Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 14 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hadüzenet a szemétnek: terjed a nyíregyházi hulladék-kommandó példája

Év: 
2008
Szám: 
Nyár
Szerző: 
Csige Anikó

kommando_logo_kicsi_120Nyíregyházán az E-misszió Egyesület kezdeményezésére 2004 júniusában kezdte meg mûködését a hulladék-kommandó". Az ötlet akkor még teljesen új volt, de bevált. A mezõõrökbõl, közterület felügyelõkbõl, rendõrökbõl, polgárõrökbõl és civilekbõl álló kis csapat még mindig lelkesen küzd azért, hogy a városban az illegális szemetelés visszaszoruljon. Az elmúlt hónapokban többször is hosszú útra indultunk, hogy másokat is hasonló munkára buzdítsunk.

 

 

A nyíregyházi „válogatott" átlagosan kéthetente indul bevetésre, de bejelentésre is mozgásba lendül. Az illegálisan lerakott hulladékok „tulajdonosait" az esetek jelentõs részében sikerült azonosítani. A felszólítás ritkán marad hatástalan, a vétkesek 100 esetbõl 98-szor eltakarították a szemetet. Ha nem ezt teszik, szabálysértési eljárással szembesülnek. Az évek óta folyó közös munka eredménye, hogy a város bizonyos területein sikerül a rendet fenntartani. A szemetelõk egy részének személyét kideríttük, és felelõsségre vontuk õket. Igazán elégedettek akkor lennénk, ha már nem lenne szükség a munkánkra, ezért folyamatosan dolgozunk az emberek szemléletének változtatásán is.

Az országban sokfelé küszködnek az illegális szemetelés problémájával. Akik megismerik a nyíregyházi példát, általában követendõnek találják. A felkéréseknek eleget téve (az NCA támogatásával) hulladék-kommandónkkal országjáró körútra indultunk, hogy tapasztalatainkkal más településeken is segítsük hulladék-kommandók felállítását, és hogy mi is tanuljunk másoktól. Az alapprobléma hasonló, de mindenhol vannak speciális feladatok. Módszereink tökéletesítéséhez mi is kaptunk ötleteket.

kommando_munkaban_kicsi_400

Munkában a nyíregyházi csapat

 

Székesfehérváron a Gaja Környezetvédõ Egyesület meghívására jártunk. A megbeszélésre a következõ szervezetek jöttek el: Polgármesteri Hivatal Környezetvédelmi Iroda, Városgondnokság, Közterület Felügyelet, Depónia Kft., Katasztrófavédelem, Városi Polgárõrség, Városi Rendõrkapitányság. Az illegális hulladéklerakásról nem sokat kellett magyaráznunk, õk is nap mint nap szembesülnek vele. Saját módszereikkel dolgoznak is ellene. Van hajlandóság a közös fellépésre, hiszen a szervezetek is arra számítanak, hogy összefogva hatékonyabbak lennének. Hamarosan újból összeülnek, hogy kidolgozzák az együttmûködés részleteit, és megalakítsák a székesfehérvári hulladék-kommandót.


Zalaszentgróton a megbeszélés kezdeményezõje a polgármesteri hivatal idegenforgalmi bizottságának elnöke volt. A 8000 fõs zalai településen speciális problémát jelentenek az ún. „lomizók" által hátrahagyott szemétkupacok. Õk Ausztriából hoznak át holmikat, fõleg elektronikai hulladékokat (hûtõgépek, automata mosógépek), amit szétszednek, és a számukra használhatatlan részeket gondolkodás nélkül kiviszik a természetbe. Csak tettenéréssel lehet õket felelõsségre vonni. Zalaszentgróton nincs közterület-felügyelet, sem mezõõri szolgálat, így leginkább a polgármesteri hivatalra és a rendõrségre hárul a harc a szemetelõkkel szemben. A lomisokat már jól ismerik, de nem tudják rájuk bizonyítani az elkövetést. A résztvevõk közös véleménye az volt, hogy ezeket az embereket rendeljék ki közcélú, közhasznú munkavégzés keretében az általuk kirakott szemét eltakarítására, talán ennek visszatartó ereje lesz. Az is segíthet, ha az önkormányzat helyi rendeletben megtiltja ezt a tevékenységet.

kommando_targyalas_kicsi_400

A tárgyalóteremben sem könnyû "hadszíntér".

 

A szekszárdi Zöldtárs Környezetvédelmi Közhasznú Alapítványt már ismertük. Képviselõik márciusban Nyíregyházán jártak, és találkoztak a hulladék-kommandó tagjaival. Akkor nagy lelkesedéssel tértek haza, elhatározták, hogy Szekszárdon is megszervezik ezt az együttmûködést. A város határában néhol több méter mély, meredek falú mélyedések, ún. löszmélyutak vagy szurdikok találhatók, amelyek megközelítése nem egyszerû. Ezekben a szurdikokban sok szemetet halmoznak fel. A terület megtisztítása nem végleges megoldás, rejtélyes módon újra és újra megtelnek a szurdikok. Ezt kell valahogy megakadályozni. A Zöldtárs Alapítvány munkatársai a május 15-én a szekszárdi polgármesteri hivatalban tartott találkozóra már nem titkolt módon azzal a szándékkal hívták meg a résztvevõket, hogy ott kinyilvánítsák egy a nyíregyházihoz hasonló együttmûködés létrehozásának szándékát. Nem is kellett csalódniuk. Szekszárd város polgármestere, a polgármesteri hivatal Mûszaki Irodájának vezetõje, a Polgárõr Egyesület titkára, a Rendõrkapitányság, a Közterület-felügyelet, a helyi hulladékgazdálkodási kft vezetõi, valamint a Horgász Egyesületek vezetõje egyaránt üdvözölték a szándékot, és azt tervezik, hogy aktívan bekapcsolódnak az illegális szemeteléssel szembeni harcba.


Szolnokon a Tisza Klub indította el a hulladék-kommandós tapasztalatcserét. A városban a legtöbb illegális lerakásra a vasútvonalak mellett és a Széchényi lakótelepen kerül sor. Legalábbis ezekrõl a területekrõl érkezik a legtöbb lakossági bejelentés. Gondot jelent a konténerek mellé kirakott és el nem szállított zsákos szemét, és sokat küzdenek a bontási törmelékek megjelenésével is. A családi házas övezetekben nemrég tértek át a gyûjtõszigeteken történõ szelektív gyûjtésrõl a házhoz menõ zsákos gyûjtésre. Ezzel párhuzamosan a közszolgáltató a gyûjtõszigetekrõl a papír és mûanyag gyûjtésére szolgáló kék és sárga konténereket elszállította, csak az üveggyûjtõ edényzetek maradtak kinn. A lakosok viszont, megszokták, hogy eddig odavitték a szelektíven gyûjtött hulladékot. Most is odaviszik: a konténerek helyére. Itt egyértelmûen az információ terjesztése lenne a legfontosabb feladat, hiszen a lakosságot nem tájékoztatták megfelelõen a zsákos gyûjtés megkezdésével kapcsolatos változásokról. A polgármesteri hivatal ettõl az évtõl kezdve a gazdálkodó szervezetektõl bekéri ellenõrzésre a hulladékszállítási szerzõdést, amit 30 napon belül be kell mutatniuk. Ezzel igyekszenek kivédeni azt, hogy a vállalkozások kibújjanak a felelõsség alól, és illegálisan szabaduljanak meg a náluk keletkezõ szeméttõl. A találkozón közös gondolkodás indult a város hulladékhelyzetérõl, a megoldási lehetõségekrõl. A labdát feldobtuk, kíváncsian várjuk a fejleményeket.

A találkozókon általánosan elhangzó vélemény volt, hogy a hulladékszállítást végzõ közszolgáltatóknak el kellene szállítaniuk a szerzõdött konténer mellé lerakott egy-egy zsáknyi szemetet. Egyértelmû, hogy a konténerek mellett gyarapodó és szétszóródó szemétkupacok összetakarítása, és különösen az árokpartra, erdõszélre kiszállított hulladék begyûjtése és ártalmatlanítása nagyon sok pénzébe kerül a települési önkormányzatoknak. Sajnos azonban ezen a szinten már a pénz az úr, érdekek ütköznek.

A humuszos alapelvek megfelelõen azt mondjuk: ha kicsit környezettudatosabbak lennénk és kevesebb szemetet termelnénk, nem csordulna túl a 80 literes kukánk. Addig viszont - kedves már mûködõ és most alakuló hulladék-kommandósok: üzenjünk hadat a szemétnek és a szemetelõknek!