Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 2 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Már az emberi anyatejben is kimutatták a mikroműanyagokat

  • 2022. október 10.
  • Viktor
Szerző: 
Viktor

Mikroműanyagokat találtak olasz tudósok az emberi anyatejben. A kutatókat nagy aggodalommal tölti el, hogy milyen hatása lehet a csecsemők egészségére a műanyagszennyezés.

Az anyatejmintákat 34 egészséges anyától vették egy héttel a szülés után. A minták háromnegyedében mutattak ki mikroműanyagokat – polietilént, PVC-t és polipropilént. A római Marche Műszaki Egyetem kutatói kutatásuk eredményeiről a Polymers című folyóiratban tettek közzé tanulmányt.

A tudósok nyomon követték, hogy a vizsgálatban részt vevő anyák milyen műanyag csomagolású ételeket és italokat fogyasztottak, milyen tengeri eredetű ételeket ettek, illetve hogy milyen testápolási termékeket használtak. És ami aggasztó: nem találtak összefüggést ezek és az anyatejből kimutatott mikroműanyagok jelenléte között. Ez pedig arra utal, hogy a mikroműanyagok mindenütt jelen vannak, és már jóval korábban bekerültek az anyák szervezetébe.

„Azt szeretnénk tanácsolni a terhes nőknek, hogy próbálják elkerülni a műanyagba csomagolt ételek és italok, a mikroműanyagokat tartalmazó kozmetikumok és fogkrémek, valamint a szintetikus szövetekből készült ruhák használatát” – tanácsolta Valentina Notarstefano, a kutatócsoport tagja.

Korábbi kutatások már kimutatták a mikroműanyagok mérgező hatását laboratóriumi állatokban, tengeri élőlényekben, de az emberekre gyakorolt hatásuk egyelőre még ismeretlen. A műanyagok gyakran tartalmaznak káros vegyi anyagokat, például ftalátokat, amelyeket már korábban is találtak az anyatejben. Az olasz kutatócsoport 2020-ban már mutatott ki mikroműanyagokat az emberi placentában.

A kutatókat nagy aggodalommal töltik el a csecsemők egészségére gyakorolt lehetséges hatások, mivel a csecsemők különösen érzékenyek a kémiai szennyeződésekre. A tudósok szerint további kutatásokra van szükség, a lehető leghamarabb, hangsúlyozva, hogy a szoptatás továbbra is messze a legjobb módja a csecsemő táplálásának. (A cumisüvegből táplált csecsemők valószínűleg naponta több millió mikroműanyagot nyelnek le.)

Forrás: greenfo.hu