Civilek
Nulla Hulladék mintatelepülések

Csór és Várpalota a HuMuSz segítségével részt vesz a Nulla Hulladék Programban. A községben és a városban ugyanaz a cél: a hulladék mennyiségének érdemi csökkentése, és a lakosság érzékenységének növelése a témában. Összefoglalónkban bemutatjuk az eddigi eredményeket.
Életciklus-elemzéseket!

A HuMuSz műhelymunkát rendezett az italcsomagolásokkal kapcsolatos életciklus-elemzésekről (LCA*). A KvVM ugyanis a termékdíjas egyeztető folyamat során megrendelt egy ilyen tanulmányt az italcsomagolások gyártásáról, begyűjtési és feldolgozási módjairól. A vizsgálatot minden érdekcsoport örömmel fogadta. A tanulmány elkészült, de csak a bizottsági munka utolsó napján láthattuk egy prezentáció formájában, a háttértanulmány pedig azóta sem tették közzé. Nem volt róla érdemi vita, és ami nagyobb baj, egyáltalán nem vették figyelembe a vizsgálat tanulságait a termékdíj törvény módosításakor.
Madárgyilkos műanyagok
Őszi nagytakarítás Magyarország 2050 településén
Cserebere börze

Első alkalommal, ám hagyományteremtő szándékkal rendeztük meg CSEREBERE klubdélelőttünket. A „Tárgyak vándorlása” nevet viselő börzére 2008. november 28-án került sor
Koppenhága: a remény kapujában

Hatalmas előrelépés. Félsiker. Teljes csőd. Ezen a skálán mozogtak a koppenhágai klímatalálkozó eredményességének értékelései. Miközben viszont a politikusok zárt ajtók mögött próbáltak egyezkedni, mintha a híradások elfeledkeztek volna a tömegekről, akik kívül rekedve ugyan, de nagyon is hallatták hangjukat.
Kártérítési próbaperekre készül a GVH

Bármelyik érintett vevő beperelheti kártérítésért azokat a cégeket, amelyeket a GVH a fogyasztó megtévesztésért megbüntetett, de a személyenként jellemzően kis, esetenként nehezen bizonyítható kár és a hosszú eljárás miatt perelni nem érdemes, és nem is szokás. A GVH azonban maga is felléphet, és idén ez feltett szándékuk is.
„Zöld Szemfüles” Természetismereti Vetélkedő
A verseny célja, hogy a résztvevők megismerjék hazánk állat- és növényvilágát, valamint a környezet- és természetvédelem fontos kérdéseit: hulladékok kezelése, klímavédelem, környezetbarát energiák, fogyasztóvédelem stb.
Mindezek mellett arra törekszünk, hogy meglátassuk a természetben lévő összefüggéseket, és hozzájáruljunk egy természet- és környezetbarát szemlélet kialakításához.
A vetélkedőn 6-7-8. évfolyamos, 3 fős csapatok vehetnek részt. Read more about „Zöld Szemfüles” Természetismereti Vetélkedő