Szárba szökkent magocskáink – 1. rész
A Humusz Szövetség és a Gammapolisz Nonprofit Kft. 2023-ban kiírt „Komplex környezeti nevelés megvalósítása” pályázatán összesen 82 iskola mérettette meg magát. Három pályázatot hirdettünk ki győztesként, akik a 2023-/2024-es tanévben megvalósíthatták álmaikat, és ehhez intézményenként 2 millió forint támogatást is kaptak.
Első cikkünkben egy rövid körképet szeretnénk adni program koncepciójáról és történetéről. Felvillantjuk az iskolák zöldítési terveit, valamint az erősségeiket, amikkel más intézmények elé példát is állítanak. Cikksorozatunk további részeiben egy-egy iskola saját projektjét fogjuk bemutatni részletesebben.
Ami mindhárom iskolában közös: Volt egy szikragyújtó személy, akinek már régebb óta dédelgetett álmát segített formába önteni ez a pályázat. Ketten közülük a Humusz korábbi Öko Hírnök képzésén vettek részt.
Amiben eltértek (és továbbiakban nem is szeretnénk egymáshoz hasonlítgatni a három iskolát):
- Egy budapesti, diákközpontú, demokratikusan működő alapítványi gimnázium: Kürt Alapítványi Gimnázium
- Egy debreceni iskola általános és középiskolás diákokkal, saját farmmal: Napraforgó Waldorf Iskola
- Egy érdi szakközépiskola és technikum: Érdi Szakképzési Centrum Kós Károly Technikum
Felmerülhet a kérdés, hogy miért pont ők?
A pályázatok bírálásakor sok szempontunk volt, ezek közül kiemelnék néhányat. Figyelembe vettük, hogy milyen a megvalósításra készülő tantestület/munkacsoport. Van-e elegendő elszántság, kapacitás, közösségi szemlélet? Fontos, hogy nem a tökéletes közösséget kerestük, hanem azokat, akikre lehet alapozni. Második szempont: az iskola egyedi adottságaira építik-e a projektet? Egyedi adottságok például a települési beágyazottság, az iskola családjai, a természeti és az épített környezete, korábbi tapasztalatai, diákjai érdeklődése. Harmadik szempont volt, hogy a támogatásunk által mekkorát tudnak „ugrani”, vajon a céljaik hosszabb távon is fenntarthatók? A projekt megvalósítása során szert fognak-e tenni (feltehetőleg) olyan plusz tapasztalatra és tudásra, ami később is az iskola javát szolgálja.
A fenti három szempont nem csak a pályázatok bírálásakor lebegett a szemünk előtt, hanem a teljes tanévet felölelő közös munka során is megjelentek fejlesztési célként.
A Humusz Szövetség már több évtizedes folyamatos kapcsolatban van oktatási intézményekkel, pedagógusokkal. Saját környezeti nevelési foglalkozásinkon túl a pedagógusok számára továbbképzéseket, szakmai workshopokat valósítottunk meg. Forrásközpontként közreműködtünk az Ökoiskola és Zöldóvoda hálózat fejlesztésében, akkor is képzésekkel és mentori támogatással járultunk hozzá az intézmények zöldüléséhez. A 2019-ben útjára indított Öko Hírnök képzésünk fő tapasztalata számunkra az volt, hogy intézményenként 1-2 lelkes, zölden gondolkozó és tenni akaró pedagógus sajnos nem feltétlenül képes megmozgatni egy egész közösséget, ha igen, azok is inkább szalmaláng életűek. Ezért döntöttünk amellett, hogy tantestületek számára kínáljuk fel a két napos Öko Hírnök képzést, bízva abban, hogy aktív cselekvő közösséggé formálódnak. A képzésnek szemléletformáló és közösségépítő hatását minden eddigi csoportunk megerősítette. Büszkén jelentjük, hogy eddig ez a módszer 9 intézménynél már bevált. :) |
Szóval mi is történt az idei tanév három iskolájában?
Az érdiek pályázatukban azt a fő célt tűzték ki, hogy a zero waste szemlélet beépüljön az iskola életének mindennapjaiba. Ezt egy olyan foglalkozássorozattal valósították meg, amit az osztályfőnökök vagy a szaktanárok saját óráikban megtartottak minden osztályban. A képzésen kipróbált játékokat alakították át a saját diákjaik részére, volt olyan pedagógus, aki a hét elkészült öko tanórából ötöt is megvalósított az év során. Voltak, akik szakmai tantárgyakba (például a karosszéria-lakatos képzésben) építették be a környezetvédelmi témákat. Emelett az iskolaudvar zöldítését, kirándulásokat, tanulmányi látogatásokat is megvalósítottak a projektben. A tanárok lelkes beszámolóit, a diákok által nyert tapasztalatokat, valamint hogy mi történt a csokival, egy következő, részletesebb cikkben olvashatjátok el.
Az érdi ökohírnök csapat reflektál a projekt zárásaként a tanév eseményeire
Ha az ember belép az újbudai Kürt Alapítványi Gimnázium kapuján, megragadja egy különös atmosztféra. Nem kifejezetten szép az épület, viszont olyan élet árad belőle, amit kevés helyen tapasztaltam eddig. Közel nulla szabad felület van a falakon, plakátok, hirdetések, graffitik, mémek és képregény-foszlányok mindenhol… A tanári folyosón otthonosan mozgó diákok, közvetlen beszélgetések moraja. A suli egyik különlegessége a diákvállalkozások elindítása, jelen projektjük egyik eleme is egy fenntarthatósággal kapcsolatos vállalkozási ötlet volt. Következő cikkünkben részletesen bemutatjuk, hogy a környezetbarát folyékony szappan ötletéből hogyan lett végül szabadtéri tanterem és pihenősarok az udvaron. Tanév végére is tartogatott meglepetést a projekt, mert mégis elkészült a „fehér por”.
Épül és zöldül a Kürt Gimnázium udvara
Debrecenben a Napraforgó Waldorf Iskola közössége igazi csodát művelt ebben a tanévben. Azt tudtuk, hogy a természethez kapcsolódó szemléletükkel nem lehet gond, de amikor megérkeztük a képzés helyszínére, egyik ámulatból estünk a másikba. A iskolai környezeti nevelés fő helyszíne a farm, ahol permakultúra workshop, áram nélküli nomád tábor, különféle komposztálók és hozzájuk tartozó képzések, víz és diverzitás a kertben projekt, kovász és sajtkészítő workshopok valósultak meg. Ennél még jóval több mesélnivalónk akad a projektről és megvalósítóiról. Soron következő, részletesebb cikkünkben megjelenik majd a Debreceni Kosár Közösség, a Természettár Kiállítás, elkészül (többek között) egy esővíztároló kerti tó, vertikális zöld fal az udvaron, kiderül, mi fán terem a „csirkekomposztáló”, valamint leleplezzük, hogy az áram nélküli táborról hogyan készülhetett digitális fotó.
Eltültették Jane Goodall emlékfáját a debreceni Naprafarmon
Összefoglalva elmondható, hogy a pedagósok kitartó és lelkes munkájának köszönhetően az iskolák jelentőset léptek előre a zöld szemlélet útján. Eszközeik fejlesztésén túl tapasztalataikkal a jövőben is hatékony programokat lesznek képesek megvalósítani. Civil szervezetként, környezeti nevelőként számunkra óriási biztosítékot jelent, hogy olyan elhivatott személyek koordinálják ezeket a programokat, akiktől szakmailag és emberileg mi magunk is többek lettünk. Gratulálunk mind a három közösségnek!
A háromszor kétnapos képzés mellett 66 óra mentori segítséget is nyújtott a pályázóknak a Humusz Szövetség. A projektet oktatói munkával és anyagilag támogatta a Gammapolisz Nonprofit Kft.
A cikksorozat folytatása hamarosan érkezik.
írta: Merza Péter
A képek az iskolák által küldött beszámolókból származnak.