Civilek

A GAIA nem égetne szemetet!

uganda_120A Földanya nevét viselõ Nemzetközi Hulladékégetõ-ellenes Szövetség idén szeptemberben a spanyol-francia határon, Baszkföldön tartotta harmadik nagy nemzetközi találkozóját. A négynapos konferencián 41 országból 130-an vettek részt, köztük a HuMuSz képviseletében Perneczky László.

Szeméttitok – másodfokon

schiffer_c_120A KukaBúvár 2007. tavaszi számában („Szeméttitok – elsõ fokon”) már beszámoltunk a gyõri Reflex Környezetvédõ Egyesület által indított perrõl. A Reflex nem nyugodott bele, hogy az Öko-Pannon Kht. nem hajlandó adatot szolgáltatni arról, hogy 2005-ben milyen forrásból mennyi italos-karton hulladékot gyûjtött. Azóta jogerõs ítélet született: az Öko-Pannon nem titkolózhat a közérdekû adatokkal. Schiffer András (Társaság a Szabadságjogokért) írása

Mindenki Városa

Ezzel a címmel rendeztük meg már hagyományosnak mondható, ám korántsem szokványos kiállításunkat a Föld Napjától a Madarak és Fák Napjáig a gödöllői Petőfi Sándor Művelődési Központ aulájában.

Gyereksziget 2007

A júniusi hétvégeken a Hajógyári Sziget idén is gyerekektől volt hangos. Számtalan program segítette, hogy a gyerekek (kortól függetlenül) jól érezzék magukat a szabadban. A rendezvényen nagyon sokan képviseltették magukat: különböző művelődési házak, civil szervezetek, de legfőképp a különböző kereskedelmi cégek megbízott programszervezői várták a kicsiket és nagyokat.

Csak semmi pánik!

A Környezeti Tanácsadó Irodák Hálózata (KÖTHÁLÓ) – melynek a HuMuSz 2003 óta tagja – nem elégszik meg azzal, hogy ingyenes lakossági tanácsadást végez. Időről időre ráirányítjuk a figyelmet egy-egy környezeti, ökológiai, fogyasztóvédelmi témára. Arról évek óta tudunk, hogy a növényvédelmi állomások a zöldségek és gyümölcsök növényvédőszer-maradékait rendszeresen vizsgálják. Idei országos felmérésünk célja annak kiderítése volt, hogy milyen módon kerülnek nyilvánosságra ezek a mérési eredmények.

120 ezer forint közérdekű adatokért?

szuhi_120

Szászhúszezer forint. Ennyit akart felszámolni az észak-dunántúli zöldhatóság fénymásolási díjként azoknak a civil szervezeteknek, amelyek a Nyergesújfalura tervezett cementgyár egységes környezethasználati engedélyezési dokumentációjából másolatot kértek. Az Alkotmány szerint, mindenkinek joga van arra, hogy a „közérdekû adatokat megismerje, illetõleg terjessze." (Alkotmány 61.§ (1) bek.).

A legfőbb zöld tennivaló

simonyi2_120

Amikor a lakás úszik és az alsó lakó üvölt, hogy beázás terjed a plafonján, nem vödröt, lapátot, rongyot kell elõször ragadni, hogy a vizet fölszedjük, hanem a fürdõszobába kell rohanni a csapot elzárni. A környezet- és természetvédelemnek esélye sincs, amíg a túlnépesedést nem sikerül visszafordítani. Simonyi Gyula (Bocs Alapítvány) jegyzete. A Nemzeti Fenntartható Fejlõdési Stratégiához írta hozzászólásként.

Oldalak