Hamburg bekeményített: nincs többé kapszulás kávé



A Stockholmi Egyetem kutatói a napokban hozták nyilvánosságra azt a tanulmányt, melyben azt vizsgálták, hogy vannak-e vegyszerek azokban a ruhákban, amiket megvásárolunk. Több kémiai vegyülettel kapcsolatban egészségügyi kockázatot tártak fel, továbbá azt hangsúlyozták, hogy nehéz megállapítani, mennyire veszélyesek ezek az anyagok a szervezetünkre és a környezetünkre.






















































A HAND Szövetség a szakpolitikák fejlesztési célú koherenciája témáján belül a kereskedelmi és gazdasági egyezmények, illetve a szellemi tulajdonjog kérdéseivel foglalkozó szakmai képzést szervez a Szövetség tagjai és egyéb civil szervezetek számára.

Az Európai Parlament támogatta az EU és az USA közötti szabadkereskedelmi tárgyalások folytatását


Öreg konyhai és fürdőszobai berendezések, irodai eszközök alkotják a világon 2014-ben keletkezett 41,8 millió tonna elektronikus hulladékot - derült ki egy ENSZ Egyetem (UNU) által készített jelentésből.
