Környezetbarát iskolakezdés a Humusz újrapapír füzetekkel

A korábbi évhez hasonlóan idén is elérhetőek nálunk az egyedi, környezetbarát füzetek, amelyek mindegyike újrapapír felhasználásával készült.
A korábbi évhez hasonlóan idén is elérhetőek nálunk az egyedi, környezetbarát füzetek, amelyek mindegyike újrapapír felhasználásával készült.
Az Éghajlatvédelmi Szövetség immár nyolcadszor hirdeti meg kedvenc programjának kampányát. Elsősorban általános iskolák jelentkezését várják, de óvodák, középiskolák vagy más közösségek is bekapcsolódhatnak a programba.
Idén ünnepli alakulásának 25. évfordulóját a Humusz Szövetség, ennek alkalmából 2020. szeptember 24-én Nulla Hulladék Konferenciát szervezünk, amely a vírushelyzetre való tekintettel online lesz követhető. A konferencián a Humusz negyedévszázados tevékenysége mellett meghívott előadókkal közösen beszélgetünk majd a hulladékgazdálkodás jelenlegi helyzetéről, valamint civil és egyéb hétköznapi jó gyakorlatokat mutatunk be a hulladékmegelőzésre, és -csökkentésre. A programra szívesen várunk civil partnereket, hulladékmegelőzés iránt érdeklődő magánszemélyeket, vállalatokat, önkormányzatokat és egyéb szakembereket.
A jelenlegi hulladékkezelési rendszerek fenntarthatatlansága globális probléma, ennek tudatában az Európai Unió sok éve foglalkozik a hulladékgazdálkodás témakörével. Az EU számos jogszabályt alkotott ezzel kapcsolatosan, a körforgásos gazdaságra való átállásra törekedve pedig igyekszik a fenntartható erőforrás-gazdálkodás segítségével csökkenteni a keletkező hulladék mennyiségét.
Az élelmiszerpazarlás globális probléma, rengeteg felmérés, tanulmány foglalkozik a témával, az eredmények pedig meglehetősen sokkolóak és elszomorítóak. Lássuk, mi a helyzet a Magyarországon, és milyen megoldások léteznek!
A textilipar környezeti lábnyomának jelentős csökkentéséhez a jelenlegi üzleti modell radikális újragondolására lesz szükség: az egyre több új termék értékesítésén alapuló modell helyett egy olyat kellene kialakítani, amely a hulladékmegelőzésen és az erőforrás-hatékonyságon alapul.
A Humusz csapata úgy döntött, hogy a két évvel ezelőtti nagy sikerű Műanyagmentes Pikiniket idén is megrendezi! Ezúttal is számos zöld szervezet és csomagolásmentes vállalkozás várja majd a résztvevőket.
Neked mi okozza a legnagyobb problémát az egyszer használatos műanyagok elhagyásában? Vagy nálad nem is keletkezik semmiféle ilyen hulladék?
Július 25-én szombaton, piknikezzünk együtt a Humusz Ház kertjében! Mindenképp gyere, ha: Read more about Műanyagmentes Piknik 2020
A Humusz Szövetség ingyenes 18 órás képzést indít általános iskolai (felső tagozat) és középiskolai tanárok, környezeti nevelők számára. A képzés célja, hogy felvértezzük a környezeti nevelőket a klímaváltozás okozta pedagógiai kihívásokkal szemben.
Varázslatos környezetben a Mátra szívében van egy pici üvegmanufaktúra. Látványos bemutatóikon tanui lehetünk, hogyan kristályosodik talpaspohárrá, üveghattyúvá a kvarchomok. Július elején, a petkalózok zsákmánya, a Tisza árteréből kibányászot üveghulladék kerül feldolgozásra, és kap második esélyt náluk.
Az elmúlt években összesen több, mint 70 tonna hulladék került ki a folyó árteréből. Gondos kezelés, válogatás után ennek nagy része feldolgozásra került. A műanyagból vonalzó, tárolásra alkalmas rekeszek, sőt lebegő kikötő készült. Most eljött a pillanat, hogy a műanyag után az üveg is új életet kapjon. Ennek a pillanatnak lehettek a részesei, ha ellátogattok Parádsasvárra július 9-12 között.
A program körülbelül 1 órás, ami után, vagy előtt lehet egy jót kirándulni, túrázni.
A belépő ebben az időszakban kedvezményes. Csoportok jelentkezését is várjuk. Read more about A tiszai üveghulladék újjászületése
Hogyan illeszthető a környezetvédelem gyakorlata minden tettünkkel összhangba?
A kerekasztal beszélgetés kérdésfelvetései:
Hogyan illeszthető a környezetvédelem gyakorlata minden tettünkkel összhangba?
Az életünk minden területén meg tudjuk-e élni környezetvédelmi elhivatottságunkat?
A belső út, ami ide vezet milyen felismeréseken alapszik?
Van-e olyan pont, amikor már az okoz kényelmetlenséget, amikor nem ökologikusan cselekszünk?
Résztvevők:
Budai Gergely - A Plan@Earth alapítója
Merza Péter - Humusz Szövetség oktatási programvezetője Read more about Integrált környezetvédelem - kerekasztal beszélgetés