Újrapapír pályázat 2014. - eredményhirdetés

Újrapapír pályázati felhívásunkra idén 16 iskolától és 18 óvodától kaptunk izgalmas beszámolókat. Az így kibővülő, jobbnál-jobb ötleteket tartalmazó listát valóban nagyon jó érzés volt áttanulmányozni, s - szerencsére! - egyáltalán nem volt könnyű mérlegre tenni!
A pályázat keretében fővárosi oktatási intézményeket – iskolákat és
óvodákat – láttunk el egyenként két darab komposztkerettel, illetve az
ott dolgozó felelősök (pedagógusok, gondnokok) vettek részt a
komposztkeretek helyes üzemeltetéséről szóló interaktív előadáson,
illetve a környezeti neveléssel foglalkozó pedagógusok számára
tartottunk módszertani képzést.
A program az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) Zöld Óvoda-,
Ökoiskola programok kiszélesítése című projektjének keretében valósul meg,
melynek célja a gyerekek, diákok környezettudatosságának erősítése, a
környezeti nevelési tevékenységek színvonalának növekedése és a Natura 2000 területek ismertségének növelése.
Az idei évben is népszerű volt a Fővárosi Önkormányzat által támogatott komposztos programunk, ahol számos óvoda és iskola pedagógusa és munkatársa szerezhetett elméleti és gyakorlati ismereteket a komposztálás témakörében.
A program az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) Zöld Óvoda-, Ökoiskola programok kiszélesítése c. projektjének keretében valósul meg, melynek célja a gyerekek, diákok környezettudatosságának erősítése, a környezeti nevelési tevékenységek színvonalának növekedése és a Natura 2000 területek ismertségének növelése. 
Kedves pedagógusok és környezeti nevelők! Minden év március elseje az Újrapapír Napja. Nálunk ez nem csak egy napról szól! Március hónapban várjuk azoknak az iskoláknak, óvodáknak a jelentkezését, akik szívesen bekapcsolódnának programjainkba (pályázat, foglakozások, újrapapír füzetrendelés).
Keresve sem találhatnának jobb alkalmat, hogy kollégáikkal és diákjaikkal
együtt elgondolkodjanak a fák környezeti hasznán és az iskola
papírfogyasztásán!
Mint minden évben, 2013-ban is meghirdettük a komposztálás
ünnepnapját. A kiírásban azt javasoltuk, hogy egész október teljen a
komposztálás jegyében.