Kaposvár elérte, hogy szavazhasson a gumihulladék-hasznosításról

A Kérjen lehetetlent című egykori rádióműsor fő száma lehetett volna, ha valaki azzal áll elő, hogy takarítsuk ki Indiát. Sokak szerint ez tényleg egyenlő a megvalósíthatatlannal. (Meg aztán ebben a kérdésben idehaza is akad némi restancia.) India vezetői azonban nem így gondolták. 2019-ig tartó mozgalmuk célja India kitakarítása. Egy mindössze 600 lakosú kelet-indiai falu azonban megelőzte a nagyvárosokat és a meghirdetett akciót. Mawlynnong 13 évvel korábban – köszönhetően az ott élő gyerekeknek – egész Ázsia legtisztább települése lett.
A jó kenyér és az érett, zamatos paradicsom, mintha csak egymáshoz lettek volna kitalálva. Nem véletlen, hogy számtalan módon fogyasztják őket együtt. A mai gyűjteménybe főleg a mediterráneumból származó kenyeres-paradicsomos maradékmentő, és egyben könnyű nyári ételeket hoztam. Szikkadt, 2-3 napos kenyér, baguette, ciabatta, és akár ütődött, kicsit szottyadt, urambocsá’ penészedni készülő paradicsom. Nem ismeretlen vendégek a konyhában nyáron, de egyet se féljünk, ezekkel a receptekkel semmit nem kell kidobnunk!
Megjelent az ÚjraSzedve magazinunk nyári száma. Megvásárolható a Humusz irodájában személyesen, vagy elő is fizethettek rá, ezzel is támogatva a megjelentetését ;)
Földi halandó már követni sem tudja, hogy hány háttérintézmény szűnik meg, olvad egyikből a másikba. Az “olvadozás” várható végkifejlete egyértelmű: még intenzívebb központosítás, tömeges munkaerő-leépítés, miközben csökken az átláthatóság, elmarad a döntések szakmai megalapozása, illetve azok tisztán politikai (és/ vagy egyéni gazdasági) alapon történnek.