Kezdetben vala a khaos, a zûrzavar és sötétség: a szemetet csak termeltük, elõször csak az ablak alá, majd a falu szélére szórtuk, aztán kordékon, teherautókon, hajókon és vonatokon távoli helyekre szállítottuk, és eltüntettük szem elõl: eldugtuk, elástuk a tengerbe szórtuk és a végül elégettük. A hulladék-eldugás egyszerû volt és jól is fizetett, hiszen a lineáris nyersanyag-termelés, eladás, begyûjtés és elpaterolás során négyszer is megcsörrent a kassza. Éreztük, hogy nem megoldjuk a problémát, csak elodázzuk, térben és idõben áthelyezzük és elhúzzuk a hatásokat - de elhitettük magunkkal, hogy nincs más megoldás. Mint annyi más esetben, a hulladékgazdálkodás terén is alapjában rossz ötleteket, a „biztonságos eltüntetés" módozatait tökéletesítettünk tovább. A közvetlen környezet-egészségügyi kockázatokat és az áttételes gazdasági és társadalmi externáliákat a hulladékkal együtt a szõnyeg alá söpörtük, sõt, még a szavakat is elvarázsoltuk: a szeméttelepbõl „hulladék depónia" lett, az égetõbõl meg „termikus hasznosító mû".

Ebbõl a khaosból született meg GAIA. Az ezredfordulón a Lowell Fenntartható Termelés Központban (USA, Massachusetts) „fogant", és Dél-Afrikában, a Johannesburgi Föld Csúcstalálkozón „született" 2002-ben.

A fiatal GAIA kezdetben a világszerte füstölgõ szemétégetõ-kémények ellen emelte fel szavát, gyûjtötte a bizonyítékokat, és hangoztatta a jogos és tudományosan alátámasztott ellenérveket. Aztán hamar rájött, hogy az ellenkezés önmagában nem elég, mûködõképes megoldásokat kell keresni és felajánlani. Ennek jegyében az irányt és a nevét is pontosította: „Global Alliance for Incinerator Alternatives" - Nemzetközi Szövetség a Hulladékégetés Alternatíváiért.

Égetés: csúcstechnológia egy rossz ötlet szolgálatában

Paul Connett professzor - akinek nevét a hírek szerint égetõs-lobbi körökben is tisztelettel, és nem kis aggodalommal emlegetik - konferencia-indító elõadásában a következõket fogalmazta meg: „A hulladékégetés során egy igen drága létesítményben több száz tonna szemetet milliárdnyi szennyezõ és egészségkárosító részecskére, gázokra és salakra bontunk. Aztán igyekszünk különféle szûrõkkel újra összefogdosni ezeket a részecskéket, és a salakkal együtt biztonságosan becsomagolni, majd ugyanúgy lerakni, mint a többi hulladékunkat. A folyamat maga energiaigényes, amellyel a betáplált hulladék anyagában található fizikai energia egy részét nyerhetjük vissza, a nyersanyag-kitermeléshez és termék-elõállításhoz szükséges energia egyszer és mindenkorra „elvész", azaz kikerül a körforgásból. Az újrahasználat és újrafeldolgozás során az anyag körforgásban marad, ezért a hulladékcsökkentõ módszereket kell fejleszteni, nem az égetõket. Lehet, hogy az égetés technológiája fejlõdik, jobb hatásfokú kazánokat és szûrõket találunk fel, de ezeket egyrészt nem minden égetõ építi be, nem mindegyik mûködteti, másrészt ez is olyan, mint a nukleáris energia: csúcstechnológiával tökéletesítünk egy alapvetõen rossz ötletet."

Szabályozás, monitoring és jogalkalmazás

A lakosság és a környezet védelmének három pillére a megfelelõ szabályozás és jogalkotás, a megfelelõ mérés és monitoring, valamint a következetes és teljes körû jogalkalmazás. A négy nap alatt mindhárom pillérrel kapcsolatban elhangzottak példát - és szerencsére nem csak a rossz gyakorlatot bemutató példák.

Kezdjük egy pozitív jogalkotási példával. Buenos Aires például a hulladékcsökkentés és megelõzés, a „Zero Waste" mellett tette le a voksát. Mint Veronica Odrizoloa, a GAIA argentin tagja ismertette, a kétmilliós fõváros nem újabb hulladéklerakók és égetõk építésében látja a megoldást, hanem a nagyarányú és minden hulladékfrakcióra vonatkozó hasznosításban. Persze ehhez a rendkívül ígéretes kormányzati kezdeményezéshez két tényezõ együttállása kellett: egyrészt a Buenos Aires-i honatyák Pató Pálként hosszú éveken át figyelmen kívül hagyták az egyre tömöttebb lerakókat, amelyekre végül már szó szerint túlcsordultak. Másrészt az argentin gazdaság összeomlott, ezért rendkívül megszaporodtak távoli rokonaink, az utcai kukabúvárok. Igaz, õk nem környezettudatosak, csak hajléktalanok. A terv egyik elem épp az, hogy õket képezik ki profi beszállítóknak és válogatóknak, a feldolgozó háttéripar teljes felfejlesztése és mûködtetése még mindig olcsóbb, mint egyetlen égetõé. (Ráadásul salaknak sincs hely.)

Terjed a japán égetõ vírus

Az már sajnos más kérdés, hogy a jogszabályokból mikor lesz valóság. A trend épp az, hogy a hulladékipar a már meglévõ és sokszor igen puha szabályozások alól is igyekszik kibújni. Ázsiában a túlnépesedés és a fogyasztói társadalom egyaránt súlyos „szeméthelyzetet" idézett elõ, Japán pedig ugrása készen áll a válasszal: égessetek el mindent! A Kukabúvár egy korábbi számában már beszámoltunk a „Felkelõ nap és a 2000 hulladékégetõ" országáról, amely a Távol-Keleten a hulladékcsökkentés elsõ számú ellenségévé vált.

Japán kétoldalú gazdasági egyezményeket kötött már Szingapúrral, Malajziával és a Borneo szigetén fekvõ iszlám miniállammal, Brunei-jel, az indonéz, thaiföldi és Fülöp-szigeteki szerzõdés ratifikálás elõtt áll, a japán-indiai és japán-kínai szerzõdés pedig az egyeztetés szakaszában tart. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a japán technológiák vámmentesen, jóval lazább ellenõrzés mellett, még a WTO hatásköre alól is kibújva terjedhetnek. A túlzsúfolt, hulladékháborút vívó, természeti értékeik és olcsó munkaerejük kizsákmányolásából élõ országok pedig veszik az égetõket. Nem csak kommunális, hanem különféle veszélyes és elektronikai hulladékot megsemmisítõ technológiákat is. A környezeti terhelés persze náluk marad, a hasznot pedig Japán elviszi. Az ázsiai GAIA tagszervezetek nem elégednek meg a konkrét égetõs beruházások elleni küzdelemmel, feladatuknak tekintik a legmagasabb politikai folyamatok befolyásolását is.

Afrikában, ha lehet, még rosszabb a helyzet, igaz, az ökogyarmatosítás más formája honosult meg: Tanzániába, Ugandába, Kenyába és Nigériába is nagy mennyiségû elektronikai hulladék érkezik, fõleg amerikai és angliai kikötõkbõl. Szabályozás? Monitoring? Jogérvényesítés? Hahaha! Az e-hulladék jó részét a pusztákon, vagy épp utcákon és udvarokban, szabad tûzön olvasztgatják össze, miközben az égõ mûanyag fekete füstje gomolyog szerteszét. A GAIA társult szervezete, a BAN - Bazel Action Network - épp a szabályozatlanság ellen, a szigorúbb ellenõrzésért lép föl. Ez pedig elsõsorban a „jó kormányzás", avagy régiesebb, de érthetõ nevén a demokrácia kérdése, amelybõl az afrikai és ázsiai országok többségében éppúgy deficit van, mint pénzbõl.

Az arab világban nem a szegénység, hanem épp a túlzott gazdagság vezet környezetpusztító „környezetvédelmi" beruházásokhoz. Az olajnagyhatalmakról közismert, hogy mindenbõl a legnagyobbat és legdrágábbat akarják. Gondoljunk csak a Dubai sivatagban felépített fedett sípályára. Ezekben az országokban évek óta házalnak „szemétégetõ-ügynökök", elsõsorban németek és japánok. A lobbizóknak csak az emírt kell meggyõzniük, onnantól már nincs akadályozó tényezõ: a nagy jólétben élõ lakosság nem is igényel demokratikus beleszólási jogot, ráadásul a sivatagi hõségben még egy rendes tüntetést sem lehet megszervezni.

Európa válaszúton: égni vagy élni

A hivatalos európai statisztikák szerint a kommunális hulladék közel felét egyszerûen lerakják, 36 százalékát újrafeldolgozzák vagy komposztálják és 17 %-át - mintegy 53 millió tonnát „termikusan hasznosítják" a 370 európai égetõmû valamelyikében. Az égetõipar célja bevallottan az égetõk számának közel duplázása (655 égetõ a célszám)! Ezek egy része nem pusztán hulladékégetõ, hanem együttégetésre is alkalmas cementmû, ami ellen ha lehet, még nehezebb fellépni, hiszen cementre majd akkora szükség van, mint energiára.

A jogalkotásban bizakodhatnánk, hiszen a hulladékhierarchia megelõzés - csökkentés - újrahasználat - hulladékhasznosítás - ártalmatlanítás fontossági sorrendje nemzetközi és nemzeti környezetpolitikai irányelvekben és jogszabályokban is megfogalmazásra került. Ez került bele az Európai Unió Hulladék Keretirányelvébe és a magyar Hulladékgazdálkodási Törvénybe is. Ám mikor a gyakorlatra kerül a sor, jobbára már csak ártalmatlanításról van szó, a megelõzés, mint cél eltûnik. A hasznosítás fogalma pedig máris felhígulni látszik, még mielõtt valós tartalommal megtelt volna. Még alig épültek ki, vagy igencsak gyerekcipõben járnak a szelektív gyûjtõ és anyagában hasznosító rendszerek, a begyûjtési és hasznosítási arányok még alacsonyak, de máris arról folyik a vita, hogy a hulladékégetés hasznosításnak minõsülhet-e.

Véleményünk szerint, és a fentiek ismeretében, semmiképp: nem szabad megengedni, hogy az irányelvek és szabályozók szintjén egyenlõségjelet tegyenek a hasznosítás és az égetés - vagy ahogy az égetõs lobbi nevezi, „termikus hasznosítás" közé. Az Európai Unióban zajlik a Hulladék Keretirányelv felülvizsgálata. A GAIA hálózat - és különösen annak brüsszeli koordinátora - számára a következõ hetek-hónapok egyik legfontosabb csatája az lesz, hogy a jogszabályban megnaradjon az éles különbségtétel az újrafeldolgozás és az égetés között. Ebben az ügyben a HuMuSz is hamarosan a magyar EU képviselõkhöz fordul. Az európai résztvevõk úgy látták, hogy szükségessé vált egy erõs és önálló „GAIA Europe" létrehozása. A HuMuSz a maga részérõl támogatja az ötletet.

A feladat pedig nem kicsi! „Az égetõs-ipari lobbi igen erõs és nyomulós, a politikai döntéshozók pedig lusták. Nem feltétlenül korruptak, hanem az egyszerû és gyors (látszat)megoldások hívei"- mondta Alan Watson, a „Közösségek a mérgek ellen" (Communities Against Toxics) szakértõje. Az égetés egyszerû: bevisszük, elégetjük, lerakjuk! Semmi kreativitást nem igényel, munkát is alig, gépek dolgoznak, nem emberek, a halmok pedig nõnek tovább. A valós megoldások, a hulladékcsökkentés, a „Zero Waste" programok, a visszaforgatás összefogást, ötletességet, elkötelezettséget, bonyolult és egymásra épülõ megoldásokat igényelnek. Ez pedig valóban munkát jelent, amit a döntéshozók nem szeretnek. Márpedig, ahogy Paul Connett fogalmazott, egy égetõ vagy lerakó nem csak az ismert környezetegészségügyi, gazdasági és társadalmi ellenérvek miatt rossz döntés, hanem azért is, mert semmi kihívást nem jelent, pokolian sivár, élettelen és unalmas!