Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Gyereksziget 2007

Év: 
2007
Szám: 
Nyár
Szerző: 
Körözsi A. Edit

A júniusi hétvégeken a Hajógyári Sziget idén is gyerekektől volt hangos. Számtalan program segítette, hogy a gyerekek (kortól függetlenül) jól érezzék magukat a szabadban. A rendezvényen nagyon sokan képviseltették magukat: különböző művelődési házak, civil szervezetek, de legfőképp a különböző kereskedelmi cégek megbízott programszervezői várták a kicsiket és nagyokat.


A HuMuSz természetesen a civil résztvevők csapatát erősítette. A magunk módján igyekeztünk mi is tenni valamit a felnövekvő nemzedék ügyesítéséért és okosításáért. A sátrunknál kézműves foglalkozás, kirakós játék és nem utolsó sorban a már megszokott szelektív horgászás volt a kínálat. A horgászás mindig igen népszerű; valamiért a hulladékok kipecázása és a megfelelő kukákba dobálása a kisebb és nagyobb gyerekeket – sőt az apukák többségét is – leköti. Reméljük, hogy mindeközben nemcsak horgász-trükkökkel gazdagodtak, hanem megtudtak valamit a helyes szelektálásról is. A horgászás nagy tanulsága, hogy egyszerű, de jó ötletekkel le lehet kötni a gyerekeket. Ezt azért jegyzem meg, mert a mellettünk lévő foglalkoztató ugyan nagyon érdekes volt (animációs rajzfilmkészítési technikákkal ismertették meg a gyerekeket, rengeteg drága laptop és elektronikai ketyere kellős közepette), mégsem ültek ott többen, mint nálunk.
A kézműves foglalkozások során minden hétvégén más-más anyagfajtával (papír, fém, üveg, textil) ismerkedhettek a gyerekek – ennek persze az volt a feltétele, hogy szüleik legalább egy rövid időre le tudják őket ültetni. Az asztaloknál különböző használati tárgyak (például ceruzatartók, papírtasakok) készülhettek elhasznált fém- és üvegdobozokból, és egyéb, általunk gyűjtögetett “hulladékokból”. Reméljük, hogy ezután majd otthon is felfedezik a megmaradt, hulladéknak tűnő tárgyakban rejlő lehetőségeket...
Jövőre várunk és visszavárunk minden gyermeket és érdeklődő szülőt!