A Nemzeti Civil Alap támogatásával az elmúlt hónapokban a Kárpát-medence határon túli területeinek hulladékgazdálkodásával ismerkedtünk. Szlovákia, Székelyföld és Kárpátalja után március végén 2-3 napot a Vajdaságban töltöttünk. Többet kellett volna. Gadó György Pál tudósítása Szilágyi László szelektálós kiegészítésével
Sajnos a címben nincs helyesírási hiba. Egyelõre még nem maga az Európai Unió, hanem a GAIA európai tagszervezetei hoztak létre regionális együttmûködést.
Nem vigasztalásnak szánom, de a dorogi vegyszerszivárgás, a libatoll-égetõbõl átfabrikált gyõr–bácsai üzemben történt robbanás, a hulladék-együttégetésre áhítozó hazai cementgyárak vagy a rákospalotai hulladékégetõ füstgáztisztító-kálváriája még szerény környezetvédelmi ügy az Észak- és Közép-Amerikában továbbá Kelet- és Dél-Ázsiában napirenden lévõ égetõs környezeti konfliktusok mellett.
Nem csoda, ha a Nemzetközi Szövetség a Hulladékégetés Alternatíváiért (Global Alliance for Incineration Alternatives – GAIA) ezekben a térségekben volt igazán aktív, de az sem véletlen, hogy 2008. márciusában Brüsszelben elindult a regionális ügyekre szakosodó GAIA-Europe hálózat is.
Aki elolvas egy rövid hírt, ritkán tudja, hogy mi minden zajlik a háttérben. A hír ennyi: A Hajdúböszörmény határába tervezett hulladékégetõmû megépítését elõkészítõ cég ez év március elején a civilek nyomására visszalépett a vitatott megítélésû beruházás megvalósításától.
A KukaBúvár korábbi számaiban már olvashattunk arról, hogy a házhoz menõ szelektív gyûjtés általában sokkal hatékonyabb, mint a közterületeken elhelyezett gyûjtõszigetes rendszer. Egy társasházban a szelektív gyûjtést jobban magukénak érzik a lakók, ezért ezzel a módszerrel lényegesen magasabb visszagyûjtési arány érhetõ el. Két ilyen mûködõ programot kerestem fel.
A HuMuSz-t rabul ejtette egy Budapesttõl 140 km-re fekvõ település, szlovákul Palárikovo, magyarul Tótmegyer. 2007 májusában még mások úságcikkei és elõadásai alapján írtuk A tótmegyeri példa címû összefoglalónkat, nyáron már rövid látogatásunk után készült a Hogyan bánik hulladékával a szlovák kistigris? címû írás. A Nemzeti Civil Alap támogatása lehetõvé tette, hogy november 19-20-án kicsit alaposabban utána járjunk a júniusi cikk végén feltett kérdésnek: Miért tud Tótmegyer környékén jól mûködni az, aminek megoldása idehaza reménytelen feladatnak tûnik? Gadó György Pál és Rátz Judit beszámolója
Jelen dokumentum célja a "támogatási források optimalizálása", de itt is jelezzük, hogy a tárca még mindig adós egy átfogó hulladékgazdálkodási stratégia megalkotásával, amely megalapozott helyzetértékelésen alapul, és a megelõzési eszközökkel kezdi az építkezést. A fenntartható jövõképet felvázoló állami akarat alapvetõen hiányzik a stratégiából. Nem a megelõzésre, hanem az ártalmatlanításra koncentrál, nem elemez olyan forgatókönyveket, amelyek a zero waste törekvés irányába mutatnának, a betervezett kapacitások sok esetben túlzóak vagy feleslegesek. [A teljes szöveg letölthetõ pdf-ben.]
A Nemzeti Civil Alap támogatásának köszönhetõen folytatjuk a Kárpát-medence határon túli területeinek hulladékgazdálkodásáról szóló tudósításunkat. 2007. decemberében Kárpátalján jártunk. Kárpátalja síkvidéki területeken Ungvártól Aknaszlatináig láttunk csillogást és nyomort, találkoztunk olyan civilekkel, helyi politikusokkal és szakértõkkel, akik jól látják a problémákat. A hegyvidék számunkra egyelõre rejtély. Csak azt látjuk, hogy a folyók szállítják a pillepalackokat Magyarország felé.
Kárpátalja Ukrajnán belül kis régió (területe 12,8 ezer km2, lakossága 1.258.000 fõ), a terület határos Magyarországgal, Szlovákiával, Romániával és Lengyelországgal. A független Ukrajna fennállása óta (1991) az országban gyakorlatilag egyetlen hulladékkezelési rendszert sem építettek ki.
Hosszas elõkészítés után az õsszel az önkormányzat és a SZIKE együttmûködése eredményeképpen a fõváros II. kerületében végre elindult a Komposztáló Kerület Program.
A garéi veszélyes hulladéklerakó felszámolásának 1,2 milliárdos munkálatait a környezetvédelmi miniszter 1998-ban leállíttatta, majd rövidesen szerzõdést bontottak a kivitelezõ AGM Beton Rt-vel. A cég 1,9 milliárd forint kártérítést kért a magyar államtól. Hosszú huzavona után 2006 áprilisában a KvVM peren kívül több mint 7,7(!) milliárd forintot fizetett ki az AGM Beton Rt.-nek.
Dr. Pánovics Attila, a Pécsi Zöld Kör elnöke kitartóan szeretné megtudni, hogy miért ennyit. A KukaBúvárban két részletben már beszámolt jogi küzdelmeirõl, most itt a folytatás.