Őszi nagytakarítás Magyarország 2050 településén
![](https://humusz.hu/sites/default/files/default_images/alapertelmezett-lead-kep_0.jpg)
Október 10-én, a Takarítási
Világnap alkalmából Őszi
Nagytakarításra került sor hazánk
2050 településén, a polgárőrség
szervezésében, a zöldtárca
támogatásával. A Környezetvédelmi
és Vízügyi Minisztérium,
az Országos Polgárőr Szövetség,
a Települési Önkormányzatok
Szövetsége és a Hulladék Munkaszövetség
közreműködésével
2050 településen, több mint 50
ezer önkéntes segítségével zajlott
az illegálisan lerakott hulladékok
összegyűjtése. Budapesten
is takarítottak október 10-
én: a Fővárosi Közterület-fenntartó
Zrt. már második alkalommal
rendezte meg a fővárosban
a „Nagy Várostakarítási Napot”.
Az akció során ismert személyiségek,
közműcégek, a környezetvédelmet
kiemelten kezelő
cégek mutattak példát és tették
rendbe a Moszkva teret. A takarítás
után színes programok, vetélkedők
várták az önkénteseket
a Millenárison. 2010-ben a Föld
Napján lesz az Tavaszi Nagytakarítás,
reményeink szerint még
több résztvevővel és támogatóval.
150 helyszínen 20 ezer köbméter illegális hulladék tűnhet el
A zöldtárca a „Tiszta Magyarországért” program részeként 86 millió forintot osztott ki az illegális hulladéklerakók felszámolására meghirdetett pályázaton, így 37 önkormányzat és 7 társadalmi szervezet több mint 150 helyszínen, mintegy 20 ezer köbméter mennyiségű, illegálisan lerakott hulladékot számolhat fel. A támogatás célja a közterületen található illegálisan lerakott, elhagyott hulladék felszámolása, megszüntetése, a hulladékelhagyó magatartás megváltoztatását, az ismétlődő lerakások megakadályozását célzó komplex programok támogatása volt. Az értékelésben a Hulladék Munkaszövetség munkatársai is részt vettek. A támogatási összegből többek között Kapuváron, Hévízgyörkön, Ecsegen, Sopronban, Gyúrón, Hőgyészen, Balatonfenyvesen, Abán, Bodrogolasziban és Pakson tüntetnek el illegális hulladéklerakót, illetve több, a lakosság környezettudatos szemléletformálására irányuló program is megvalósul.