Ftalátot találtak a Tiszában

Szennyezők a tiszai ártérben felhalmozódott PET-palackok. Az emberi egészségre is ártalmas vegyületet talált egy független laboratórium a Tiszában. A PET Kupa elnevezésű környezetvédő akció során a palackokkal zsúfolt területről vett mintákban a szakemberek kimutatták azt a lágyítószert, amelyet jellemzően műanyagpalackok gyártásához használnak.
A világ egyik legnagyobb és legismertebb kortárs előadóművészeti fesztiválja - közéjük tartozik a Sziget is - a Glastonbury fesztivál.
Véget ért a Hortobágyi Nemzeti Park szomszédságában lévő veszélyeshulladék-tároló felszámolása Balmazújváros-Lászlóházán, illetve a debreceni Határ úti telephelyen. A környezetvédők szerint probléma, hogy nem érvényesül maradéktalanul a szennyező fizet elve.
Jó tudni, hogy vannak, akik nem csak a szájukat járatják, ha környezetvédelemről van szó, hanem tesznek is azért, hogy a világ tisztább és élhetőbb hely legyen – emberek, állatok és növények számára egyaránt.
Porosenko nem akar nagy ügyet csinálni belőle, de szakértők szerint a 30 évvel ezelőtti atombalesethez lesz mérhető, ha nem tesznek gyors intézkedéseket a Lemberg közelében égő gigantikus szeméthegy ügyében. Eddig egy ember biztosan meghalt a több mint egy hete kitört tűzben.
Egy bristoli bíró 12 ezer font (5 millió forint) bírsággal sújtotta a világ egyik leghíresebb zenei fesztiválját, de nem igazán haragudott a szervezőkre, mert azt ő is elismerte, hogy a szervezők minden tőlük telhetőt megtesznek a környezet védelmére. Ettől függetlenül a szervezőknek állniuk kell a 19 ezer fontos (7,8 millió forint) perköltséget is.