A tó, amiben több a szemét, mint a víz

Néhány napja tolóhajókkal terelik, hatalmas markolókkal szedik a felgyülemlett szemetet a délnyugat-szerbiai Potpecko-tóból. A hulladékhalom ugyanis már a helyi vízerőművet veszélyezteti.
Néhány napja tolóhajókkal terelik, hatalmas markolókkal szedik a felgyülemlett szemetet a délnyugat-szerbiai Potpecko-tóból. A hulladékhalom ugyanis már a helyi vízerőművet veszélyezteti.
A személyiségfejlesztés fontos részeként a szűkebb és tágabb környezet ismeretére való nevelés totyogó korban megkezdődik, miközben a gyerekek megtanulják belakni otthonukat. Ennek jegyében a világ működésének szabályai, határai az emberek és élőlények megismerése, valamint a hozzájuk való viszonyulási formák megtanulása során rögzülnek és válnak természetessé. E tanulási folyamatot a gyermekmondókák, énekek, versek és a mesék gazdag világa erősíti. Azonban környezetünk drasztikus változásai, az ember és a természet közötti összhang megbomlása joggal növelték meg az elmúlt években a kimondottan környezettudatos nevelést is célzó gyerekkönyvek szükségességét.
Alaptörvény-ellenesnek találta az Alkotmánybíróság (Ab) a hulladékgazdálkodási törvény egyik rendelkezését, mert sérti a tulajdonhoz való jogot – olvasható a testület a honlapján.
Több neves szakértő mellett a Mind & Life Institute január 10-i, kontinenseken átívelő online találkozójának két kiemelt résztvevője a 85 éves vallási vezető és az éppen év elején 18-ik születésnapját betöltő, svéd aktivista lány volt.
Gombamód szaporodnak a legkülönfélébb minősítések, tanúsítások, amelyek azt hivatottak mutatni, hogy mennyire fenntartható egy adott termék. Nem könnyű azonban kiigazodni a címkék között, sem azt átlátni, hogy mit is takarnak ezek és mire jelentenek garanciát. Segítünk!
A híradó a helyi sípálya felvételeire hivatkozva azt is megmutatta, hogy hétvégén, illetve hétfő délelőtt is tele volt műanyaggal a hegy, a sípálya üzemeltetője az RTL-nek azt mondta, minden hétvégén több zsáknyi szemetet gyűjtenek össze a kirándulók és szánkózók után.
Szinte teljes egészében az ember által előidézett károsanyag-kibocsátás a felelős az iparosodás kora óta végbemenő globális felmelegedésért – állítja egy nemzetközi kutatócsoport.
A budapesti kerületek közül Budafok-Tétényben épült ki először olyan gyűjtőhálózat az önkormányzat támogatásával, amely segítségével már valóban elérhető közelségbe kerültek a sütőolaj- és sütőzsír-leadási pontok a kerületben.
Mikroműanyag szálakkal szennyezett az északi-sarkvidék egésze – állapították meg a kutatók, akik szerint a mikroszálak valószínűleg az európai és észak-amerikai háztartásokban kimosott műszálas ruhákból származnak.
Az Országos Környezetvédelmi Információs Rendszerben (OKIR) publikus felületén immár az adatszolgáltatók 2019. évi jelentései és az azokból összeállított országos aggregált adatok is elérhetőek az adatszolgáltatások ellenőrzése, hiánypótoltatása és összesítése után.