig jócskán alulszabályozott termék.

Évente több mint kétmilliárd tonna kommunális hulladékot termel a világ

  • 2019. július 04.
  • Enikő
Évente 2,1 milliárd tonna kommunális hulladékot termel a világ, ezzel a mennyiséggel 822 ezer olimpiai méretű uszodát lehetne megtölteni - derül ki a Verisk Maplecroft globális kutatócég által készített tanulmányból, amely 194 ország hulladéktermelését és -újrahasznosítását vizsgálta.

Oldalak