A tudatos gyerekekért

A
Humusz céljai elérésének érdekében kiemelt partnernek tekinti a
pedagógusokat. Úgy gondoljuk, hogy a pedagógus társadalmon
keresztül sikeresebben tudjuk eljuttatni üzeneteinket a jövő
generációi számára.
A
Humusz céljai elérésének érdekében kiemelt partnernek tekinti a
pedagógusokat. Úgy gondoljuk, hogy a pedagógus társadalmon
keresztül sikeresebben tudjuk eljuttatni üzeneteinket a jövő
generációi számára.
Honnan is indult a Humusz 2-3 évvel ezelőtt, mit
jelentett a mi életünkben a Nulla Hulladék program, hogyan
változott a szervezeti struktúránk, hogyan tisztultak le a
céljaink, és hogyan tartjuk megvalósíthatónak azt, hogy
megváltozzanak a társadalmi normák, viszonyunk egymáshoz és a
környezetünkhöz?
A Humusz Szövetség az Európai
Hulladékmegelőzési Hét alkalmából itthon is megrendezi a Nulla Hulladék
Hét nevű programsorozatot. November végén számos civil szervezettel
karöltve hívja fel a figyelmet arra, hogy csökkentenünk kell a termelődő
hulladékunk mennyiségét, amit elsősorban a környezettudatos
fogyasztással érhetünk el.
Közel tízévnyi vágyakozás és kuporgatás, pályázatírás után 2004-ben épülhetett fel a Fekete István Oktatóközpont Túrkeve városközpontjától nem nagyon távol, a Városkerti Véderdõben. Ehhez – némi szerencsével – sikerült hozzávásárolni a régi „városkert” néven ismert ingatlan jó részét, és így jöhetett létre a hat hektáros erdõ közepén a ma ismert oktatóközpont.
A lap elérhető irodánkban, illetve megrendelhető az online megrendelőlapon.
Évente több száz megkeresés érkezik irodánkhoz a legális hulladékelhelyezési lehetőségekkel kapcsolatban.
Új adatbázisunkban hulladéktípus és város szerint is lehet keresni a leadópontok között.
2010 ősze folyamán újra három helyszínen szervezünk hálózati találkozókat. Ezeken már működő Nulla Hulladék jó gyakorlatokból és a kapcsolódó útmutatókból ihletet merítve, közösen gondolkodunk a helyben megvalósítható hulladékcsökkentési lehetőségeken.
A Humusz Szövetség arra kéri az ökoiskolák pedagógusait és tanulóit, hogy segítsenek felmérni egy magyar (átlag) háztartásra jutó „szemétposta” mennyiségét. A november 1-től 30-ig terjedő időszakban az Ön magán-postaládájába bedobált reklámanyagok súlyát szeretnénk megtudni, amiből ki tudjuk számolni az éves szinten felhasznált nyersanyag mennyiségét és a reklámanyagok gyártásával járó környezetterhelést.