Megjelent a KukaBúvár nyári száma

A lap elérhető irodánkban, illetve megrendelhető az online megrendelőlapon.
A lap elérhető irodánkban, illetve megrendelhető az online megrendelőlapon.
A
Várpalotai Közüzemi Kft., az Egészséges Várpalotaért
Egyesülettel együttműködésben, Várpalota és Pétfürdő teljes
területére kiterjesztette a házhoz menő szelektív
hulladékgyűjtési rendszert. A program részleteiről Helt Tamást, a Kft. igazgatóját kérdeztük.
A Nulla Hulladék lakossági kampányunk egyik elemeként 5 rövid reklámfilmet készíttettünk. Kíváncsiak voltunk arra, vajon elértük-e a célunkat a kisfilmekkel. Érthetőek? Humorosak? Segítenek annak felismerésében, hogy összefüggés van fogyasztói szokásaink és a hulladék keletkezése, mennyisége között?
Az „Eső előtt köpönyeg” konferenciát egy régi ötletünkkel kezdtük:
meghívtunk olyan szakembereket, akik megelőzéssel foglalkoznak, de nem
hulladékos területen. Azt vizsgáltuk, hogy más ágazatokban milyen
sikerrel működnek a megelőzési programok, ha pedig nem sikeresek, melyek
a sikertelenség fő okai.
Először a HuMuSz csapat fedezte fel magának a
nyugat-európában a Reuse Centereket. 2006-ban pedig egy hazai
„megvalósíthatatlansági tanulmányt”
hoztunk össze. Már abból is kiderült, hogy pusztán piaci alapon
nem lehet
fenntartani ilyen begyűjtő-javító szolgáltatást, sem újráruházat”
– kell az
önkormányzati és szociális-munkahelyteremtési támogatás is.
Tájékoztatjuk minden kedves látogatónkat, hogy 2010 június 28-tól a HuMuSz Ház nyitvatartása megváltozik.
A HuMuSz iroda új nyitvatartása: H - P: 9.00 -
17.00
Környezeti Tanácsadás és HuMuSz Bolt nyitvatartása:
H:
13.00 - 17.00 Sze, P: 9.00 - 17.00.
Kukaügyi ismeretek 9.
Minden egyes tárgy kidobása előtt, gondoljuk végig, hogy tényleg a hulladéklerakóban a helye, vagy talán mégis ki lehet még hozni belőle valamit?
Letöltés [PDF]
"Többet
fejlődünk, mint gondolná!" Ez a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
új reklámkampányának jelmondata. Az üzenet egyértelmű. De ha a
hulladékégetők szemszögéből nézzük ezt a kis szlogent, a
mondat hirtelen hatalmasra nő és furcsa mellékzöngékkel lesz
tele.
Sokunkat bosszantanak a postaládánkat megtöltő kéretlen reklámküldemények, melyek ellen legtöbben a levélszekrényre ragasztott "Nem kérünk reklámot" matricával próbálnak védekezni. Fekete Árpád, környezetvédelmi aktivista ennél jóval tovább ment: levelet küldött a legnagyobb hazai üzletláncok tulajdonosainak, remélve, hogy pozitív változást tud így elérni a papír alapú reklámanyagok terjesztésének környezetet károsító, pazarló gyakorlata ellen.
Egyre
nagyobb hepaj keretében igazolják „zöldségüket” a
kereskedelmi láncok. Az egyik legújabb kampány keretében
„Környezettudatos vásárló vagyok” feliratú visszaváltható
szatyrokat árulnak. - Graczka Sylvia írása