Megelőzés

Zacskómentes világ?

Egyre többször találkozhatunk műanyag zacskókról szóló híradásokkal és cikkekkel a médiában – a környezetvédő szervezetek évtizedes ügye lassan bekerül a köztudatba. Vannak városok, sőt országok, amelyek nejlon-mentesek, ráadásul már az Európai Bizottság is gondolkozik az egyutas szatyrok betiltásán.

Zöldellő nyarat mindenkinek!

Ezerrel közeleg a nyár, aki csak teheti, céltudatosan vagy csak munkaidőben el-elmerengve már tervezgeti a jól megérdemelt nyaralás részleteit. Vajon a tervek szövögetése közben hányunknak jut eszébe a százezer fontos szempont mellett arra is ügyelni, hogy a vakációzás is lehet „zöld”, hogy eközben sem kellene túlzottan megnövelnünk az ökolábnyomunkat?

Bölcsőtől bölcsőig

Szemléletformálás logóPróbálkozunk, próbálkozunk, egy kis (szemét)dombra lecsücsülünk, csüccs – egyelőre nagyjából ennyi sikert könyvelhetünk el a globális léptékű környezeti szemléletváltás terén. Elfáradunk, megpihenünk. De mi van, ha a szándék működik, csak a módszer nem a megfelelő?

Kosarat kaptunk!

BevásárlókosárDe még mekkorát! Akkora gördülő fémketrecekkel szlalomozunk már a legkisebb élelmiszerboltban is a sorok közt, mintha a fél üzlet áruját nekünk szánták volna, azonnali elvitelre. A műanyag kosarak mérete is éppen fordított arányban változott az idő múlásával a néhai 200, mára 120 grammos joghurthoz képest (jelentős árnövekedéssel és minőségromlással téve izgalmasabbá számunkra e folyamatot).


Zöld Kalandozások: "Zöld háztartás - fél egészség"

Időpont: 
2011. április 13. 18:00 - 20:00
Helyszín: 
Bp., Humusz Ház
a Humusz ökofrankó beszélgetéseinek áprilisi témája

Nagyháziné Szabó BernadettePercenként tisztítószer reklám a tévében, flakonerdő a csap alatti szekrényben, óriási összegek havonta a szagos csodaporokért, gélekért – mondjuk ki végre hangosan: „na, ebből elég!” Az előadást élőben közvetítjük a weben.

Hogyan válik mégis ragyogóvá, tisztává a kád, a mosdókagyló, miképpen moshatunk hatékonyan, mégis környezet-, bőr- és pénztárcakímélően, hogyan varázsoljuk lakásunk levegőjét üdévé mindenféle szintetikus illatfelhőt mellőzve? Mindezekre most praktikus választ adunk, saját, otthoni példák alapján. A Humusz Házban tartott előadáson te is elcsíphetsz apró ötleteket, trükköket, sőt a legtöbb alternatív tisztítószert be is mutatjuk neked.

Előadónk: Nagyháziné Szabó Bernadette tanár, újságíró, a Humusz Szövetség operatív igazgatója. Read more about Zöld Kalandozások: "Zöld háztartás - fél egészség"

Rovatok: 
Tematika: 
célcsoport: 

Bajban van a KukaBúvár

  • 2011. január 25.
  • graczek

A Nemzeti Civil Alap által évek óta támogatott magazinunk a legutóbbi pályázati kiíráson vélhetőleg az egyre szűkülő források áldozatául esett. Hasonló okokra hivatkozott a Nemzeti Kulturális Alap is beadott pályázatunk negatív elbírálását követően. Nem adjuk fel, továbbra is pályázunk ahová csak lehet, hogy életben tartsuk a 15 éve kiadott újságot. A fentiek miatt a KukaBúvár téli számával viszont csak február végén tudunk kijönni, csökkentett oldal- és példányszámmal, amit az egyre apadó tartalékokból finanszíroz a Humusz Szövetség. Segítséget kérünk.

Oldalak