Saláta hírek

2023. szeptember 14.

Az Éghajlatvédelmi Szövetség , a Reflex Környezetvédő Egyesület és a Magyar Természetvédők Szövetsége idén is felhívást intáz oktatási intázmények és csoportok számára. Idén a közösség és annak ereje a kampány központi gondolata és ehhez igazodnak a feladatok. Az iskolai kampányhét megrendezésére a korábbinál még hosszabb időszak áll rendelkezésre, 2023. szeptember 1. és november 10. között, akár az őszi szünet után is lehet még a feladatokon dolgozni. 

Helyi kampányidőszak

Az iskolák maguk dönthetik el, hogy mikor szervezik meg a helyi kampányt 2023. szeptember 1. és november 10. között, így az kapcsolódhat az Európai Mobilitási Héthez, az október 10-i Komposztálási Ünnepnaphoz vagy más jeles naphoz, időszakhoz is. A helyi kampányidőszak legalább öt napos legyen, de lehet akár több hetes is. A beszámolók beküldésének határideje 2023. november 17.

 

Jelentkezés

Jelentkezni a jelentkezési lap határidőre történő kitöltésével lehet az alábbi linken:

2023. augusztus 25.

6+1 állomásból álló Nulla Hulladék Tanösvényt mutat be a Humusz Szövetség. Újbuda zöld oázisában, nagy házak és lombos fák árnyékában bárki megismerkedhet a hulladékmentes életmód lépéseivel. Mi történik a tárgyainkkal ha nem vigyázunk, és mi történehetne, ha tudatos fogyasztóvá válnánk? Az ösvényt járva, a Patkós Stúdió gyönyörű interaktív tábláin keresztül eljuthatunk a hulladéklerakótól a komposztálásig, sőt még azon túl egészen a zöld otthonig.

A Nulla Hulladék Tanösvény célja, hogy ismereteket adjon át a hulladékgazdálkodás, a megelőzés és a felelős fogyasztás témáiban. Elgondolkoztat és közben élményt nyújt.

 

A Tanösvény bárki által megtekinthető, a Humusz Ház nyitvatartási idejében, azaz hétköznapokon 9.00-17.00 óra között.

 

A Nulla Hulladék Tanösvény hivatalos megnyitó eseményére 2023. szeptember 23-án délelőtt kerül sor.

Csoportokat szeptember 18-tól tudunk fogadni.

 

2023. április 18.

Dicsőség a sulinak és az ovinak - segítség a Földnek

Fenntarthatósági pályázatot hirdet az E.ON iskolai és óvodai közösségeknek - összesen 25 millió forintot osztanak szét a nyertesek között

Első alkalommal hirdeti meg az E.ON Hungária Csoport “A Föld bajnokai” pályázatát, melynek célja a környezeti fenntarthatóságra nevelés népszerűsítése és támogatása. A pályázatra olyan diákokból, tanárokból vagy akár szülőkből álló iskolai és óvodai közösségek jelentkezését várják, akik elkötelezetten tesznek a fenntartható jövőért. 

A közösségek maximum 2,5 millió forint összegű támogatásra nyújthatnak be pályázatot.

2023. április 05.

Tegyük tehát másképp, jobban és hatékonyabban! Mi kell ehhez? Együttműködés és hosszú távú stratégia (gondolkodás).

A Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége 2023. április 26-27-én – a Fenntarthatósági Témahéthez kapcsolódva – kétnapos, a szemléletformálással foglalkozó szakmai konferenciát szervez, amelyre hívják és várják tagjainat, partnereiket.

Az első napon, április 26-án kerül sor az Energiaügyi Minisztérium támogatásával megvalósuló Szemléletformálási konferenciára.

A második napon, április 27-én a KSZGYSZ közreműködésével zajló „5 ország 1 folyó” – környezeti nevelés határok nélkül című eseményre várják az érdeklődőket.

 

Az új körülményekhez kell és lehet alkalmazkodni, folyamatosan keresve a megújulás lehetőségeit. Ez a folyamatos és rendszerszintű munka tartalmi, formai megújulást kíván, új szakmai közeget, közösségeket teremt és megannyi lehetőséget nyújt a sikeresebb szemléletformálásra.

 

2023. február 17.

A Magyar Természetvédők Szövetsége szakmai együttműködésben a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetségével „SÉF the World!” címmel háromfordulós környezetvédelmi vetélkedőt hirdet 7–12. osztályos diákok 3-4 fős csapatai számára.

A vetélkedő témája:

Fenntartható és egészséges étkezés a húsfogyasztás csökkentésével.

A vetélkedő célja:

A heti húsmentes étkezési nap bevezetésének megismertetése és népszerűsítése.

2023. január 25.

A pályázat kiírói elkötelezettek a klímaváltozás elleni küzdelemben. A fenntartható jövőért végzett több évtizedes munkájukban kiemelt partnerként tekintenek a pedagógusokra, környezeti nevelőkre, a jelenkori diákokra valamint az őket nevelő családokra és oktatási intézményekre. Olyan megoldások felé szeretnék terelni a társadalmat, melyek a közös tudásszerzés, hálózatos gondolkozás, reziliencia, cselekvésbe ágyazott tanulás segítségével példát közvetítenek a gyorsan változó társadalmi környezet számára. Szeretnénk elérni, hogy a fenntarthatóság a mindennapokat átszövő, motiváló, vonzó és valódi életformává váljon, aminek előmozdítói lehetnek az iskolai közösségek.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 

Alap- és középfokú oktatási intézmények részére komplex környezeti nevelési program megvalósítására

 

A pályázat kiírója: Humusz Szövetség és Gammapolisz Nonprofit Kft.

Megpályázható összeg: A pályázati keretösszeg 6.000.000 Ft, a három legjobb pályázat kerül kiválasztásra, az egy pályázó által elnyerhető összeg maximum 2.000.000 Ft/intézmény.

 

2023. január 05.

New York állam demokrata kormányzója, Kathy Hochul szombaton írta alá azt a törvényt, aminek értelmében mostantól komposztálhatják az elhunytak testét az államban. New York a hatodik amerikai állam, ahol ez a temetkezési módszer is választható lett, elsőként 2020-ban Washingtonban engedélyezték a módszert, amelyben az elhunytat egy acélkonténerben helyezik el, amit lucernával, faforgáccsal és szalmával töltenek fel. Ezt követően Colorado, Oregon, Vermont, Kalifornia, most pedig New York is csatlakozott a sorhoz.

A nagyjából egy hónapon át tartó folyamat végén a holttestből nagyjából két talicskányi termőföld lesz. A komposztálás hívei szerint a módszernek minimális a karbonlábnyoma, ráadásul a természetbe visszaforgatott föld jóval kevesebb helyet is foglal, mint a hagyományos urnás vagy koporsós temetkezés.

Ide kattintva a cikk folytatását is elolvashatod.

2022. december 15.

A 2022-es Komposztünnep felhívásban a "Talaj - Élet - Egészség" hármas témáját kínáltuk kicsiknek és nagyoknak. Az ajánlott aktivitásokon túl idén is lenyűgöző programok valósultak meg, hála az elkötelezett és kreatív pedagógusoknak, valamint a témára igencsak nyitott gyermekeknek és családoknak. Összefoglalónkból nem csak a szakmai zsűri által díjazott csoportokra derül fény, hanem a többi, kiemelkedő és példaértékű programot is bemutatjuk. (Összeállította: Nagy Andrea)

A 2022-es évben a talajra és az egészségre, ezek kapcsolatát megteremtő komposztra hívtuk fel a figyelmet.

Regisztráció 49 helyről érkezett 2022. október 10-ig. A megvalósult programok beszámolóit az alábbiak szerint kaptuk meg. 

Az óvodák és bölcsődék 25 települést képviseltek és 53 óvodai/bölcsődei csoportot érintettek, 1207 résztvevővel. 

2022. november 09.

Az idén 10 éves Tiszai PET Kupa a környezetvédelem, a víziturizmus, a zero waste és a kulturális élmények ötvözésével létrehozta a FLEX-Sárazsadány nevű folyami lebegő kiállítást. 2022. november 3-án Sárazsadány lakói búcsút intettek a település régi kompjának. A forgalomból kivont hajótest az Európai Unió és a magyar kormány támogatásával megvalósuló Interreg Tid(y)Up projekt keretében újjászületik: kiállítás és szemléletformáló központ létesül rajta.

 

A Lebegő Kiállítás (angolul: Floating Exhibition – FLEX) célja, hogy felhívja a közvélemény figyelmét az élővizek, különösen a Duna és a Tisza szennyezésére, és tudományosan megalapozott eredményeket és módszereket kínáljon a probléma kezelésére. A kiállítás közelebb hozza az emberekhez a folyót, és arra tesz kísérletet, hogy megváltoztassa a látogatók kapcsolatát az egyszer használatos műanyagokkal.

2022. november 09.

Szuper pályázattal készült a Játéksziget a gyerekek számára, melynek célja felhívni a figyelmet a kommunális hulladék mennyiségének csökkentésére.

Pályázat célja: A pályázat a kommunális szemetes tartalmának csökkentésére hívja fel a figyelmet. Ebben nemcsak a szelektív hulladékgyűjtés, de a komposztálás is kiemelt fontosságú, főleg ebben a szezonális gyümölcsökben gazdag időszakban, amikor rengeteg magas víztartalmú élelmiszer kerül a kommunális hulladékba, amely nagyban nehezíti a hulladékkezelést. A magas víztartalmú élelmiszerek az égetőbe kerülve csökkentik annak hatásfokát, a lerakóban pedig nem kívánatos üvegházhatású gázok keletkezése közben bomlanak le.

2022. november 04.

Iskolánk, a Budapest XVI. Kerületi Táncsics Mihály Általános Iskola és Gimnázium november 3-án bekapcsolódott a Running out of time elnevezésű, európai iskoláknak meghirdetett rendezvénysorozatba.  - Kovács Eszter öko munkacsoport vezető beszámolója.

A november 3-i eseményeket több előkészület előzte meg. Első lépésként az iskola öko munkacsoportja eldöntötte, hogy az ajánlott tevékenységek közül melyeket választja: a legnagyobb népszerűségnek a futás és a közös reggeli mozgás örvendett.

2022. október 17.

Október folyamán öt feladványban, kérdőívben arra vagyunk kíváncsiak: ki mennyit tud hazánk és általában az emberiség egyik legégetőbb kihívásáról, a hulladékok kezeléséről, illetve a jövő egyik „zöld” útjának tekinthető körforgásos gazdaságról.

A játékhoz háttérismereteket találhat az Élet és Tudomány hetilapban és a Természet Világa folyóiratban.

A játék 2022. október 1-től október 31-ig tart. Eddig a környezettudatos ruházkodás és a műanyagok termékmegjelöléseivel kapcsolatban jelentek meg kérdések.

A kérdőíveket az Élet és Tudomány folyóirat Facebook oldalán találjátok.

2022. október 12.

Bizonyára sokaknak megvan az a gyerekkori élmény, amikor érdeklődve nézte, hogyan kapirgál a csirke a kertben. Nyilvánvalóan őseink nem csupán kedvtelésből tarották őket, hanem húsáért és tojásáért is, de vajon volt belőlük haszna a kertnek?

A csirke a kertben sokak számára nem szokatlan látvány, ám mára jelentősen csökkent azoknak a háztartásoknak a száma, ahol madarak kapirgálnak. Mindennek ellenére nemcsak önmaguk miatt hasznos jószágok, hanem azért is, amit kerttel tesznek! 

2022. október 07.

Intézményi keretek között történő komposztálással, iskola-, óvodakertekkel kapcsolatos motiváló, inspiráló, támogató, ötletgyűjtő és tudásátadó online képzésre invitáljuk a pedagógusokat.

Célunk, hogy segítsük az intázményi keretek között zajló környezeti nevelést. Az őszi természet még sok érdekességet tartogat, sőt kerti feladatokat is ad, nem véletlen, hogy a Komposztálás Ünnepnapja épp október 10-re esik.

 

2022. szeptember 23.

A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. Töpörödött törpegerek címmel rajzpályázatot hirdet, általános iskola alsó tagozatán tanuló gyermekek részére.

2022 Év Emlőse: a törpeegér hazánk egyik legkisebb emlőse, egészen aprócska állat, testtömege nagyjából annyi, mint egy félig teli gyufásskatulyának.

 

2022. szeptember 20.

A bolygó népessége egyre nő, a rendelkezésre álló energiaforrásaink viszont végesek, ezért az élet minden területén, így az oktatási intézményekben is egyre fontosabbá válik az energiatakarékosság. Ha a diákok már az iskolában elsajátítják a környezettudatosság alapjait és pozitív közösségi élményként tekintenek rá, akkor jó eséllyel későbbi életükben is ilyen szokásokat alakítanak ki. Ennek ösztönzésére hirdetett kreatív pályázatot általános és középiskolásoknak immár második alkalommal az Epson Magyarország, amivel értékes díjakat nyerhetnek az osztályközösségek.

A fenntarthatóság felé vezető úton az energiamegtakarítási lehetőségek kiemelt szerepet játszanak. Az energiaforrások hatékony felhasználása és a zöld energiák használata nemcsak előnyös az egyre melegedő Föld számára, de ezáltal csökkenhet az otthonok és az intézmények üzemeltetési költsége is.

2022. szeptember 18.

Az október 10-én esedékes Komposztálási Ünnepnaphoz kötődően a Humusz Szövetség és a Galgamenti Népfőiskola idén is felhívást intéz oktatási intézmények, civil közösségek számára.

Arra buzdítunk minden csoportot, közösséget, hogy október során valósítson meg olyan aktivitást, ami a komposztáláshoz kötődik.

 

Célunk, hogy az elmúlt évek sikeres akcióit folytatva minél több helyen felhívjuk a figyelmet a komposztálás jótékony hatásaira. Ünnepeljük együtt a természet körforgását! Tapasztaljuk meg a benne rejlő EGÉSZséget!

Idén is teszünk korosztályonként javaslatokat, de a korábbi évek ötleteiből is meríthetnek inspirációt. 

2022. szeptember 14.

A Humusz Szövetség pályázatot hirdet magyarországi óvodák és iskolák számára

Célunk a komposztálás népszerűsítése óvodai és iskolai kertek példáin keresztül. Legyen a komposztálás a mindennapok része otthon, az óvodában és az iskolában is. Oktatási célú komposztpontok létrejöttét és terjedését szeretnénk támogatni, építve az óvoda- és iskolakertek példamutató hatására.

avarlakok

Keressük azokat az intézményeket, akik szívesen tesznek egy fenntarthatóbb, zöld jövőért. Akik szerint a gyerekeknek szüksége van szabad térre, kertre, természetközelségre. Akiket nem ijeszt meg a komposztáló telepítése és karbantartása. Akik szívesen bemutatnák a helyi közösségnek is a példájukat.

 

2022. április 14.

A magyar háztartások 300 000 tonna élelmiszert pazarolnak el évente, amellyel fél millió ember egy éven keresztül jól tudna lakni. Ez a tetemes mennyiségű, feleslegesen megtermelt és megvásárolt élelmiszer nem csupán erkölcsi és gazdasági kérdés, de az egyik legjelentősebb környezeti probléma is, amely különösen az ünnepi időszakok alkalmával igényel nagyobb figyelmet.

Húsvét alkalmából „Húsvét zöldítő hímes-rímes” címmel tojásfestő és locsolóvers-író pályázatot hirdetett a Maradék Nékül csapata, amellyel rendhagyó módon szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy egy kis odafigyeléssel mindannyian tehetünk az élelmiszerpazarlás mérsékléséért. Fenntartható locsolkodásra fel!

 

Kik jeletkezhetnek?

2022. április 14.

A permakultúra egy életszemlélet, ezen belül a természetközeli kertészkedés lehetőségeinek tárháza.

 

1% Humusz

 

Ha a természet évezredek alatt kialakult törvényeit követjük, mérsékelni tudjuk a klímaváltozást, a növény- és állatfajok kihalását. A természet forrásait használva erősítjük a faji sokféleséget, időt takarítunk meg a kertgondozási munkákban, és hamarosan földi Paradicsommá változik a kertünk.

Oldalak