Kis emberek a nagyvárosban

Nullahulladék hír: 
0
A hajéktalanság és a környezetvédelem furcsa összefonódása

Egy történetet szeretnék elmesélni, ami kis részt rólam, kis részt a környezetvédelemről és nagyobb részt két emberről szól, akiknek a sorsa bár különbözik az enyémtől, a kapcsolatot mégis megteremtette közöttünk a tenni akarás, a megélhetésért való küzdelem valamint a környezetvédelem jegyében.

3,5 – 4 éve, mióta tudatosan foglalkozom környezetvédelemmel, a hulladékproblémát mindig is a fő területek egyikének tartottam, amivel kell és érdemes is foglalkozni. Ez a terület természetesen rengeteg szálon fonódik össze a környezetvédelem többi nagy területével. A problémák sokszor egymásból következnek, és egyik sem oldható meg önmagában, csakis az összes többivel együtt, párhuzamosan.

Én úgy tapasztaltam, hogy majdnem minden önszerveződő kis környezetvédő közösség szemétszedési akciókkal kezdi tevékenységét. Ez Read more about Kis emberek a nagyvárosban

Nullahulladék célcsoportok: 
Nullahulladék tematika: 

MÜSZI!

Mi a MÜSZI? A 80-as évek híres reklámján túl a Blaha Lujza téri Corvin Áruház legfelső emeletén működő Művelődési Szint rövidítése is ez. Az itt található műhelyében beszélgettem Laczkó Julival, aki Plastenka név alatt különféle csomagolóanyagokból készít szebbnél szebb táskákat.

Szabad, nem szabad

A XVI. kerület tipikusan kertvárosi jellegű település, sok zöldfelülettel, ahol az önkormányzat az utóbbi években két komposztálással kapcsolatos programot is indított a polgárok kezdeményezésére. Az egyik követendő más kerületek számára is, a másik viszont nem.

Kettős mérce

Az Európai Unió hulladékpolitikájának és klímapolitikájának ellentmondásairól szoló tanulmányt a GAIA (Global Alliance for Incinerator Alternatives, Globális Szövetség a Hulladékégetők Alternatíváiért) nevű nemzetközi szervezet készítette, amelynek hazai tagja a Humusz.

A hulladékcsökkentés hete

  • 2012. november 30.
  • juci

MegelőzésNovember utolsó hetébe léptünk, ideje hát elgondolkozni, mivel lepjük meg szeretteinket Karácsony alkalmával. Mielőtt pénztárcánkhoz kapnánk és a bevásárlóközpontba rohannánk, érdemes egy percre megállni és fontolóra venni, mi is az, aminek igazán örülnének családtagjaink, barátaink, kollégáink. Talán, ami igazán fontos, az nem a boltok polcain keresendő. Erre a töprengésre jó alkalmat ad a Ne Vásárolj Semmit! Nap-ból kinőtt Hulladékcsökkentés Hete.

Oldalak