Megszűnt a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

December 31-i hatállyal megszűnt a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság. Az NFH általános jogutódja a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, valamint a másodfokú ügyekben országos illetékességgel a Pest Megyei Kormányhivatal jár el.
Magyarországon évente mintegy 1,8 millió tonna élelmiszerhulladék keletkezik, ennek hozzávetőleg egynegyede a háztartásokban – mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára az élelmiszerpazarlásról rendezett közép-európai konferencián kedden Budapesten – írja az MTI.
Sajnos egyik sem. Az 
Gyerekbiztos zárral volt ellátva a szekrény, ahonnan kicsente az egyéves a mosókapszulát, ami játszadozás közben szétdurrant a kezében.
Véget ért a Hortobágyi Nemzeti Park szomszédságában lévő veszélyeshulladék-tároló felszámolása Balmazújváros-Lászlóházán, illetve a debreceni Határ úti telephelyen. A környezetvédők szerint probléma, hogy nem érvényesül maradéktalanul a szennyező fizet elve.