Saláta hírek
Az Év Fája versenybe olyan fák nevezését várja az Ökotárs Alapítvány,
amelyek különleges helyet foglalnak el a körülötte élők, egy
kisebb-nagyobb közösség életében. Éppen ezért nem a faegyed mérete vagy
életkora a döntő: a fákat egy történet kíséretében lehet nevezni, mely
bemutatja, hogy miért is fontos az őt jelölőknek.
A versenybe a fa fotóival és történetével lehet nevezni, az evfaja.okotars.hu
oldalon keresztül, május 12-től június 13-ig. Bárki nevezhet fát, akár
Várjuk mindazokat, akik érdeklődnek az erdei iskola tanulásszervezési mód iránt, szívesen szereznének gyakorlati tapasztalatot, megismernének, kipróbálnának új módszereket, gyakorlatokat, játékokat, vagy bővítenék tudásukat, ismereteiket a témában, illetve tájékozódnának a dél-dunántúli régió lehetőségeiről.
A teljes programon résztvevőknek tanúsítványt adunk a módszertani tréningről, illetve egy csomagot, amely környezeti nevelést, erdei iskolázást segítő kiadványokat (Zöld könyv, térképek, Natura 2000- r es segédanyag stb.) tartalmaz.
Várjuk azoknak a pedagógusoknak, osztályfőnököknek, tanítóknak, erdei iskola oktatóknak a jelentkezését, akik szeretnének megismerkedni az erdei iskolai nevelés fogalmával, módszereivel, valamint pedagógiai jelentőségével oly módon, hogy a szükséges kompetenciákat a továbbképzés során saját élmények útján szerzik meg.
Az egyhetes együtt tanulás eredményeképpen a résztvevők
· megtapasztalják az ökologikus életmódot, a közösségi együttlét örömét és fejlesztő voltát;
· megismerik a tapasztaláson alapuló tanulás módszereit;
· képesek lesznek egy erdei iskolát teljes mértékben önállóan megszervezni a kezdeményezéstől a finanszírozáson át az értékelésig;
· intézményükben közre tudnak működni az erdei iskolázás pedagógiai programba, helyi tantervbe és éves munkatervbe való beépítésében.
A Vadonleső Program valamint a tíz hazai nemzetipark-igazgatóság a Vidékfejlesztési Minisztérium Természetmegőrzési Főosztályával, a Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztályával, a Fővárosi Állat- és Növénykerttel, a Magyar Természettudományi Múzeummal és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel karöltve, 2014. A KELETI SÜN ÉVE alkalmából „Titokzatos sün-történetek” címmel mese- és képregényíró pályázatot hirdet.
A keleti sün, hazánk egyetlen őshonos sünfaja, Magyarország majd minden táján és településén előfordul. Ott vannak, de mégis oly keveset tudunk az életükről. Télen elbújnak, és téli álmot alszanak, tavasztól őszig az éj leple alatt vadászgatnak, portyáznak, mindenféle pajort, csigát, gilisztát összeesznek. Néha-néha, többnyire csak alkonyatkor vagy éjszaka kerülhetnek a szemünk elé. Ezt írják legalábbis a tudományos ismeretterjesztő könyvek. A színes fantáziával megáldott gyerekek azonban tudják, hogy ez csak a dolgok egyik oldala.
A Pedagógiai Múzeum az elmúlt évekhez hasonlóan egy konkrét témát mutat be a Múzeumok Majálisán. Korábbi programjaink (Oktatófilm, Jutalmazás és büntetés, Iskolai egészségügy, Iskolai egyenruha és viselet) folytatása az idei, amely a természettan oktatás egyik leglátványosabb ágával foglalkozik: Fénytanoncok. Optika és fénytan a 19. századi iskolában!
A látogatók kipróbálhatják, működés közben láthatják eszközeinket: zootrop, szemmodell, periszkóp, anamorfózis, árnyszínház, sztereókép, zsebmozi, prizmák, tükrök, camera obscura stb. A jelenségekkel fotótörténészek és szemorvos segítségével ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
A közönséget az alábbi foglalkozásokra várjuk :
Konferencia a nevelési-oktatási programok fejlesztésének tapasztalatairól, „félidőben” a TÁMOP 3.1.1.-11/1 – XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz projekt Nevelés-oktatás fejlesztése, komplex pilot programok elnevezésű 3. alprojektjének eredményeit bemutató rendezvénye.
A konferencia célkitűzései:
· a kutató-fejlesztő szakemberek és a gyakorló pedagógusok együttműködésének erősítése;
· a nevelési-oktatási programok kidolgozásában és kipróbálásában részt vevő intézmények eredményeinek, tapasztalatainak megosztása a résztvevőkkel;
· az Egész napos iskola programjának megismertetésén keresztül a szakmai közvélemény tájékoztatása a kölcsönös tanulás, a hálózati kapcsolatok, a reflektív gyakorlat és a rendszerszerűséget hangsúlyozó innovációs gondolkodás eredményeiről;
Előadó: Dr. Fodor Kinga egyetemi adjunktus
Részvételi díj:
2014. január 31 -ig: 13.000 Ft ;január 31-tól: 16.000 Ft
Pedagógusoknak. 13.000 Ft
Kari dolgozóknak, PhD Hallgatóknak: 10.000 Ft
További információ: [email protected]
Jelentkezési határidő: 2014. május 12. éjfél
Javasolt korosztály: 8-12 év
A tábor időpontja: 2014. július 14-től 19-ig (5 éjszaka)
Helyszíne: Biharugra, Bihari Madárvárta, http://kmnp.nemzetipark.gov.hu/bihari-madarvarta
Utazás: egyénileg
Szállás: 3 ágyas, fürdőszobával ellátott szobákban
Étkezés: reggeli, ebéd, vacsora
Egyéni hozzájárulás: 15 000 Ft/fő
A Vidékfejlesztési Minisztérium megbízásából az OHÜ Országos
Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (OHÜ Nonprofit Kft.) az
idei évben is megszervezi a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta
Magyarországért akciót. Az eseményre május 9-11. között kerül sor szerte
az országban. ( www.teszedd.hu )
Megjelent az akció plakátja kinyomtatható és kitölthető változata az akció honlapján:
Részletes program:
- Kiút a táplálkozási tanácsok útvesztőjéből. Fókuszban a rejtett cukor és zsírfogyasztás. Termék(címke) elemzés – Bartha Ákos (Élelmiszerbiztonsági szakértő, táplálkozás-kutató)
- Marketingcsapdák szupermarketekben és termékeken. Hétköznapi fogyasztóvédelem – Haraszti Anikó, Andacs Noémi, Diviánszky Ágnes (Tudatos Vásárlók Egyesülete)
- Interaktív játékok középiskolásoknak egészséges táplálkozás témához – Andacs Noémi, Diviánszky Ágnes (Tudatos Vásárlók Egyesülete)
Két alkalmas főzöcskézős tábort szervez a Cellux csoport.
Az egyszerű és egészséges receptekhez, a gyerekekkel közösen készítik elő a hozzávalókat, miközben azt is megtanulják, mi miből készül. És amíg megfő a leves, elkészül a tészta és kisülnek a sütmények, addig elmondják, hogy melyik ételnek mi a története vagy milyen kultúrához tartozik, vagy éppen azt, hogy mit kell tudni a hozzávalókról. Utána persze el is fogyaszják a finomságokat! Az elkészülő finomságokhoz kapcsolódóan maradandó és hasznos dolgokat is készítenek Cellux-módra!
A pályázat keretében fővárosi oktatási intézményeket – iskolákat és óvodákat – láttunk el egyenként két darab komposztkerettel, illetve az ott dolgozó felelősök (pedagógusok, gondnokok) vettek részt a komposztkeretek helyes üzemeltetéséről szóló interaktív előadáson, illetve a környezeti neveléssel foglalkozó pedagógusok számára tartottunk módszertani képzést.
A program támogatásaként a mostani pályázatban elért 60 intézmény számára leporellókat készítettük, illetve a komposztalj.hu oldalon tartalomfejlesztést végeztünk. A Fővárosi Önkormányzat Környezetvédelmi Alapjának köszönhetően 2011 óta további 60 iskolában és óvodában helyeztünk el kereteket; a mostani pályázatban vállaltuk, hogy részükre is eljuttatunk a kiadványokból.
A program helyszínéül a Humusz Ház (1111 Budapest, Saru u. 11.) tanösvénye, oktatóterme és interaktív kiállítása szolgált, a képzések szakmai és módszertani részét segítették.
60 órás akkreditált pedagógus képzés címe: „A környezeti nevelés megvalósítása terepi körülmények között a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság lehetőségeit felhasználva”.
A 6 napos képzést úgy állítottuk össze, hogy az óvópedagógustól a középiskolai oktatókig a gyakorlatban is jól használható ismereteket szerezzenek a hallgatók. Előképzettségtől függetlenül lehetőség nyílik az alapvető természeti ismeretek; legjellemzőbb növény- és állatfajok, leggyakoribb társulások, geológiai és természetvédelmi alapismeretek elsajátítására.
A továbbképzés egyes programjait a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei tartják, akik végigkalauzolják a résztvevőket a Nemzeti Park Igazgatósághoz tartozó helyszíneken.
Komplex intézményi mozgásprogramok és kapcsolódó egészségfejlesztési alprogramok megvalósítása az általános iskolákban, többcélú intézményekben, valamint szabadidős közösségi mozgásprogramok és kapcsolódó egészségfejlesztési alprogramok megvalósítása az iskolán kívüli szereplők bevonásával.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Vidékfejlesztési Minisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma idén is közös kreatív pályázatot hirdet az Európai Mobilitási Hét alkalmából. A pályázat témája megegyezik a szeptember 16-22 között Európa-szerte megvalósuló közlekedési-környezetvédelmi rendezvénysorozat szlogenjével: „A mi utcánk, a mi jövőnk!”
A pályázaton „A MI UTCÁNK, A MI JÖVŐNK” jelmondathoz kapcsolódó alkotásokkal lehet részt venni.
1. Rajzpályázat:
- (3-6 éves korcsoport)
- kisiskolás kategória (1-4. osztály, 7-10 éves korcsoport)
- első tagozatos kategória (5-8. osztály, 11-14 éves korcsoport)
2. Fotópályázat:
A Zeusz Papucsa Bt. pénzdíjas pályázatot hirdet egy Zeusz papucsáról szóló „mítosz” megírására, hogy ráirányítsa a figyelmet a hagyományos cipőjavító mesterség fontosságára.
Vannak olyan hagyományos mesterségek, melyek fontos szerepet játszanak az életünkben. A cipő, illetve a cipőn keresztül a lábunk kényelme a jó testtartást és a kellemes közérzetet biztosítja számunkra , és innentől kezdve a cipőjavítás sem elhanyagolható tényező. Éppen ezért szeretnék ráirányítani a figyelmet, hogy még ma, a Facebook korában sem képzelhető el a mindennapi élet az olyan, kisiparos mesterségek művelői nélkül, mint amilyenek a cipőjavítók is.
Még nem tudod, mit teszel ezen a nyáron? Mi igen! Gyere és csatlakozz a Humusz nyári intenzív gyerek programjához, legyél Te is Öko-Kukac Kuckólakó!
Kedves Általános Iskolás Környezetbarátunk!
A program az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) Zöld Óvoda-, Ökoiskola programok kiszélesítése című projektjének keretében valósul meg, melynek célja a gyerekek, diákok környezettudatosságának erősítése, a környezeti nevelési tevékenységek színvonalának növekedése és a Natura 2000 területek ismertségének növelése.
Jelentkezési határidő: 2014. május 23. (12.00 óra)
MEGHÍVÓ
ÖKOISKOLA NYÍLT NAP - 2014. JÚNIUS 2. (hétfő)
Bemutatkozik a Humusz Ökoiskola támogató programja
A rendezvény célja, hogy a résztvevők:
- megéljék a természetben való közös éneklés szeretetteljes erejét, örömét;
- megismerjék az erdő értékeit az újonnan megnyíló interaktív erdei iskola és élménypálya segítségével
Időpont: 2014. május 10.
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság természetszerető felsős diákok részére természetismereti- és angol tábort szervez két turnusban 2014. július 14-től 19-ig, és július 21-től 26-ig. A tábor helyszíne a KNPI Kontyvirág Erdei Iskolája Lakitelek-Tőserdőn.
A táborban – a nemzeti parki szervezőkön kívül – öt-hat huszonéves
önkéntes is részt vesz Európa különböző országaiból, akikkel csak angol
nyelven lehet szót érteni. Ezáltal remek lehetőség nyílik az iskolában
megszerzett nyelvtudás tesztelésére, gyakorlására! Hiszen ezért tanultok
angolul, vagy nem?
Részlet a programból:
Délelőttönként az önkéntesek tartanak különböző programokat – angolul.
Délutánonként: kenuzás a szikrai holtágon, biciklitúra, kirándulás
Tiszaalpárra, kézműveskedés, kalandpark, kenyérlángos sütés, madár les,
stb.