Saláta hírek

2010. március 16.

Az Ipoly Erdő Zrt. a „Természeti értékek megőrzését célzó fejlesztések az Ipoly Erdő Zrt. Közép-magyarországi erdészeteinek területén” című projekt alkalmával nyílt fotópályázatot hirdet „Ember az erdőben, az erdőért – Természeti értékeink megőrzése” címmel. A pályázat a természeti értékeink életünkben betöltött jelentős szerepére, valamint a környezetre gyakorolt pozitív emberi hatások fontosságára kívánja felhívni a figyelmet.

 

2010. március 16.

A Zselici Tájvédelmi Körzetben elterülő, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság vagyonkezelésében lévő erdőterületen - a töröcskei erdőben - egy Magyarországon még egyedülálló működésű bemutató útvonal, a FEKETE HARKÁLY TANÖSVÉNY került kialakításra. Szeretettel várják az ide látogató osztályokat, csoportokat!

 

Az új tanösvény egy kellemes kirándulás színhelye, egészséges sétára nyújt lehetőséget egy könnyen megközelíthető, természetszerű erdőben, Kaposvár közelében.

2010. március 16.

Zöld gyerekriporter kerestetik! A Süni Magazin és a Gyermekmédia Egyesület közös kezdeményezésére 2010 tavaszán indul a Gyermekmédia Akadémia Zöld Újságíró Iskolája. A heti egyszeri, iskolán kívüli, játékos képzésre várjuk a környezetért felelősséget érző, természetbarát, állat-, és növényvilág iránt érdeklődő 7-13 éves gyerekek jelentkezését.

 

2010. március 16.

A FÁK ÉS MI ALAPÍTVÁNY fotópályázatot hirdet FÁK A KÖRNYEZETÜNKBEN címmel. A pályázat célja: A fák szépségét, hasznosságát, nélkülözhetetlenségét kiemelni a fotó-művészet segítségével. Továbbá környezetünket ismertebbé, vonzóbbá tenni, a fotókon keresztül.

 

A kiállítás megnyitójára 2010. április 13-án, 15 óra kerül sor Budapesten az AKÁCOS UDVARBAN (Budapest VII., Akácfa u. 61.)
 

Beküldési határidő: 2010. április. 6.

2010. március 05.

A Retextil Alapítvány második alkalommal, hagyományteremtő céllal ökodesign pályázatot hirdet a tavalyi sikeres „RERUHA – Gondold újra a ruhatáradat!” című pályázati felhívás folytatásaként. A versenyre reciklikált anyagokból készült alkotásokkal lehet pályázni öltözék, ékszer és egyéb öltözék kiegészítő, lakberendezési tárgyak (pl. kisbútor, egyéb használati tárgy) kategóriákban.

 

A RE-FORM versenyt a RERUHA projekt iránti nagy érdeklődésre való tekintettel bővített, a mindennapok tárgykultúráját átölelő kategóriákban hirdetjük meg, hogy további területeken is népszerűsítsük a kreatív újrahasznosítást.

Pályázhat mindenki, korhatár nélkül, egyénileg és csoportosan (létszámtól függetlenül, csoportos pályázás esetén a csoportot reprezentáló névvel).

Egy alkotó több modellel és kategóriában is pályázhat, viszont egy emailban csak egy pályaművet küldjön be!

2010. március 05.

Legyen az Önök iskolája is részese egy nemzetközi kezdeményezésnek, mellyel sok millió baromfit mentünk meg a szenvedéstől! A Fauna Egyesület programja.

 

Mit nyerhet az iskola?

· EGY NEMZETKÖZI ELISMERÉS DÍJAZOTTJA LEHET!

· EGÉSZSÉGESEBB TÁPLÁLKOZÁS AZ ISKOLA TANULÓINAK

· FRISS INFORMÁCIÓK, ÉS TUDATFORMÁLÁS A FENNTARTHATÓ MEZŐGAZDÁLKODÁSRÓL ÉS A TUDATOS FOGYASZTÁSRÓL!

 

2010. február 28.

A HuMuSz bolt különféle termékeit szeretnénk figyelmükbe ajánlani a közelgő Környezetvédelmi Jeles Napok alkalmából (Madarak és Fák Napja, Föld Napja, Klíma Akciónap, stb.) . Ha versenyeket, programokat szerveznek a "zöld" napokra, az alábbi termékek ajándékozási lehetőséget jelenthetnek a diákok, versenyzők számára. A termékek megvásárlásával a HuMuSz környezetvédelmi munkáját és futó programjait támogatják!

2010. február 28.

Továbbra is kaphatók a HuMuSz natúr fa ceruzái. A lakkozás nélküli ceruzák a következő feliratokkal kaphatók: "Én csak újrapapírra szeretek írni!" illetve "Gondolkodj többet, vásárolj kevesebbet!" A ceruzák megvásárolhatók a HuMuSz Házban, vagy (postaköltség felszámítása mellett) megrendelhetőek az online megrendelőlapon.

Továbbra is kaphatók a HuMuSz natúr fa ceruzái. A lakkozás nélküli ceruzák a következő feliratokkal kaphatók: "Én csak újrapapírra szeretek írni!" illetve "Gondolkodj többet, vásárolj kevesebbet!" A ceruzák megvásárolhatók a HuMuSz Házban, vagy (postaköltség felszámítása mellett) megrendelhetőek az online megrendelőlapon.

2010. február 25.
A tavasz közeledtével újra kétéltűek megmentéséhez keresnek segítőket a farmosi békamentők. A békák mentésére azért van szükség mert a telelő és szaporodóhelyük közt húzódó forgalmas úton tömegével gázolják el őket a gépjárművek. Diákok is részt vehetnek a munkában!

 

2010. február 25.
2010. március közepe és április közepe – BÉKAMENTÉSI HÓNAP. A Bükki Nemzeti Park szervezésében ebben az időszakban békamentő terepi munkák kerülnek megtartásra, melyhez segítséget várnak diákoktól is. A természetvédelmi munkára osztályok is jelentkezhetnek.

 

Barna varangy, gyepi béka, erdei béka és zöld béka mentési akcióban való részvételre várják az önként jelentkezőket a különböző helyszínekre (Felsőtárkány, Bogács, Varbó).

Jelentkezés: Fitala Csaba, tel.: (30) 349-5681, Erdei Nikoletta, tel.: (30) 336-8124.

 

Forrás: BNP

2010. február 25.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság újra működteti a Rejteki Kutatóházát. A Répáshutától 6 km-re, a 2505-ös út mellett lévő épület 47 fő számára kínál szálláshelyet, amely egyben erdei iskolai programok számára is kiváló adottságú színhely.

 

A Rejteki Kutatóháztól indul a "kétkörös" tanösvény, amely a Déli-Bükk közepének- a Hór- völgy és a Balla-völgy környékének- természeti és kultúrtörténeti értékeit mutatja be, miközben számos helyi érdekességre hívja fel a figyelmet.

Az épület alsó szintjén egy háromágyas és egy négyágyas szoba, a tetőtérben 2 db 20 ágyas szoba áll a vendégek részére, szintenként 2-2 db vizesblokkal. Étkezésre a közeli településen, Répáshután van lehetőség.

 

2010. február 25.

Képek a tiszta vízért címmel riportfilm-készítő pályázat került kiírásra általános és középiskolásoknak. Cél, hogy a gyerekek megmutassák a környezetükben talált jó példát vagy felhívják mások figyelmét is egy helyi vízminőségi problémára!

 

Megiszod, fürdesz benne, locsolsz vele, sétálsz a partján – vajon mit tudsz a Téged is mindenütt körülvevő vízről? Szennyezett vagy tiszta? Bőven van belőle vagy takarékoskodni kell vele? Hogyan tehetnénk többet vizeink tisztaságáért és ezáltal az élővilág egészségéért?

Mutasd be a környezetedben talált jó példát vagy hívd fel mások figyelmét is egy helyi vízminőségi problémára! Készíts filmes riportot, ami nem hosszabb 5 percnél, és tedd fel a youtube.com videómegosztó oldalra!

2010. február 22.

Az Anico Kft (Anico-készházak) rajzpályázatot ír ki 7, 8 és 9 éves Budapesti és Pest megyei általános iskolások számára. Pályázhatnak budapesti és Pest megyei magán- és önkormányzati iskolák 7, 8 és 9 éves tanulóik. A legaktívabb budapesti vagy Pest megyei általános iskola is nyer. A szakmai zsűri által legjobbnak ítélt rajzok készítőinek iskolája külön jutalomban részesül.

 

A következő témakörökben várják a rajzokat:
 Ilyen házban élünk most.
 Ilyennek képzelem 20 év múlva az otthonomat. 
Ilyen egy energiatakarékos, környezetbarát családi ház.

2010. február 16.

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság és a Duna Múzeum pályázatot hirdet a Víz Világnapja alkalmából. Óvodások, iskolások, felsőoktatásban tanulók is indulhatnak rajta.

 

Tervezz óriásplakátot!

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság és a Duna Múzeum pályázata a Víz Világnapja alkalmából.

A tiszta, egészséges víz Földünk lakói életben maradásának záloga. Tervezz óriásplakátot, amellyel mozgósítani lehet a víz minőségének megóvására, a szennyező források megszüntetésére! A képi megjelenítés mellett szlogennel* is egészítsd ki mondanivalódat!

A pályázat két fordulós:

2010. február 15.

A nevelő, valamint a nevelő és oktató intézmények az óvodai nevelésen és a tanítási órákon kívül számos szervezett kulturális programot, szakkört, tábort, kirándulást szervezhetnek tanulóik számára az alábbi pályázat segítségével. Akár környezet-, természetvédelmi témában is!

 

Az óvodai és iskolai nevelési és oktatási kereteken kívül szerveződő nem formális és informális tanulást támogató programok fontos lehetőséget biztosítanak a gyermekek, tanulók személyiségfejlődésére, művészeti és kreatív képességeinek kibontakoztatására, hátrányainak kompenzálására és az egészségtudatosság elterjesztésére.

Ezek a szabadidős tevékenységek – mint a gyermekek és tanulók számára elsődlegesen elérhető nem formális és informális tanulási lehetőségek - hatékonyan segíthetik a kompetenciafejlesztést.

 

2010. február 11.

A GATE Zöld Klub Egyesület a Pangea Kulturális és Környezetvédelmi Egyesülettel, a Göncöl Szövetséggel, a Szent István Egyetem Természetvédelmi és Tájökológiai Tanszékével és a Magyar Talajtani Társasággal együttműködésben a neves környezeti nevelő, Breuer László (Sumi) emlékére, valamint a Fenntarthatóságra nevelés évtizede és a Biológiai sokféleség nemzetközi éve alkalmából versenyt hirdet.

 

A pályázatot Gyermek (7 és 12 év közöttiek), Ifjúsági (13 és 18 év közöttiek) és Felnőtt (18 év felettiek) kategóriában hirdetjük meg, mindkét esetben Élő és Élettelen Természettudományok kategóriára bontva. Pályázni egyénileg lehet.

2010. február 09.

Nincs rossz idő, csak nem megfelelő öltözék - állítják a németországi erdei óvodák vezetői. Az egyre népszerűbbé váló intézmények a természet szeretetére nevelik a kisgyerekeket a mindennapi erdei játékkal és foglalkozásokkal.

 

2010. február 09.

Compass Európai Ifjúsági Közösségért Egyesület 14-25 éves fiatalok számára versenyt hirdet, Legyél Te is FogyaSZTÁR! címmel. Keresik a legtudatosabb ifjú fogyasztót!

 

Hallottál már olyanról, hogy a társasjátékból hiányzott a dobókocka, vagy a mécsesből a kanóc, a pólóról lejött a felirat, esetleg az "örökéletű majonéz" flakonjára nem írták rá, hogy meddig fogyasztható?

Nézz körül otthon, a környezetedben, az utcán, és ha találsz olyan terméket, amit nem lehet a célnak megfelelően használni, vagy szolgáltatás igénybevételekor úgy érezed, hogy átvertek, becsaptak, és ezt a pályázati kategóriák valamelyikében dokumentálni tudod, akkor jelentkezz.

Pályázati kategóriák:

2010. február 03.

A Deutsche Bundesstiftung Umwelt (DBU) pályázatot hirdet környezetvédelmi területen diplomázott egyetemi hallgatók részére szakmai gyakorlat megszerzésére Németországban.

 

Pályázók köre

Az ösztöndíjra pályázhatnak diplomázott fiatal szakemberek (posztgraduális hallgatók is), akik még nem töltötték be a 28. életévüket, illetve olyan hallgatók, akik 2010 nyarán tanulmányaikat befejezik. A pályázókkal szemben elvárás a legalább „jó” minősítésű diploma.

2010. február 03.

A Duna-Ipoly Nemzeti Park igazgatósága 2010. március 18-19-20-án és április 16-17-én 30 órás továbbképzést indít. A képzés főként terepi alkalmakból áll, előképzettséget nem igényel és bármely szakos pedagógusokat várunk, akik elhivatottak a környezeti nevelés terén. Olyan módszertani fogásokat tanítunk meg, amelyek hozzásegítenek egy környezeti nevelési program összeállításához és annak élményszerű megtartásához.

Részvételi díj: 39.600 Ft. (Ez tartalmazza a kiadványokat, belépőket, az ebédeket és a helyszínekre történő szállítást, de nem tartalmazza a többi étkezést és a szállás költségeket, valamint a Budapesten belüli BKV költségeket)

A program címe: „A környezeti nevelés megvalósítása terepi körülmények között a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság lehetőségeit felhasználva”.

Oldalak