Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 11 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nulla hulladék akció Szegeden

  • 2013. január 13.
  • Andi

oktatás A Szegedi Tudományegyetemen működő Titok Klub (a Humusz Nulla Hulladék hálózatának tagja) kézműves foglalkozással, tesztekkel és hulladékos tanácsadással várta az egyetemistákat november 27-én a József Attila Tanulmányi és Információs Központ előterében.

A Nulla Hulladék Hétre időzített akciót a Szegedi Tudományegyetemen működő zöld kör, a Tevékeny Ifjak a Természet Oltalmáért és a Közösségért (TITOK Klub - a MOSTart NKKE környezeti csoportja) valósította meg.

A rendezvény előkészületeire viszonylag rövid idő állt rendelkezésre, viszont ez is elégnek bizonyult a program megszervezésére. A programötlet elfogadása után azonnal elkezdődött a munka. A rendezvény meghiredetésére az eseményt megelőző héten került sor, előnyben részesítve az elektronikus felületeket (levelezőlisták, honlap, Facebook, felsofokon.hu)

A helyszínen délelőtt 10-től egészen este hatig zajlottak a programok, aminek kivitelezést a TITOK Klub 5 önkéntese vállalt magára. A nap jó hangulatban telt és sok látogatóval sikerült kapcsolatba kerülni. A helyszjnre érkezők Kétfajta tesztet tölthettek ki: az egyik a komposztálási ismereteiket mérte fel, míg a másikból megtudhatták, mennyire környezettudatosak hulladékcsökkentési szokásaik. Az alkotásra vágyók bevásárlónoteszt és tetra pack pénztárcátis készíthettek az újrahasználat jegyében. Az érdeklődők almát, szemléletformáló kiadványokat és matricát vihettek haza a standról, ahol a szervezet önkéntesei örömmel fogadták a Klubhoz újonnan csatlakozni kívánó egyetemi polgárokat is.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

VM_logo

 

A program a Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld Forrás programjának támogatásával valósulhatott meg.